Szórakozás

A nyíltan leszbikus Ellen Page nekiment Chris Prattnek és a másságot ellenző gyülekezetének

Chris Pratt sok más celebbel együtt rákattant a pünkösdi karizmatikus egyházakra, így olyan templomokba jár, mint a Zoe vagy a Hillsong, ahol gyakran fordulnak meg a Kardashianok, vagy a mostanában nagyon vallásos Justin Bieber és felesége. Pratt a templomban ismerkedett meg jelenlegi menyasszonyával, Katherine Schwarzeneggerrel is, nem véletlenül beszél gyakorlatilag folyton arról a gyülekezetről, ahova jár.

Jézus Krisztus Szupersztár: Justin Bieber celeblelkészekkel hirdeti az igét Hollywodban
Az énekes az lett az amerikai pünkösdi-karizmatikus egyháznak, mint Tom Cruise a szcientológiának, vagy Madonna a kabbalának.

Most épp a Late Show-ban Stephen Colbertnek mondta el, hogy végigtolta Dániel böjtjét – igen, már a Biblia által inspirált diéták is vannak – aminek 21 napja alatt nem vett magához többek közt húst, cukrot és alkoholt, közben pedig még a korábbinál is többet imádkozott.

Jó, de hogy jön ide Ellen Page?

Hát úgy, hogy az évek óta nyíltan leszbikus színésznő miközben nézte a műsort otthonában, kiírta Twitterére a következőt:

Ó, oké. Ööö… De ez a templom hirhedten LMBTQ-ellenes, talán erről is beszélhetnél.

A Zoe, a Hillsong és a többi hasonló megatemplomnak nevezett gyülekezet valóban nem támogatják a másságot. Az alapvetően ausztrál Hillsong főlelkésze, Brian Houston 2015-ben tett közzé egy nyilatkozatot, amiben az olvasható, hogy

a meleg életforma és a melegházasság tekintetében a hagyományos keresztény gondolkodást tartják

mivel

Isten szava tiszta, hogy házasság nő és férfi közt jön létre.

És bár a nyilatkozatban az is szerepel, hogy a Hillsong MINDENKIT befogad, gyorsan azt is hozzátették, hogy ennek ellenére nem fogadnak el minden életformát:

Nem fogadjuk el a meleg életformát, emiatt pedig nem tudunk róla, hogy lenne aktív, meleg tagja közösségünknek.

Chris Pratt egyelőre nem reagált Page posztjára.

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik