Sport

Szocsi-blog: nem minden fenékig tejfel

szocsi 2014 (szocsi 2014, )
szocsi 2014 (szocsi 2014, )

Természetesen jól érzem magam itt, mint mindenki más, de nem véletlen van balhészaga az idei téli olimpiának. Ehetetlen kaja, zéró angoltudás, drágaság és harc a párnahuzatért – egy önkéntes blogja Szocsiból.

Nem csak a versenyzőknek nem egyszerű az élet, mi, önkéntesek is igen sok gonddal találkozunk itt. Szívesen mellékelnék képeket is, de le vagyunk szabályozva, tilos, különben hazaküldenek.

A legnagyobb problémánk az ehetetlen kaja. A szálláshoz tartozó menzán jóformán ugyanazt kapjuk minden nap, kevés is, rossz is, de annyira, hogy le sem mindig merészkedünk. Mert az ugyanazt úgy kell érteni, hogy konkrétan előző napit kapjuk meg megint, csak, mondjuk, a levest pörköltnek álcázva. Alulmúlja a sulimenzát, ételmérgezést pedig egyikünk sem szeretne.

A szobára nekem nincs okom panaszkodni, ketten vagyunk egy kis lakásban, saját fürdőszobával, de ahol két alig nagyobb szobában összesen nyolc fő heringpartizik egyetlen fürdőszobával, na, őket például nem irigylem.

Fotó: MTI/EPA

És a felszereltség is hagy némi kívánni valót maga után. Például túlzásnak tartották, hogy igényünk van párnahuzatra. Minek olyan. Ruhafogasért is több napig könyörögtünk, a repedt zuhanyrózsa kicseréléséről nem is beszélve. Ja, és a szemeteszsák is luxusszámba megy.

Aztán a dolgozói kézikönyvet olvasva kaptunk enyhébb röhögő görcsöt: igyunk eleget, nehogy bajunk legyen. Persze, nyilván. Mégis mit, amikor folyadékot behozni (érthető módon) nem lehet? Minden valamire való versenyen korlátlan mennyiségű ásványvíz áll rendelkezésre. Végül is itt is: 60 rubelért a fél liter a dolgozói büfében (a szorzó 7). A vendégeknek mindez még több, a csapvizet pedig a helyiek sem merik meginni.

És végül, ami minden külföldinek problémát okoz: a dolgozók mondjuk 80%-a nem tud angolul. Sem a hotelekben, sem a létesítményekben, sem az éttermekben… De úgy kell ezt elképzelni, hogy az önkéntes faluban, a recepción le kell írnom a szobaszámomat, különben nem tudják, melyik kulcsot akarom. És ha egyébként mégis beszélnek angolul, akkor sem áll szándékukban megszólalni. Nem véletlen, hogy az összes külföldi önkéntes, akivel eddig találkoztam, kivétel nélkül olyan pozícióban van, ahol érintkezik vendégekkel. De akkor meg az orosz veszi sértésnek, ha angolul szólnak hozzá. Végeredmény: rengetegen bosszankodnak, amiért félretájékoztatták őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik