Szakértők segítségével mutatjuk be, hogy milyen szempontokat kellene figyelembe venni az akkumulátoripari projektek során, illetve hogy ezek közül melyek sérülhetnek itthon.
Nem tart a népszavazástól, mondta Papp Gábor azután, hogy februárban már elutasították a debreceni akkumulátorgyár ellen beadott népszavazási kérdéseket.
Néhány napja az ellenzéki párt még úgy látta, mire a kezdeményezés átmegy, a gyár már bőven épülni fog, most mégis támogatják a civilek kezdeményezését.
A debreceni önkormányzat szórólapon bélyegezte hazugságnak, hogy az akkumulátorgyár 40 ezer köbméter vizet használ majd naponta, miközben rendelkezésére állt egy tanulmány, amelyben szakértők számolták ki, hogy rossz napokon ennél jóval több is lehet.