Szórakozás

Nyári Diát is idegesítették a kisgyerekes anyukák

A Barátok Közt színésznője nyár közepén hozta világra első gyereket és az első három hónap nehézségei után mára már belerázódott az anyaságba. Nyári Dia számára azonban fontos, hogy néha a kicsi nélkül mozdulhasson ki.

A párjával kéthetente randiznak kettesben, de a fiatal anyuka szeret a barátnőivel is üsszeülni néha. Ilyenkor pedig igyekszik nem sokat beszélni a kisfiáról. Tudja ugyanis, hogy ez milyen idegesítő lehet mások számára.

Amíg nem lettem anya, engem is halálra idegesítettek azok, akik csak a gyerekükről tudtak beszélni. Ma már megértem őket, hiszen nekem is óriási dolog volt, amikor átfordult, amikor először megfogta a kanalat, de akinek nem itt tart az élete, arra mindezt nem zúdítom rá. Zétény keresztanyukája például még nem gondolt a családalapításra. Beszélgetünk, válaszolok két kérdésre Zétivel kapcsolatban, aztán más lesz a téma. Ez nekem is fontos, mert így nem szorulok be a gyerekszobába

– mondta a Best magazinban Nyári Dia.

Kiemelt kép: Instagram/@nyaridia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik