Foci
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) várhatóan pénteken hoz döntést az október 11-én lejátszott román-magyar Európa-bajnoki selejtezőn történ rendbontások ügyében.
Kétéves szerződést kapott, azaz 2016-ig lehet a német Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetőedzője Joe Zinnbauer.
Combsérülés miatt egy hónapig nem számíthat Patrice Evrára az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető Juventus.
Anghel Iordanescut nevezték ki a - magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő - román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
Hétfőtől már nem Véber György a PMFC-MATIAS vezetőedzője.
Julian Jenner lapinformáció szerint már Diósgyőrben tartózkodik, ahol előbb orvosi vizsgálaton vesz részt, majd délután már edzésbe is áll.
Yuki Murota zseniális mozdulattal juttatta a hálóba a labdát.
Nem sikerült jól a vasárnapi Grödig elleni mérkőzés Gulácsi Péternek. A válogatott kapus előbb egy potyaízű gólt kapott, majd piros lapot érő szabálytalanságot mutatott be.
Ronaldo bombaformában, Neymar halálpontosan játszik.
A győri Völgyi Dániel szögletből, egyből csavarta be a labdát a szombathelyi kapuba.
Meglehetősen feszült mérkőzést játszott egymással a Getafe és az Atlético Madrid a spanyol bajnokság 9. fordulójában. A meccs egy gólról és egy bal egyenesről marad emlékezetes.
Nem túl színvonalas meccset játszott egymással a régi önmagát kereső Milan és a szebb napokat is megélt Fiorentina az olasz bajnokság 8. fordulójában.
2014. 10. 27. 07:24
A sevillai labdarúgócsapat hazai környezetben győzte le 2-1-re a Villarrealt.
A Napoli, a Lazio és az Inter is győztesen hagyta el a pályát a Serie A-ban.
Rosszul sikerült Szentes Lázár visszatérése: a Győri ETO labdarúgócsapata 2-0-ra nyert Szombathelyen az OTP Bank Liga 12. fordulójában.
A Bundesliga címvédője 0-0-s döntetlent játszott a Borussia Mönchengladbach vendégeként.
A manchesteri labdarúgócsapat a 94. percben szerzett góllal mentett pontot a Chelsea ellen a Premier League rangadóján.
2-2-es döntetlent hozott a DVSC-TEVA és a Ferencváros rangadója a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.
A címvédő hazai környezetben nyert 2-0-ra a Serie A-ban.
A szezon eddigi részében visszafogottan teljesítő Newcastle United idegenben győzte le a Tottenham labdarúgócsapatát az angol bajnokságban.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Horvátországtól. Az együttes a második lett a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán.
A szervezett szurkolói csoportoknak elegük lett és közös, figyelemfelkeltő akciót szerveztek.
Az andalúzok 4-0-ra nyertek a spanyol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
