mozi

A Father Mother Sister Brother nem lett Jarmusch legjobb filmje, mégis lehet hozzá kapcsolódni, megszokott lassú, csendes tempója pedig magával tud ragadni két órára. Kritika.

Felnőttfilm és nyálas romkom is indulhatna úgy, hogy egy mélyen dekoltált szép szőke lányt felvesznek gazdagékhoz, ahol a mindenki által vonzó szentnek tartott apuka szemet vet rá – Paul Feig filmjében ebből pszichothriller lett.

Zootropolis világa olyan jól működik most, kilenc évvel az első rész után is, hogy még az sem igazán zavaró, hogy a folytatás szemtelenül nyíltan ismétli az elődöt. Kritika.

Anders Thomas Jensen új filmje, Az utolsó viking ezúttal egy pénzrablással indít, elmebetegekből rakja össze újra a Beatlest, hogy mindez végül egy szívszorító testvérdrámában csúcsosodjon ki. Kritika.

A Szólíts a neveden rendezője ezúttal egy feszült egyetemi drámát ígért lehetetlen dilemmával: egy nő azt állítja, megerőszakolták, a férfi azt állítja, hogy mindez bosszú, amiért plágiummal vádolta a nőt. Kritika.

Ha valakiről el lehet mondani, hogy egyöntetűen az emberek kedvence, az Keanu Reeves. Most Aziz Ansari szó szerint angyalt csinált belőle rendezői debütálásában, csak épp ezen túl nem igazán tud a középszernél többet mondani. Kritika.

Deák Kristóf új filmjének alaphelyzete telitalálat: zárj össze egy nappaliban négy régi barátot, és próbálják megtalálni az élet értelmét pár liter borral megtámogatva. Csak épp a szereplőit nehéz elviselni annak ellenére, hogy nagyon is valós kérdéseket feszegetnek.

A Fesztiválország jóval több puszta nosztalgiánál: nemzedékek szellemisége és bulitörténelem fonódott össze a mozivásznon.

Stephen King még egy sajátos teljesítménytúrából is képes kihozni a vérfagyasztást, ráadásul mindennemű természetfeletti nélkül, csupán a rendkívül marcona Mark Hamill-lel.

Minden évben akad film, amit azonnal kikiáltanak az év legfélelmetesebb horrorjának: az idei ügyeletes a Hozd vissza őt. Pedig a története nem is lehetne klisésebb: egy gyászoló anya sodródik bele az okkultizmusba, hogy halott lányát visszahozza. Kritika.

Al Pacino nyolcvanöt évesen felcsapott ördögűzőnek, de bár ne tette volna: Amerika leghírhedtebb ördögűzéséből film készült egy Oscar-díjassal, amely papíron még akár működhetett is volna, de minden elemében elhasalt.

A Jurassic World: Újjászületés lesöpri az előző trilógiát az asztalról, ám az újjászületés helyett inkább jobban illene rá az Újramelegítés alcím.

Nem merték rábízni Ana de Armasra, hogy elvigye az első John Wick nélküli filmet a hátán. Hogy képes lett volna-e rá, sosem tudjuk meg, a Balerinába ugyanis beküldték Keanu Reevest megtámogatni a sztorit. Kritika.

Korunk egyik legnagyobb popsztárjáról nem lehet elmondani, hogy szép csendben vészelné át karrierje paradigmaváltásait: bejelentette, hogy elpusztítja saját művészalteregóját, ezt pedig nemcsak egy albumban írja ki magából, de filmet is csinál róla.