Belföld

Parragh László szerint a debreceni akkumulátorgyár élhetőbbé teszi a környezetet

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

„Ha egy gazdasági szempontból kiemelt beruházás bekerül a politikai erőtérbe, akkor onnantól kezdve könnyen háttérbe szorulhatnak a szakmai érvek. A legegyszerűbb ilyenkor az érzelmekre hatni, lehet népszavazást és tüntetéseket szervezni és a feszültséget szítani. A szakmai érveket azonban nem érdemes elhallgatni” – mondta a Világgazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki hozzátette: figyelembe kell venni, hogy „egy ilyen korszerű technika megjelenése nem csak az adott gyárat érinti. Ez kedvezően hat a beszállítókra, a cégek technológiájára is. Járulékos haszon a munkamorál erősödése, a termelékenység növekedése is.”

Átalakul a képzés a reálgazdaság igényeinek megfelelően, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy ilyen beruházás élhetőbbé teszi a környezetet is

– magyarázta tovább az iparkamara elnöke.

Parragh László szerint öt éven belül a magyar gazdaságnak lehet a negyedik legnagyobb akkugyártási kapacitása a világon.

A nemzetközi piacokon már azt jövendölik, hogy Magyarország lesz a Nyugat és a Kelet találkozási pontja, a béke szigete a nyugati technológia és a keleti tőke tengerén. Kína, az Egyesült Államok, Németország és Magyarország lehet 2027-re a világ vezető akkumulátorgyártója. Ennek alapján túlzás nélkül kijelenthető, hogy hazánk akkumulátor-nagyhatalom lesz

– hangsúlyozta, hozzátéve:  az elektromos autók térnyeréséhez elengedhetetlen szükség van az akkumulátorokra.

Szerinte egy ország sem engedheti meg magának, hogy makrogazdasági szinten ne legyen jövőképe. Magyarországnak van egy erős kormánya, ami egyet jelent a politikai stabilitással, valamint ehhez társul egy kiemelt befektetői szándék. Vissza fog szorulni a fosszilis energia felhasználása, ez az irány már meg is jelent az autóiparban.

Ezt a kormány felismerte, a helyzet kihasználása pedig előnyt hoz az egész országnak. Ha ezekből a lehetőségekből nem kérünk, behozhatatlan hátrányt szenvedünk. Miért ne lehetnénk egyszer mi a nyertesei a technológiai változásoknak? A lehetőséget meg kell ragadni

– mondta Parragh László, hozzátéve:

A mostani tudásunkkal nem feltétlenül fogható fel, hogy mekkora jelentősége van a jövőre nézve annak, hogy a CATL Debrecenben 7,6 milliárd dollárt fektet be Európa legnagyobb akkumulátorgyárának megépítésébe, miközben a BMW 2,1 milliárdból épít gyárat ugyanitt. Ez a beruházási eksztázis a beszállítók komplett ökoszisztémáját megmozgatja, a fékrendszerek és akkumulátorkatódok gyártóitól kezdve a gépiparig.

Kapcsolódó
Eltüntették a debreceni akkumulátorgyárról készült szakértői tanulmányt, amelyben óriási vízfogyasztásról írtak
A debreceni önkormányzat szórólapon bélyegezte hazugságnak, hogy az akkumulátorgyár 40 ezer köbméter vizet használ majd naponta, miközben rendelkezésére állt egy tanulmány, amelyben szakértők számolták ki, hogy rossz napokon ennél jóval több is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik