Foci

Iordanescu mellett döntöttek a románok

Anghel Iordanescut nevezték ki a - magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő - román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A román szövetség (FRF) hétfőn tudatta, hogy a végrehajtó bizottság egyhangúlag támogatta Razvan Burleanu elnök javaslatát, s az új kapitány megbízatása egy évre szól. Az FRF vezetője korábban azt indítványozta, hogy Viorel Moldovan, Daniel Isaila és Ionut Badea dolgozzon másodedzőként a nemzeti csapatnál.


 Fotó: Europress Fotóügynökség

A 64 éves Iordanescu korábban kétszer vezette válogatottat: először 1993 és 1998 között ült a kispadon, ekkor érte el a román nemzeti csapat történetének legnagyobb sikerét azzal, hogy az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt.

A tréner második időszakát 2002 és 2004 között töltötte a válogatottnál, irányításával a gárda nem tudta kiharcolni a 2004-es Európa-bajnoki részvételt, ennek ellenére a szövetség bizalmat szavazott neki és az ő vezetésével kezdte meg a csapat a 2006-os világbajnokság selejtezősorozatát, de az örmények otthonában elért 1-1-es döntetlent követően menesztették.

A játékosként 57-szeres válogatott Iordanescu november 14-én, a csoportot nagy meglepetésre százszázalékos teljesítménnyel vezető északír csapat ellen irányíthatja először újra a válogatottat. A románok három mérkőzésen eddig hét pontot gyűjtöttek a sorozatban, az eddigi egyetlen pontvesztésük a magyarok ellen elért bukaresti 1-1 volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik