Szórakozás

Gáspár Evelin nem túlzott azzal, hogy idén ők folynak majd a tévéből, de a Schobert-Rubint család sem maradt le sokkal

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Összesen több mint tíz tévéműsorban szerepeltek az elmúlt hónapok alatt, hol együtt, hol külön-külön a családtagok. Volt példa nagy felismerésekre, veszekedésekre, sírásra és jelentős médiavisszhanggal járó nézeteltérésekre is.

Gáspár Evelin októberben jelentette ki, hogy a tévénézők „rosszul lesznek tőlük”, mert a családjával „ki fognak folyni” a tévéből. Gáspár Győző lánya nem is túlzott a kijelentésével, hiszen – mint összeszámoltuk – ő és a családtagjai tíz különböző műsorban szerepeltek, hol együtt, hol külön-külön.

Szerintem az mindent elmond, hogy apám már több, mint húsz éve van porondon, és még mindig főműsoridőben szerepel, és mi is, a melléktermékek. Ez jelent valamit. Ránk kíváncsiak, minket néznek, én erről már nem tehetek

– mondta.

A Gáspár család tévés térnyerése

Az idei szerepléseiket összegző listánk első eleme a tavaszra datálható, Gáspár Győző és Gáspár Bea akkor szerepeltek a TV2 új formába öntött páros vetélkedőjében, a Drágám, add az életed!-ben. Néhány hónappal később a Pénzt, vagy éveket!-ben játszott együtt a házaspár, ott mesélte el például a showman, hogy annak idején azért mondott fel a takarítónőjük, mert zavarta, hogy nincs klíma a házukban. Nem sokkal később startolt el a Város vs Vidék című vetélkedő is, ahol Gáspár Győző öccse, Gáspár Zsolt tűnt fel műsorvezetőként.

Ami viszont az ősszel történt, azt nehéz lenne egy levegővel felsorolni. Szeptember elején indult el a Séfek séfe új évada, amelyben Gáspár Győző keresztlánya, Paprika Dorina is versenybe szállt. A műsorban Gáspár Bea és Gáspár Evelin is megfordult, az egyik adásban több celebvendéggel együtt ők is megkóstolták a versenyzők ételeit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@evelingaspar által megosztott bejegyzés

Nem sokkal később startolt a VIASAT 3 Troll a konyhában című főzőműsora, amelyben Gáspár Virág csillogtathatta meg a főzőtudását, egyúttal pedig olyan észrevétlenül játszotta a trollt az egyik adásban, hogy a csapatának mindössze egyetlen tagja sejtette meg, hogy szabotálni próbálja a főzést.

Októberben vette kezdetét az Ázsia Expressz, amelyben Gáspár Győző és Gáspár Bea a negyedik helyig jutott. A verseny kezdete előtt úgy nyilatkoztak, azért mondtak igent a műsorra, mert nem volt pénzük nyaralásra. Izgalmakban akadt részük bőven – és nemcsak az előttük álló feladatok miatt.

A showmannek több konfliktusa is akadt a többi játékossal, főként Gelencsér Tímeával voltak komolyabb összetűzései, egy alkalommal például Gáspár kijelentette, hogy nem hajlandó egy szobában aludni az influenszerrel, a dolog vége pedig az lett, hogy kitették őket a szállodából, ahol szobát kaphattak volna. Ezt követően találtak másik hotelt, de a showman úgy kért magának szállást, hogy cseppet sem foglalkoztatta, marad-e szabad szoba a csapattársának.

A műsor alatt Gáspárék egymással is nagyokat veszekedtek, gyakran együtt is sírtak, a közösen töltött idő alatt viszont sikerült újra közel kerülniük egymáshoz, egy ponton pedig azt is eldöntötték, hogy újra lakodalmat csapnak majd, amire a többi játékost is meghívták.

Egy orchideát hoztam magammal, és egy nagy rózsacsokrot viszek haza magammal: itt van ő, aki újra az enyém. Itt a fődíjam, akivel szeretnék halálom órájáig együtt lenni. Nagy hálával tartozunk mindenkinek. Olyan fődíjat viszek haza, akit majdnem elveszítettem

mondta a kiesésükkor a showman.

Október közepén a TV2 új reality-je, a Párharc kezdődött el, ahol Gáspár Evelin és kedvese, Varga Attila először szerepeltek együtt. Az influenszer már a villába való beköltözésük után kijelentette, hogy úgy érezte, a többi celeb nem örült nekik, a műsor alatt pedig több konfliktusuk is volt, a legjobban Tücsiékkel mérgesedett el a viszony, ők a kiesésük után nem is voltak hajlandóak elbúcsúzni Gáspáréktól. A pár végül a dobogó harmadik fokáig jutott.

TV2 Gáspár Evelin és Varga Attila a Tv2 Párharc! című műsorában.

Novemberben a Farm VIP idei évada vette kezdetét, ahol a már jól megszokott Demcsák Zsuzsa-Gáspár Zsolt duó kapta a műsorvezetői feladatokat.

