Egyre súlyosabb kép rajzolódik ki a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Ugandát érintő ebolajárvánnyal kapcsolatos hírek nyomán. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, a fertőzésgyanús személyek száma már 900 felett jár, a halottaké pedig akár a 200-at is meghaladhatta. A Covid-pandémia után ezek a jelenetek riasztók lehetnek, és kétségtelen, hogy a helyzet Afrikában valóban súlyos – de kell-e félnünk egy újabb világjárványtól, és elérheti-e Európát is az ebola? Lapunk ezeket a kérdéseket tette fel Dr. Kemenesi Gábor virológusnak, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjének.
Tudomány
Kell tartanunk Magyarországon az afrikai ebolajárványtól?
STRINGER / ANADOLU / Anadolu via AFP
A Kongói Demokratikus Köztársaságban ellenőrzik az utazók testhőjét, valamint fertőtlenítik kezeiket.
STRINGER / ANADOLU / Anadolu via AFP
A Kongói Demokratikus Köztársaságban ellenőrzik az utazók testhőjét, valamint fertőtlenítik kezeiket.
Európában önző módon aggódunk az ebolvírus feltűnésétől, miközben Afrikában már most százak szenvednek tőle, ráadásul az általunk megszokott egészségügyi ellátórendszer teljesen hiányában – mondta a szakértő lapunknak, aki szerint a következő hetekben dőlhet el, lesz-e óriási méreteket öltő járvány a kontinensen. Ennek megakadályozása nemcsak az érintett régió országain, hanem a teljes nemzetközi közösségen múlik, és minél hamarabb cselekednünk kell.
Ajánlott videó
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 18.
- 20:39 „Ez volt a legrosszabb meccsünk, mióta itt vagyok” – nagy meglepetés a kézi-BL-ben
- 20:37 Néhány perc különbséggel két repülőgép ütközött madárral a budapesti repülőtéren
- 20:22 Megtalálták a Golgotára vezető út egy részét
- 20:18 Sérült túrázót mentettek ki a Mátyás-hegyi barlangból
- 19:57 Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
- 19:54 Nem tudott nyerni a Fradi Kisvárdán, otthon simáztak Dzsudzsákék
- 19:19 Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél
- 19:10 Érkeznek a leggyorsabban száguldó hullócsillagok
- 18:54 „Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres szereplésre” – négy érmet szereztek a magyar szumósok a vébén
- 18:25 A félperiféria új játékosgyára: mit tanulhat Magyarország a görög futballtól?
- 18:19 Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
- 18:02 Meghalt Bíró Yvette
- 17:47 Veszélyben a magyar pásztorok: ezt kérik megmaradásuk érdekében
- 16:59 Álomkezdés a Premier League-ben: már a 7. percben jött egy félpályás gól
- 13:09 Jámbor András szerint a miniszterelnök a migránsozást választotta a tájékozódás helyett
- 16:57 Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek feljelentést kellett volna tennie, ha valóban fegyveres lázadásról szerzett tudomást
- 14:15 A kórházi ágyról üzent a Chelsea kapusa, megműtötték
- 19:19 Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél
- 11:51 Ókovács Szilveszter: Hodász András ijesztő tévúton jár, amiért kritizálta a fogolykiváltó imát
- 11:56 Már a második menetben véget ért a bokszmeccs, amire fél éve vártak a britek
- 15:29 A magyar kormány háttérből irányította a Rongyos Gárda felkelését
- 16:26 DPK: Nem kértük fel előadóként Ferencz Orsolyát
- 12:24 Két halottja van a vasárnapi soproni lakástűznek
- 11:36 Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
