Szórakozás

Dévényi Tibor lagzi helyett végrendelettel lepte meg párját

Szerinte az ő korában már ez a fontos.
Korábban a témában:

Már egy évtizede alkot egy párt 14 évvel fiatalabb szerelmével Dévényi Tibor. Kapcsolatuk kezdeti időszakában megvolt a lánykérés is, de az esküvőig nem jutottak el. Dévényi pedig már nem is akar sort keríteni a lagzira.

Budapest, 2013. november 27.
Dévényi Tibor mûsorvezetõ a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) archívumára épülõ M3 retrócsatorna indításáról tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Muzikum Klub & Bisztróban 2013. november 27-én. A december 20-ai indulásakor mintegy 1,4 millió háztartásba jut el a közmédia új csatornája.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Dévényi Tibor: Négy gyűrűs menyasszonyom volt
Az is előfordult, hogy egyszerre nyolc fogkefét tartott otthon a különböző nőknek.

Nem szeretem, amikor az én koromban szerelemről meg tervekről beszélünk, mert 72 évesen már nem lehet tudni, mit hoz a holnap. A kapcsolatunk legelején megkértem Bea kezét, és egy időben még téma is volt az esküvő, de mostanra mindketten rájöttünk arra, hogy nem a papír miatt fogunk a sírig is kitartani egymás mellett. Különben is, hogy nézne ki, ha ennyi idősen házasodnék? Minek? Kinek bizonyítanék ezzel? Magamnak? A fenéket. Öregek vagyunk mi már ehhez. Nem lesz esküvő!

– mondta a Borsnak Dévényi Tibor, aki a romantikus nap helyett inkább végrendelettel készült.

Nem bonyolítottam túl, mindenemet a két fiamra, Mátéra és Danira, valamint a páromra, Beára hagyom. Szerintem mindenkinek jobb, ha az anyagi kérdések előre el vannak rendezve, így a halálom után nem lesz veszekedés.

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.