Üzleti tippek

Csak jövő évre elég a válságadó

A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a már elfogadott válságadók, illetve a személyi jövedelemadó benyújtott tervezete jövőre nullszaldós, 2012-ben viszont 200 milliárd forintos negatív hatást okoz a költségvetésben, és nem teljesíti a kötelező ellentételezés elvét.

A Költségvetési Tanács dokumentum rögzíti, hogy az augusztusban közölt technikai kivetítéshez viszonyítja mostani véleményét a tanács, az akkor ismert alappálya azzal a feltételezéssel készült, hogy 2011-től hatályba lép az szja sávhatárát 5 millió forintról 15 millió forintra emelő, 2009 nyarán kihirdetett jogszabály, 17 százalékos szja kulccsal, félszuperbruttósítás mellett.

A KT elemzése szerint a most beterjesztett szja-rendszer, – amely többek között bevezeti az egykulcsos 16 százalékos adót, fokozatosan kivezeti a szuperbruttósítás intézményét és kibővíti a családi kedvezményt – összességében 2011-ben közvetlen hatásként 310 milliárd forinttal rontja a költségvetés eredményszemléletű egyenlegét, a további években pedig ez a hatás először 500 milliárd, majd tartósan közel 800 milliárd forintra emelkedik.

A törvényjavaslat jelentős közvetett hatásokkal is jár. A személyi jövedelemadó csökkentése ösztönzi a munkakínálatot, emeli a lakosság rendelkezésre álló jövedelmét és a fogyasztást, áttételesen pedig a gazdaság növekedését és a foglalkoztatottságot. Az adó által kiváltott nettó jövedelem-növekedésnek azonban egy része megtakarításokban is lecsapódik. A társasági adó 2013-as csökkentése egyértelműen növeli a gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját és a foglalkoztatottságot. Ezek a makrogazdasági hatások áttételesen javítják a költségvetés egyenlegét az első évben közel 50 milliárd forinttal, a további években pedig 90-120 milliárd forinttal.

A KT elemzésében a válságadókat számba veszi, de a pénzintézeti különadó 186 milliárd forintos tételét csak 2011-re, mivel annak 2012. évre szóló meghosszabbítása még nem szerepel törvénytervezetben. Ugyancsak nem veszi figyelembe a magánnyugdíjpénztári átutalások havi 30 milliárd forintot kitevő időleges megszüntetést, mivel még nem született meg a törvénytervezet erről tételről sem.

A javaslat teljes hatása a költségvetés pénzforgalmi egyenlegére minden évben negatív, ezért a kötelező ellentételezés elvét nem teljesíti – állapítja meg a KT. Ha a törvény betűjével ellentétben az elemzés figyelembe veszi a már elfogadott ágazati különadók (válságadók) várható hatását, akkor a követelmény 2011-re teljesül, de középtávon a fenntarthatóság megőrzéséhez további, jelentős intézkedések szükségesek.

A két törvénycsomag együttes hatásaként az egyenleg már 2012-ben is mintegy 200 milliárd forinttal romlik, 2013-ban és 2014-ben viszont már nagyságrendileg 700 milliárd forint az elmaradás az alappályához képest – figyelmeztet elemzésében a Költségvetési Tanács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik