Belföld

Debrecen polgármestere az akkugyárügyről: A város vezetése számára mindig is fontos volt az emberek véleménye

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A debreceni akkumulátorgyár kérdésében szakmai vitának kellene zajlania, de most egyértelműen átpolitizált párbeszéd folyik. Jelenleg politikai preferenciák alapján ítélik meg az emberek az akkumulátorgyárat

– nyilatkozta Papp László debreceni polgármester az Indexnek. Papp elmondta, nem tartanak a népszavazástól, „a város vezetése számára mindig is fontos volt az emberek véleménye”. Népszavazás egyébként nem lesz, hiszen elutasították a debreceni akkumulátorgyár ellen beadott népszavazási kérdéseket.

Papp szerint az eddigi információk, amelyek a sajtóban megjelentek, valóban alkalmasak arra, hogy félelmet generáljanak az akkumulátorgyártással kapcsolatban.

Először a félrevezető, hamis, fals információkat kell helyre tenni, a debrecenieknek tisztán kell látniuk, hogy mi is az igazság az akkumulátorgyártással kapcsolatban és ezt követően lehet bármilyen döntést kezdeményezni. Tavaly novemberben volt egy helyi népszavazási kezdeményezés, amely átment a helyi választási bizottságon. Mi nem kommentáltuk azt sem, mint ahogy a mostani döntéseket sem. Az összes ellenzéki politikai párt vehette volna a fáradtságot, és elkezdhette volna az aláírásgyűjtést Debrecenben. Egyik sem tette meg, azok sem, akik most népszavazási kezdeményezéseket nyújtottak be. Ha ez akkor megtörténik, akkor már a népszavazás időpontját is kitűzhették volna

– nyilatkozta a polgármester. A botrányba fulladt közmeghallgatások szerinte „politikai megszólalók, politikai szereplők, politikai aktivisták voltak. És amikor eljött az az idő, hogy megunták a politikai szereplők a jelenlétet, és elindultak vissza Budapestre, akkor következett a közmeghallgatásnak egy második szakasza, amikor már valóban a debreceni és mikepércsi polgárokkal beszélgettünk, ahol értelmes kérdések, nem politikai üzenetek és politikai megnyilvánulások ütköztek, hanem kérdések és válaszok születtek”.

Az Index munkatársa ezt követően így dobta fel a labdát a polgármesternek: „Egy jobboldali véleményvezér szerint fizetett tüntetők is részt vettek a debreceni közmeghallgatáson.” Papp pedig lecsapta: „Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem voltak politikasemlegesek az események. Jelen voltak a Párbeszéd, a Momentum politikusai, és a megszólalók egy része nyilvánvalóan politikailag motivált aktivistaként vett részt ezen a programon.”

A polgármester az interjúban még arról is beszélt, hogy:

  • Környezetvédelmi szempontból szabálysértő üzem nem működhet Debrecenben sem. Környezetszennyező üzem nem kaphat működési engedélyt a városban, és ennek az ellenőrzését folyamatosan fenntartják.
  • Debrecennek nincsenek vízellátási problémái. (…) A debreceni gazdaságnak megnövekedett a vízigénye, ezért olyan megoldásokat kell találni, ami függetlenül attól, hogy van Debrecennek elegendő mennyiségű vize, mégis védi, megóvja ezt a vízkészletet, és csak a szükséges mértékben állítja az ipar szolgálatába. Ezért azzal a javaslattal álltak elő, hogy ahol lehet, az ivóvizet váltsuk ki tisztított szennyvízzel, úgynevezett szürkevízzel.
  • A város jól átgondolt gazdaságfejlesztési stratégia mentén valósítja meg az elképzeléseit.
  • Jelen pillanatban a katasztrófavédelmi hatóság jogerős engedélye van a beruházó birtokában és a környezethasználati engedély, ami még nem emelkedett jogerőre. Ha ez megtörténik, akkor lehet az építési engedélyezési eljárást elindítani.
  • Meggyőződése, a debreceniek értik, miért van szükség ezekre a beruházásokra.
  • Nem az akkumulátorgyár mérgezte meg a közéletet, hanem a politika a környezetvédelem számára fontos akkumulátorgyártás ügyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik