Szórakozás

Chris Pratt hamarosan nemcsak Schwarzeneggerékhez, de a Kennedy-családba is beházasodik

Chris Pratt nemrég jelentette be, hogy eljegyezte Katherine Schwarzeneggert, hetekkel azután, hogy Instagram-hivatalossá tették kapcsolatukat, ami egyébként körülbelül fél éve, 2018 nyara óta tart, vagyis cirka egy évvel azok után jöttek össze, hogy Pratt és Anna Faris úgy döntöttek, elválnak. Ezzel a lépéssel a amerikai színész pedig gyakorlatilag a Kennedy-családba is beházasodik.

De kicsoda Katherine Schwarzenegger? És hogy jönnek ide a Kennedy-k?

Katherine Schwarzenegger 29 éves, és amellett, hogy életmódblogger, írt egy könyvet 2010-ben arról, hogy hogyan szeressük önmagunkat, mert gyerekkorában ez nem nagyon jött össze neki. 2012-ben pedig, diplomázása után összerakott még egy könyvet, amivel segítséget akart nyújtani az egyetemen frissen végzetteknek. 2017-ben profilt váltott és tanácsadó könyvek helyett egy gyerekkönyvet írt Maverick és én címmel, ami arról szól, miként mentett meg és fogadott örökbe egy kutyát. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy állatvédő is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Katherine Schwarzenegger (@katherineschwarzenegger) által megosztott bejegyzés, Nov 19., 2018, időpont: 9:03 (PST időzóna szerint)

Arra pedig nyilván mindenki azonnal rájött, hogy az ismerős vezetéknév nem lehet véletlen:

ő Arnold Schwarzenegger lánya.

Igen, a Terminátoré, aki Kalifornia kormányzója volt, és aki a Vajna-házaspár személyes jóbarátja.

Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver 1995-ben – Fotó: Trevor Gillespie

De nem csak apja, anyja is híres. Maria Shriver tévés műsorvezetőként és újságíróként szerzett nevet, illetve ő is írt pár könyvet. Emellett pedig John F. Kennedy unokahúga, ugyanis édesanyja az a Eunice Kennedy, aki John F. Kennedy húga, illetve Robert F. Kennedy és Ted Kennedy nővére.

A Kennedy család 1935-ben – Fotó: Bachrach/Getty Images

Ez azt jelenti, hogy egy gyengébb leágazáson, de a Kennedy-családfára hamarosan felkerül Chris Pratt is. Sőt, a színésznek lesz így némi köze Taylor Swifthez is, aki pedig Conor Kennedy-vel, Robert F. Kennedy unokájával járt egy darabig.

via GIPHY

Na de térjünk vissza a szűkebb családhoz, hogy megtudjuk, hova tette be a lábát Pratt!

Katherine Schwarzenegger öccse az a Patrick Schwarzenegger, aki nem csak szép, de kicsit talán tehetséges is, legalábbis kapott már filmszerepeket, és pár hónapra sikerült összejönnie Miley Cyrus-szal, aki nemrég ment hozzá az ausztrál színészhez, Liam Hemsworth-höz.

Fotó: Roy Rochlin/Getty Images

Húga, Christina Schwarzenegger is celebkörökben mozog, ő ugyanis amellett, hogy producerként dolgozott a 2018-ban megjelent Take Your Pills című dokumentumfilmen, még szerkesztő is Gwyneth Paltrow izgalmas hülyeségekkel teli életmódmagazinjánál, a Goopnál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ChristinaAurelia (@christinaschwarzenegger) által megosztott bejegyzés, Nov 12., 2018, időpont: 3:06 (PST időzóna szerint)

Katherine-nek van még egy öccse, Christopher Schwarzenegger, aki testvéreivel ellentétben nem szeret szerepelni, de néha azért ő is megmutatja magát – ezen a fotón látható mind a négy gyerek, illetve Maria Shriver is:

Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images

Ja és ott van még balkézről Joseph Baena is, aki a Schwarzenegger gyerekek 1997-ben született féltestvére. Arnold Schwarzenegger és Maria shriver 2011-ben gyakorlatilag miatta váltak el, mert a testépítő/színész/volt kormányzó nem sokkal azelőtt bevallotta, hogy házasságon kívül született egy fia.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Joseph Baena (@projoe2) által megosztott bejegyzés, Jan 13., 2019, időpont: 2:23 (PST időzóna szerint)

De nem csak Miley Cyrust, Taylor Swiftet vagy Gwyneth Paltrow-t keverhetjük ide nagyon gyorsan és könnyedén, hanem Justin Biebert is. Katherine Schwarzenegger ugyanis ugyanabba a templomba jár, mint Bieber. Ez a Zoe Church Los Angelesben, aminek lelkésze az a Chad Veach, aki valószínűleg hamarosan összeadja Isten színe előtt is Justin Biebert és Hailey Biebert (korábban Hailey Baldwint, Stephen Baldwin lányát, és ha most folytatnánk a sort a Baldwinokkal, akkor nem lesz megállás, és egész Hollywoodot fel lehetne sorolni legalább 80 évre visszamenőleg), akik a polgári szertartáson már túl vannak. Sőt, ezek után gyanítani lehet, hogy Pratt és Schwarzenegger esküvőjén is Veach vezeti majd le a szertartást, pláne mert a párost 2018 nyarán először a Zoe Church előtt látták csókolózni.

Jézus Krisztus Szupersztár: Justin Bieber celeblelkészekkel hirdeti az igét Hollywodban
Az énekes az lett az amerikai pünkösdi-karizmatikus egyháznak, mint Tom Cruise a szcientológiának, vagy Madonna a kabbalának.

Ezek után gyanús, hogy az övék lesz 2019 legtöbb celebet felvonultató esküvője.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

chris pratt (@prattprattpratt) által megosztott bejegyzés, Dec 13., 2018, időpont: 5:32 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Jason Merritt/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik