Belföld

A kormány engedélyezte, hogy konténervárost építsenek a debreceni akkugyáras ipari parkba

Újabb 17,5 milliárd forintot ad a kormány Debrecennek annak érdekében, hogy a város tovább bővíthesse ipari parkjait a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. Közreműködésével, írta a Népszava kedden késő este megjelent Magyar Közlöny alapján. A kormány határozattal sorolt át beruházási célterületté olyan debreceni és mikepércsi földterületeket, amelyek az épülő kínai akkumulátorgyár térségében találhatók.

Felháborító, hogy ismét csak egy éjszaka megjelent értesítőből tudjuk meg, miket döntött a kormány a debreceniek feje fölött. Önkormányzati képviselőként sem kaptunk semmilyen előzetes tájékoztatást, noha a szóban forgó földterületek valójában városi tulajdonban vannak, így jogunkban áll tudni, mit terveznek velük

– mondta a lapnak Gondola Zsolt a Civil Fórum Debrecen Egyesület helyi önkormányzati képviselője.

A kormány egy rendeletmódosítással kivont a debreceni Déli Gazdasági Övezet területéről egy egybefüggő, 18,5 hektáros részt, így az a jövőben mezőgazdasági célú földként funkcionálhat. Ezt egyfajta örömhírként tálalta szerdai közleményében a debreceni városháza, enyhítve talán azokat a keserű felhangokat, amelyek a kínai beruházás kapcsán felrótták, hogy épp a legjobb minőségű termőterületeket dobták oda ipari célokra.

A közlönyben megjelentek szerint új helyrajzi számok beemelésével megteremtették egy csapadékvíz-késleltető tározó megvalósításának lehetőségét a 47-es számú főút keleti oldalán. A Kondoros-csatornával szomszédos 4 hektáros terület ugyan nem része a Déli Gazdasági Övezetnek, de az ott megépülő puffertározónak nagy szerepe lesz az ipari területre érkező csapadékvíz késleltetett elvezetésében. A Kösely-csatornába torkolló tórendszert is rendezik és újraaktiválják, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy az iparterületről összegyűjtött csapadékvizet biztonságosan összegyűjtsék, és a gazdasági övezetből összegyűjtött csapadékvízzel a termőföldeket öntözzék – érvelt a városháza.

Egy másik, most megjelent kormányhatározat pedig lehetővé teszi, hogy a debreceni repülőtér és az úgynevezett Tégláskert városrész között munkásszálló épülhessen, illetve hogy az ipari parkban ideiglenes konténervárosokat is kialakíthassanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik