Foci

Egy félidő alatt elintézte a Haladást a Győr

Rosszul sikerült Szentes Lázár visszatérése: a Győri ETO labdarúgócsapata 2-0-ra nyert Szombathelyen az OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A héten a szombathelyi vezetők a váltás mellett döntöttek és Artner Tamás helyére Szentes Lázárt nevezték ki a csapat élére. Vasárnap így már az ő irányításával fogadta a Haladás a Győrt, ám 45 perc alatt kétgólos hátrányba kerültek a hazaiak: a félidő hajrájában előbb Varga, majd Völgyi talált be (0-2). A második találat ráadásul jókora potya volt, Rózsa kapus Völgyi szöglete után nem akart öklözni, ám a kapuba ejtette a labdát.

A második felvonásban ment előre becsülettel a Haladás, de az átütőerő hiányzott a vasiak játékából. A 74. percben így is szépíthetett volna a Hali, de Városi hat méterről az üres kaput sem találta el. Még egy győri támadás végén a gólvonal elől kellett tisztáznia a szombathelyi védőknek, Szentes Lázár vereséggel tért vissza a szombathelyi kispadra.

A Győr a három pontnak köszönhetően feljött a tabella nyolcadik helyére, míg a Szombathelyi Haladás maradt az utolsó előtti pozícióban. A szombathelyiek több mint hat éve nem tudják legyőzni nyugati riválisukat bajnoki mérkőzésen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló

Szombathely, 1630 néző, v.: Vad II.

Szombathelyi Haladás – Győri ETO FC 0-2 (0-2)

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér, Devecseri, Farkas M. – Gaál, Gyurján (Szakály A., a szünetben), Iszlai, Halmosi (Városi, a szünetben) – Radó – Rocchi (Zamostny, 88.)

Győri ETO FC: Kocic – Svec, Lipták, Lang, Völgyi – Windecker, Kvilitaia (Priskin, 75.), Pátkai, Stieber (Trajkovic, 65.)- Rudolf (Andric, 81.),  Varga R.

Gólszerzők: Varga R. (36.), Völgyi (42.)

Sárga lap: Iszlai (24.), Szakály A. (64.), Devecseri (67.), Farkas M. (80.), illetve Svec (6.), Völgyi (45.), Windecker (48.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.