Világszerte leróhatják kegyeletüket tisztelői: a magyar nagykövetségeken és egyéb külképviseleteken kondoleáló könyvet nyitnak, az MTV vasárnap lejátsza a londoni 6:3-as meccset.
Rafael Nadal bejutott a négy közé a Sanghajban zajló Mesterek Kupáján, miután a pénteki "ki-ki" mérkőzésen három szettben legyőzte az orosz Nyikolaj Davigyenkót. A 20 éves spanyol tenisző Roger Federerrel találkozik majd az elődöntőben.
A barátok és tisztelők ezrei december 9-én, szombaton, Budapesten kísérhetik utolsó útjára a legismertebb és legnépszerűbb magyar embert – közölte a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság.
Szombaton harmadszor is összecsap a három súlycsoportban bajnoki címig jutó Erik Morales és a kétszeres világbajnok Manny Pacquiao. A mexikói klasszis utolsó két mérkőzésén vereséget szenvedett, így karrierje szempontjából kiemelt fontosságú a hétvégi küzdelem.
Több mint két hét után győzött újra a Florida csapata az észak-amerikai jégkorongligában (NHL): a Panthers hazai pályán magabiztosan verte a Montrealt. A Minnesota gólzáporos meccsen büntetőkkel győzött Nashville-ben.
Remekül kezdte a szezont a Houston Rockets, és péntekre virradóra ismét nyert a csapat. McGrady mégsem volt boldog, hiszen sokadszorra sikerült majdnem elszórakozni egy tetemes előnyt: a 21 pontból a végére már csak egy maradt a Bulls ellen.
Az országgyűlési képviselők egyperces néma felállással adóztak Puskás Ferenc emlékének. A Budapest Honvéd, a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportügyekért felelős minisztérium is saját halottjának tekinti az egykori futball-legendát. Gyurcsány Ferenc és a Fidesz szerint is a sport egyik legnagyobb alakját vesztette el ma a világ.
A péntek reggel elhunyt Puskás Ferenc özvegye közleményben köszönte meg az együtt érző üzeneteket, egyben tudatta, a család Schmitt Pált kérte fel a Puskás-emlékbizottság vezetésével, amely előkészíti és megrendezi a legendás labdarúgó búcsúztatását.
A világ vezető napilapjai, hírügynökségei első helyen emlékeznek meg a leghíresebb magyar focista haláláról. Puskás Ferencet a történelem egyik legfontosabb sportolójaként aposztrofálták.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója – erről Szöllősi György, a család szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Öcsi bácsit a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Önkormányzati és Területfejlesztési minisztérium saját halottjának tekinti.
Elképzelhető, hogy újra ringbe száll Vitalij Klicsko, a korábbi nehézsúlyú világbajnok profi ökölvívó. Fritz Sdunek szerint már kész tervet készítettek a visszatérésre.
Szokatlan időpontban és nem mindennapi helyszínen kerül sor idén az öttusázók világbajnokságra, melyen ezzel együtt hagyományosan jó eredményeket vár a magyaroktól a két szövetségi kapitány, illetve a szövetség vezetősége.
Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány elégedetten szólt a Kanada elleni mérkőzésről (1-0), továbbá elmondta, a most bemutatkozott ifjú tehetségekből néhány év alatt egy valóban ütőképes együttes formálódhat. Tehát van remény.
A címvédő David Nalbandian egy sima és egy szoros játszmában nyert Andy Roddick ellen a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású, idényzáró Mesterek Kupáján, Sanghajban. Az argentin játékos jut tovább a csoportból, ha este Ljubicic kikap a világelsőtől.
Válságos állapotban van Puskás Ferenc. A Kútvölgyi Kórház intenzív osztályán ápolt legendás labdarúgó tüdőgyulladást kapott, és magas lázzal küzd – mondta az MTI érdeklődésére Szöllősi György, a család szóvivője.
A május 5-i Floyd Mayweather-De La Hoya csata nem csak a két harcos, hanem apa és fia összecsapása miatt is rendkívül izgalmasnak ígérkezik, Oscarnak ugyanis Mayweather édesapja a mestere.
Jacek Bak, a lengyel labdarúgó-válogatott játékosa azt állítja, hogy belga részről megpróbálták megvesztegetni a két csapat szerdai, brüsszeli Európa-bajnoki selejtezője előtt. A meccset a vendégek nyerték 1-0-ra.
Jevgenyij Malkin és két másik orosz jégkorongozó mégis szerepelhet az észak-amerikai profi jégkorongligában, miután a bíróság elutasította orosz klubjaik kérelmét, hogy ne játszhassanak az NHL-ben.
Ismeretlenek halásosan megfenyegették a Premier League-ben szereplő Reading két játékosát, Ibrahima Sonkót és Stephen Huntot, amiért azok súlyos sérülést okoztak a Chelsea kapusainak.
A keleten vitézkedő Buffalo és a nyugati első Anaheim is kikapott az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján. A Sabresszel az Ottawa, a Ducksszal a sérüléséből felépült Peter Forsberggel felálló Philadelphia babrált ki.
Megszakadt Cipruson a vébébronzérmes német válogatott remek sorozata: Joachim Löw együttese döntetlent játszott szerdai Eb-selejtezőjén. A szövetségi kapitány ennek ellenére nem tűnt csalódottnak.
A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James 32 ponttal, valamint hét-hét assziszttal és lepattanóval segítette győzelemre a csapatát a vendég Portland ellenében. A San Antonio Tony Parker remeklése ellenére hazai pályán kapott ki a liga egyik leggyengébb gárdájától.
Jól sikerült a megfiatalított magyar válogatott első mérkőzése: a Várhidi Péter által összeállított gárda Priskin góljával verte Kanadát Székesfehérváron.