Sport

A világ megállt, a jégpályából hullaház lett

Brutálisan őszinte levelet, önvallomást írt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetre reagálva Pau Gasol, a Milwaukee Bucks veterán kosarasa. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, NBA-győztes spanyol klasszis idén az ötödik olimpiájáról álmodott, helyette aggodalommal figyeli a spanyolországi híreket, fél, hogy az Egyesült Államokat is elsöpri a betegség. És elárulta, miért hiányzik neki ezekben a napokban Kobe Bryant. A Player’s Tribune-ön megjelent írását idézzük magyarul.

Minden olyan gyorsan történt. Egyik nap még dolgozni mentünk, a barátokkal lógtunk és étteremben ettünk. Egy hónapra voltunk az NBA-playofftól. Azzal voltam elfoglalva, hogy egy sérülés utáni rehabilitációból minél gyorsabban játékra kész állapotban legyek. Egy éve nem játszottam, de közeledett a tokiói olimpia, amit nagyon vártam, készen álltam arra, hogy csatlakozzam a spanyol válogatotthoz, és ott legyek az ötödik olimpiámon.

Aztán hirtelen jött az önkorlátozás, a rendkívüli állapot, az utazási szigorítások. A világ megállt.

Az elmúlt hetekben azon gondolkodtam, hogy mit jelent az elszigeteltség. A súlyosan betegek számára ez egy halálos szükséghelyzet, hiszen kórházakban, elkülönítve fekszenek. Egyedül harcolnak a vírussal, csak az egészségügyi dolgozók jelentik számukra a társaságot.

Mások otthon betegeskednek, saját lakásukban kerülnek karanténba a családjukkal együtt. És akkor ott vannak az egészségügyi dolgozók: az orvosok és az ápolók. Jogosan ünnepeljük őket hősökként, hiszen gyakran a szeretteiktől elszigetelődve kiteszik magukat a fertőzésnek a betegeik kezelése érdekében.

Milyen lesz a normális élet?

És vagyunk mi, akik másként vannak elszigetelve. Emberek milliói a saját otthonukban rekedtek. A világunk egy pillanat alatt nappali méretűre zsugorodott. Távol a barátainktól, családtagjainktól, szomszédjainktól és munkatársainktól, csupán a telefon, a tévé és a számítógép jelenti a kapcsolatot. A saját szigeteink lakói lettünk.

Pau Gasol az ötödik olimpiája készült idén (Fotó: Jesse D. Garrabrant / NBAE / Getty Images / AFP)

Abban reménykedem, hogy az elszigeteltségünk lassítja a vírus terjedését. Ha szerencsénk van ebben a furcsa új valóságban, akkor ezt az időt a családdal töltjük. De sokan nem ezt érzik, hiszen elveszítették a munkahelyeiket, tönkrementek a vállalkozásaik, bezártak az iskolák, túlterheltek a kórházak, hiányosak az orvosi felszerelések. Mindenki felett ott a bizonytalanság: megfertőződnek a szeretteim? Mikor lesz oltás? Mikor tér vissza az élet a normális kerékvágásba? Egyáltalán milyen lesz a normális élet?

Sokunk számára az elszigeteltség nehezíti annak megértését, hogy mi történik valójában a vírus által sújtott helyeken. Hiszen aki követi a híreket, nem feltétlenül azt látja élőben, amit a tévében. Tudjuk, hogy tomboló tűz van, de nem látunk füstöt. A világon sok millió ember számára azonban a koronavírus-járvány nem csupán egy hír, hanem ijesztően közeli és halálosan súlyos tény.

Hullaházzá alakult jégpálya

A hazám, Spanyolország jelenleg a világ egyik leginkább érintett területe. Hallottam, hogy emberek apokaliptikusnak írják le a helyzetet. A halálos áldozatok száma Olaszország után ott a legnagyobb. A lakosság szigorú rendelettel arra van kényszerítve, hogy otthon maradjon. Az egészségügyi szakemberek éjjel-nappal dolgoznak, életeket mentenek, néhány esetben az életüket adják – legalább 14 százalékuk vírusfertőzött.

Ideiglenesen hullaház lett a madridi Jégpalotából (Fotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency)

Reméljük, hogy a világjárvány nem éri el a saját közösségünket, de az Egyesült Államokban már most több koronavírus-eset van, mint a világ bármely más részén. Ha nem vesszük komolyan, a fertőzések aránya túlterheli a rendszert.

Egy nemrégiben megjelent Harvard-tanulmány szerint, ha nem sikerült lapítani a görbét, akkor az elkövetkező hónapokban 20 millió embernek lehet szüksége kórházi ápolásra, és több mint négymillióan kerülnek az intenzívre.

Az amerikai orvosok felkészültek arra az ijesztő kilátásra, hogy az egészségügyi ellátást racionalizálni kell. Ha a lélegeztető gépek és azt intenzív ágyak iránti igény meghaladja a kapacitást, ahogy ezt a Wall Street Journal jósolja, akkor a kórházak döntéshelyzetbe kerülnek, ki éljen és ki haljon meg. Rettenetes gondolat, de Olaszországban és Spanyolországban már megtörtént.

Egy közelmúltbeli spanyol történet nagyon megrázott. Madrid egyik legforgalmasabb részén található a Palacio de Hielo (Jégpalota) nevű bevásárlóközpont, amely egy nagy komplexum üzletekkel, éttermekkel, és a fő attrakciót egy jégpálya jelenti.

Most azonban a bevásárlóközpont üres, a korcsolyapálya pedig hullaházzá alakult.

Képzeld el egy pillanatra, hogy a városod arénájából tömegkórház vagy halottasház lesz! Hogy egy törvény előírja, hogy nem hagyhatod el a lakást. Spanyolországban és Olaszországban a családtagok nem látogathatják meg a haldokló rokonokat, nem vehetnek búcsút a vírus terjedésének félelme miatt. A szülészeten nincsenek ott a családtagok az anya mellett, elhalasztják az esküvőket, a temetéseken nem lehetnek ott a hozzátartozók.

Rafa Nadallal a legnagyobb győzelemért

Azzal, hogy megállt a sportélet, a sportolók is sokkal jobban kapcsolódnak a körülöttük lévő világhoz, mint valaha.

A múlt héten Rafael Nadal és én a Vöröskereszttel közösen indítottunk egy kampányt, amelyet #NuestraMejorVictoria (Legnagyobb győzelmünk) névvel illettünk. Tettük ezt annak érdekében, hogy ösztönözzük a sportolókat a koronavírus elleni küzdelem támogatására.

Remélem, ez csak a kezdet. Szükségünk van még több sportolóra szerte a világon, hogy egyesítsük az erőnket, hogy minél több hírt megosszunk a pandémiáról és a kultúrák és határok ledöntésével összehozzuk az embereket.

Elszigetelten is a reményt keresem. Spanyolországban minden este történik valami csodálatos esemény: az emberek kiállnak az ablakokba és tapsolnak. És hasonló dolgok történnek a világ minden táján. Ez is erős szimbólum.

A bajból sokat lehet tanulni

Egy nap elmúlik a válság. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a görbe lapos maradjon, de aztán el kell gondolkodnunk azon, mi következik majd. Az egyik legnagyobb aggodalmam az, hogy amíg a láthatatlan ellenséggel harcolunk, újabb jön. Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus elleni harc fokozott instabilitást, nyugtalanságot és konfliktusokat eredményez.

Ez gondolkodásra késztet valamiről, amit egy volt csapattársamtól tanultam. Ahogy ő reagált a kudarcokra, az egyik legfigyelemreméltóbb dolog volt, amit életemben láttam. Úgy vélte, hogy a bajból sokat lehet tanulni és megvan a lehetőség a fejlődésre.

Ez a csapattárs Kobe Bryant volt. Nagyon hiányzik ezekben a napokban, de amiket ő tanított, azok a fejemben és a szívemben hangosabbak, mint valaha. Most erre a mentalitásra van szükségünk. Az, hogy miként reagálunk a világjárványra és annak következményeire, meghatározza a pillanatot.

Hálásan és egyetértésben vagy bosszúsan és megosztottan jövünk ki ebből a helyzetből? Rajtunk múlik.

Kiemelt fotó: Jeff Gross/Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.