Szórakozás

Troll a konyhában: Mindenki arra tippelt, hogy Lukács Miki a troll, csak ő szavazott Gáspár Virágra

Labancz Viktória / VIASAT 3
Labancz Viktória / VIASAT 3
Neki lett igaza.

Hétfőn indult a Troll a konyhában című gasztroműsor, melyben hat celeb áll a konyhapult mögé, megbújik azonban köztük egy troll is, akinek az a feladata, hogy észrevétlenül szabotálja a döntő bíró, Wossala Rozina elé kerülő ételeket. Az első héten Adányi Alex, Gáspár Virág, Kozma Dominik, Lukács Miki, Nyári Dia és Róka Adrienne láthatók.

A szakácsok a főzések alatt végig arra gyanakodtak, hogy Lukács Miki próbálja akadályozni őket az ételek elkészítésében, ezért a nap végén mind az öt versenytárs rá tette le a voksát, egyedül Peller Anna férje szavazott Gáspár Virágra, és mint később kiderült: neki volt igaza. Rákóczi Feri szerint a lánynak a szendeségével és a bizonytalanságával sikerült félrevezetnie a többieket.

Számomra ez volt a nap csúcspontja, nagyon élveztem, hogy így át tudtam őket verni. Azok az arcok… Ez felejthetetlen élmény volt számomra

– mondta utóbb Gáspár Győző lánya, aki bevallotta, hogy többek között direkt nem hozott ki alapanyagokat a kamrából, lekapcsolta a sütőket, és elfűszerezte az ételeket.

Ezek alapján talán az is a taktikája része lehetett, hogy összeverte az alapanyagokat. Erről az esetről ebben a cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik