Jobbik

Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője kedden közleményben azt közölte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője levélben tájékoztatta Schmitt Pál házelnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát, hogy “bár az alakuló ülésen viselt ruházatával semmilyen jogsértést nem követett [...]
2010. 05. 25. 17:19
A leköszönő miniszterelnök jó munkát kívánt, valamint ezt a napot a demokrácia ünnepének nevezte. Provokációnak tartja Vona Gábor gárdaegyenruhás produkcióját. Elmondta, a bíróság már megtiltotta a gárdamellény viselését, mert az félelmet kelt. Megígérte, még ma feljelentést tesz a rendészeti miniszter. Tiszta lelkiismerettel adja át a kormányrudat, mivel amit 1 évvel ezelőtt vállaltak, azt végig is [...]
2010. 05. 14. 18:35
Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le a képviselői esküjét az alakuló ülésen. A leköszönő miniszterelnök ezt az Országgyűlés alakuló ülésén jelentette be. Bajnai Gordon leszögezte: ilyen mellényt tilos viselni, Magyarországon ez törvény. Emlékeztetett arra: a bíróság nem önmagában a Magyar Gárdát tiltotta be, [...]
2010. 05. 14. 18:24
Ha a frakciók nem tudnak megegyezni, úgy a házszabály és a szokásjog alapján a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport kapja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetését – mondta Schmitt Pál leendő házelnök pénteken a Parlamentben újságíróknak. A parlamenti pártok képviselői péntek délelőtt aláírták az Országgyűlés alakuló ülésével összefüggő politikai megállapodást, a bizottságokat érintően azonban nem született megegyezés. A [...]
2010. 05. 14. 17:15
A legtöbb képviselő étkezésre használja fel az időt, de többen fényképezkedéshez állnak sorban. A jobbikos és az LMP-s képviselők is megismerkedtek a büfével, az ismeretebb arcok közül például Szabó Tímea LMP-s és Novák Előd jobbikos politikus is itt töltötte a szieszta egy részét. Nagyon aktív a szünetben Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje. Mióta kijött az [...]
2010. 05. 14. 17:00
Olvasói sztorik