A Hal a tortánba ugyancsak két Gáspár jutott: Gáspár Bea a főzőműsor háziasszonyaként lépett elő, ő volt az, aki a kisboltban segített alapanyagokat válogatni a celebeknek, illetve a nehezítéseket is ő osztotta ki. Gáspár Evelin versenyzőként csatlakozott a stábhoz, rendesen össze is rúgta a port Polgár Árpáddal a forgatáson. A műkereskedő a feleségét, Polgár Tündét segítette a főzésben, és bár a műsor első felében láthatták a nézők, ezt követően nem tért vissza a képernyőre. Gáspár Evelin az adás után azt nyilatkozta, hogy a helyszínre eleve csúszással érkeztek meg, amikor pedig ott is várni kellett, megkérdezte a házigazdát, hogy ennek mi az oka. Erre állítása szerint Polgár Árpád azt felelte, hogy az édesanyja, Gáspár Bea elaludt, így csak később tudták kezdeni a forgatást, és „mindenféle semmirekellőnek elhordta” az influenszert. A műgyűjtő erre később nyilatkozatban reagált, melyben többek között azt írta:

A műsor második felében azért nem szerepeltem, mert házigazdaként olyan mértékű sértésben volt részem, ami miatt visszavonultam.

Gáspár Evelin decemberben a Szerencsekerékbe is visszatért. El is sírta magát, amikor ráeszmélt, hogy összesen 8 millió 825 ezer forintot nyert. Itt elméletben véget érne a lista, csakhogy már tudunk egy újabb szereplésről is: Gáspár Bea és idősebbik lánya ugyanis a TV2 új,  Sztárok a reptéren című celebvetélkedőjében is feltűnnek majd a csatorna bejelentése szerint.

Nem unatkozott a Schobert-Rubint család sem

Gáspárék után Schoberték voltak a második legfoglalkoztatottabb celebcsalád az idei év tévés megjelenéseit nézve. Rubint Réka márciusban Hajdú Péter vendége volt az Összezárva című műsorban, amelyben többek között arról is beszélt, hogy már azelőtt is havi 500-700 ezer forintot keresett, hogy megismerkedett volna Schobert Norbival – 21 évvel ezelőtt.

Az edző ezt követően a Szerencskerékben próbálta ki magát májusban, és bár nagy reményekkel érkezett a vetélkedőbe, ahogyan tavaly a férje, úgy most ő is elbukott az utolsó, mindent eldöntő kérdésnél.

Szeptemberben indult el a Sztárban Sztár leszek!, ahol Schobert Lara próbált szerencsét. Schoberték egyetlen lánya ezúttal nem az énekhangját csillogtatta meg, az elő show-k kezdete előtt maga jelentette be, hogy ő lesz a műsor online riportere.

Rubint a Dancing with the Stars idei évadában is szerepelt, Andrei Mangra volt a táncpartnere. A versenyre komolyan készültek, Mangra még Balira is elkísérte az éppen tábort tartó edzőt, hogy ott is gyakorolhassanak. Közös pályafutásuk végül nem volt hosszúéletű, már az első adás alkalmával kiestek. Rubint ezt követően azt mondta, értetlenül állnak a történtek előtt, hangsúlyozta viszont, hogy a műsornak és a táncpartnerének hála egy egészen új világ nyílt meg előtte.

Tv2 Rubint Réka a Dancing with the Stars – Mindenki táncol harmadik évadában.

Az edző unokahúga, Rubint Rella A Konyhafőnök VIP-ben ragadott fakanalat. Rácz Jenőtől kötényt is kapott, a verseny harmadik hetében viszont vissza kellett adnia azt, mivel kiesett a versenyből.

A Schobert házaspár idősebbik fia, ifj. Schobert Norbert a Farm VIP-ben mutatkozott be novemberben. 17 évesen ő lett a mezőny legfiatalabb játékosa, életkorából adódóan Szorcsik Viki és Csuti a hierarchia alján helyezték el őt az egyik adásban. Ezzel a véleményükkel alulmaradtak a többi versenyzővel szemben, a fiú pedig ekkor ismerkedett meg a hierarchia szó jelentésével, amit korábban nem ismert.

Schobert Lara a decemberben újra indult Szerencskerékben is megfordult. A műsorban többek között arról mesélt, hogy egy alkalommal annyira összekülönbözött a szüleivel, hogy szó nélkül összepakolt, és egy hétre elköltözött otthonról, illetve azt is megosztotta a nézőkkel, hogy nyáron napi 12 órát dolgozott:

Ételeket dobozoltam 40 fokban, nyáron, a végére már bele is betegedtem. Mármint nem a munkába, de 12 órán keresztül a büdösben, a melegben, egész nap dobozolni, azért az nem egyszerű

– magyarázta Schobert Lara, aki végül a szüleihez hasonlóan üres kézzel volt kénytelen távozni a vetélkedőből.

A gyűjtésünkben csak a realityket és a vetélkedőket említettük, a két család tagjai azért ezeken felül is számos alkalommal megjelentek a képernyőkön: feltűntek magazinműsorban és internetes felületekre készült programban is. Schobert Norbert megjárta például Gulyás Márton Péntek Esti Partizán címűsorát, és vendégeskedett Rónai Egonnál is Húzós podcastben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik