Belföld

Óvodából ment haza a gyermekeivel egy debreceni anya, amikor rátámadt az exe és összeszurkálta

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 32 éves férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy nyílt utcán szurkálta meg a volt élettársát tavaly áprilisban Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatal nő az óvodából tartott hazafelé a gyerekeivel, amikor odalépett hozzájuk a volt élettársa. Vitatkozni kezdtek, majd a férfi elővett a zsebéből egy bicskát, és a gyerekek szeme láttára többször is megszúrta a nőt.

A férfi a késelés után elmenekült a helyszínről, és Budapestre ment. A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, amiről ő is tudomást szerzett, ezért jobbnak látta, ha feladja magát. Kezdetben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ez azonban a nyomozás és a cselekmény pontos részleteinek feltárása során emberölés bűntett kísérletére módosult.

A beszerzett orvosszakértői vélemények alapján a bántalmazás módja és eszköze alkalmas lehetett volna akár a fiatal anya életének kioltására is. A férfi a nyakán, a hasán és a karján is többször megszúrta volt élettársát, súlyos sérüléseket okozva ezekkel.

A nyomozó hatóság továbbá megállapította, hogy a gyanúsított cselekménye alkalmas volt arra, hogy a gyerekek erkölcsi és mindenekelőtt érzelmi fejlődését veszélyeztesse, ezért kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell. Az eljárás során arra is fény derült, hogy a férfi nem először bántotta a nőt.

Több bizonyíték is alátámasztotta, hogy rendszeresen verte a nőt, amikor még együtt éltek. A gyanúsítás így újabb bűncselekményekkel, kapcsolati erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével bővült. A Budapesten lakó férfit őrizetbe vették és letartóztatták. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik