Sport

75 éves a kétszeres olimpiai bajnok Rejtő Ildikó

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 05. 11. 07:54

Pénteken lett 75 éves Rejtő Ildikó olimpiai és világbajnok tőröző, a magyar vívás egyik legeredményesebb képviselője, a Nemzet Sportolója.

A tokiói nyári játékok kétszeres győztese öt olimpián vett részt, de kis szerencsével akár haton is ott lehetett volna. Ifjúsági világbajnokként már 1956-ban számoltak vele, s csak a hosszadalmas adminisztráció miatt kellett végül itthon maradnia.

A 18-szoros magyar bajnok Rejtő Ildikó egészségi okból választotta a vívást: “A nyolcadik kerületi Vajda Péter utcai általános iskolába jártam, ahol Kovácsné Nyári Magda vívó volt a testnevelő tanárunk, az ő javaslatára kezdtem el vívni. Gerincferdülésem volt, és Magda tanácsolta anyukámnak, hogy próbálkozzak meg a vívással. Mivel jobb oldalra voltam elhajolva, azt is mondta, hogy bal kézzel vívjak. A szerencse úgy hozta, hogy balkezesnek születtem, ezért ez nem is okozott gondot – elevenítette fel a kezdetet. – Éppen akkor indult Magda vívótanfolyama, elkezdtem vívni, és azonnal megszerettem ezt a sportot. Amikor vége lett a kurzusnak, Magda mondta, hogy menjek vele a Bp. Petőfibe, ahol ő vívott. Ott edzősködött Jekelfalussy-Piller György és Hatz (Hátszegi) József, vagyis Szepi bácsi. Az osztálytársnőm, akit vittem magammal vívni, Jekelfalussyhoz került, én meg Szepi bácsihoz, aki végig az edzőm maradt. A két mester versengett egymással, hogy melyikük nevel nagyobb vívót a tanítványából. Az osztálytársnőm gyors, robbanékony volt, bámulatos kitöréseket csinált, nekem viszont nem nagyon mentek ezek a gyakorlatok. Aztán elkezdtünk versenyekre járni, és lassacskán jobb lettem nála, ő pedig elmaradt az edzésekről. Az 1958-as, egyesült államokbeli világbajnokságon Magdával ketten kerültünk a döntőbe. Az akkori lebonyolítás szerint az első asszót az azonos nemzetbeliek vívták egymással, és én nem mertem Magdát megverni, pedig meg tudtam volna. Úgy gondoltam, mivel ő még nem volt világbajnok, nyerjen! 4:3-ra megvert, ám ha akkor én győzök, világbajnok lettem volna, de legalábbis holtverseny alakul ki az aranyért. Annyit azért elértem, hogy utána tegezhettem őt, Magdi néniből Magdi lett.”

Az olimpiákat tekintve az 1964-es hozta a legnagyobb sikert a számára.
“A tokiói egyéni és csapatarany valóban mindent felülmúl, de a mexikói egyéni bronzérem is örökre emlékezetes marad. A hatos döntő előtt időben elindultam bemelegíteni a terembe, Marosi Paula jött nekem segíteni. Igen ám, de a taxis rossz utat választott, rákeveredtünk a maratoni futás útvonalára. Akkoriban nem volt mobiltelefon, hogy értesítsem a csapatvezetőket, hogy mi történt, és próbáljanak meg valamit tenni. Úgy estem be, hogy már szólítottak is. Gyorsan fölvettem a vívóruhámat, de bemelegíteni nem volt idő, máris vívni kellett. Négy tusra ment egy asszó, és az ellenfelem 3-0-ra elhúzott, onnan nyertem 4-3-ra. Ha nincs ez a malőr, megvédhettem volna a tokiói aranyamat. Végül rosszabb tusaránnyal lettem bronzérmes” – emlékezett vissza a valamennyi olimpiájáról éremmel hazatérő Rejtő Ildikó, aki egyéniben egyszer, csapatban pedig négyszer világbajnok is volt.

“Gdanskban, 1963-ban úgy nyertem egyéniben, hogy Dömölky Lidi és Juhász Kati állt mellettem a dobogón. Szétvívással döntöttünk az érmekről, csak a harmadik kör után sikerült nyernem” – mesélte, hozzátéve összegzésként, hogy ha erőszakosabb a páston, még sikeresebb pályát futhatott volna be.

“Minden olimpiáról hoztam érmet, és ezt nem sokan mondhatják el magukról. Ugyanakkor tudom, hogy lehettek volna jobb eredményeim is. Nemcsak az említett mexikói malőrön múlt fényesebb érem, hanem azon is, hogy néha megelégedtem azzal, ami már van. Voltam már olimpiai bajnok, világbajnok, mi kell még? Pedig ha erőszakosabb vagyok a páston, máshogy nézne ki a gyűjtemény. De hát sose legyen elégedetlen az ember! A 18 bajnoki aranyamra is nagyon büszke vagyok, az első és az utolsó között 22 év telt el. Öt éve a Nemzet Sportolójának választottak, ami pályafutásom megkoronázása volt.”

A válogatottól az 1978-as világbajnokságon köszönt el, de az Újpesti Dózsa csapatával 1980-ban még országos bajnok volt, aztán hosszú szünet következett, majd 1995-ben tért vissza a pástra – már veterán világversenyeken, a korábbiakhoz hasonló sikerekkel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.