Szórakozás

Ben Stiller a Zoolander 2-ről: Vakvágány volt, ami sokáig hatással volt rám

Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Alberto E. Rodriguez / Getty Images
A film bukása után úgy döntött, egy időre félreteszi a vígjáték-műfajt.

2016-ban jelent meg a Zoolander 2. része, melyet az első filmhez hasonlóan szintén a főszerepet játszó Ben Stiller rendezett. Bár a vígjáték első része kasszasikernek bizonyult, a második felvonásról ez nem volt elmondható, ami saját bevallása szerint igencsak megviselte Stillert.

A People számolt be arról, hogy a színész David Duchovny hamarosan megjelenő podcastjében, a Fail Betterben beszélt arról nemrég, milyen hatással volt rá a Zoolander 2 fogadtatása, ami jócskán kevesebbet hozott a konyhára, mint amekkora összegből forgatták – a lap emlékeztetett, hogy a Variety szerint az 50 millió dolláros költségvetésből mindössze 29 millió dollárt hozott vissza a vígjáték.

Teljesen kiborultam, mert úgy voltam vele, hogy tényleg ilyen rossz volt? A legjobban az ijesztett meg, hogy elveszítem azt, amiről azt gondolom, hogy vicces, önmagam megkérdőjelezése… a Zoolander 2 határozottan vakvágány volt a számomra, és ez sokáig hatással volt rám

– fogalmazott Stiller, aki a film bukását követően önvizsgálatba kezdett, és végül úgy döntött, más műfajokat helyez előtérbe a vígjátékkal szemben.

2018-ban debütált a rendezésében a Szökés Dannemorából című bűnügyi drámasorozat, 2022-ben pedig a Különválás című thrillersorozat, melyeket igencsak magas pontszámokkal jutalmaztak a nézők az IMDb listáján, a szakma pedig Emmy-díjra is előterjesztette a két szériát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik