Poszt ITT
Amikor Magyarországon egyre inkább napirendre kerül valamiféle összehangolt nemzetközi támadás az ország ellen – akár beszélt erről Orbán Viktor a zárt frakcióülésen, akár nem – kevés nagyobb ajándékot kaphatna a jobboldal az EP-től.
1998 és 2005 között volt a magyar gazdaságpolitika aranykora, előtte s utána sorjáznak a tragikus tévedések – írja Gazdag László egyetemi docens lapunknak készített átfogó esszéjében.
2012. 02. 12. 15:00
Dévényi Tibor szombaton ünnepli 65. születésnapját. Azt mondja, csak addig akar DJ-ként dolgozni, amíg fia haverjai nem tartják őt cikinek. Eddig ilyen visszajelzést szerencséjére nem kapott.
2012. 02. 10. 08:00
Beszélgettem sok emberrel, és megértettem, hogy az Államoknak ebben a sarkában a „mérsékelt” jelző a keményebb republikánus körökben kifejezetten negatív ízű.
Úgy tűnik, a Barátok Közt stábja megirigyelte, hogy a Szomszédok óta nem volt házi barkácsolt hacker a képernyőn.
2012. 02. 07. 09:17
Xantus Barbara szerint a Casino című filmsorozattal méltatlanul bántak el annak idején. Úgy véli, a politikának nem szabadna ennyire beférkőznie a művészvilágba, az ugyanis senkinek nem használ.
2012. 02. 07. 08:37
Massachusettsben vagyok, az egyik döntős csapat, a New England Patriots államában, így nem csoda, hogy ennyire pörögnek itt az emberek.
A Gyurcsány-kormány idején megkötött privatizációs szerződés és az azt követő események annyi sebből véreztek, hogy ezekre még azok is emlékeznek, akik általában nem különösen fogékonyak a vállalati hírekre
A Malév olyan, mint Schmitt Pál. Repülnie kellene.
A vészharang kongatás nem csak izgalmas és kellemesen átmozgatja a fantáziát, de végső soron egyébként racionális közéleti viselkedésmód.
2012. 02. 02. 18:51
Állítólag a köz szolgálatában, a köz pénzén népszerűsítenék a rablót, aki a köz pénzét rabolta el.
2012. 02. 02. 08:00
Vajgel Zita, a battonyai SOS Gyermekfalu lakója az olimpiai lánggal futhat nyáron Angliában.
Először járt Magyarországon Chuck Norris azóta, hogy kiderült, magyar ősökkel is rendelkezik. A színész-harcművész ikon azonban a Hír24-nek azt is elmondta, titokban gyakran jár nálunk és nem pusztán a családfa rejtelmei miatt kötődik hazánkhoz. Minden nap elolvassa a rólunk szóló híreket, és irányítja is azokat. Interjú.
2012. 01. 31. 14:39
„Két centünk van”?... ”majd alkuszunk...”
2012. 01. 31. 08:00
Nem nagyon. Csak úgy arin. Hisz' biztos vicces.
2012. 01. 30. 19:49
A Jobbik fejlődik, egyre ügyesebben gazdálkodik meglévő erőforrásaival. Ez az új, most megütött hang is ennek a jele.
Schiffer Andrásnak bejött a sokkterápia, nem hiába feküdt keresztbe a baloldali együttműködés felé vezető ajtó küszöbén, a kongresszusi küldöttek nem léptek át rajta, hanem megtorpantak, kicsit elgondolkodtak, és végül más irányt választottak.
2012. 01. 29. 16:04
Lila nyakkendős mikrofon-gate sújtotta szombat este a köztévét. Nézői levelet írtunk nekik.
2012. 01. 29. 09:00
Az elmúlt hetek viharos eseményeinek van egy nem szándékolt következménye. Rövid, de intenzív kampánnyal felépítette magát egy külső felelős, akire könnyen rá lehet majd mutatni az elszámolásnál.
2012. 01. 25. 10:43
A Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség elnöke büszke arra, hogy a világ legjobb játékosai Budapestre érkeztek. A magyar pingpong is egy kincs, de nem művi.
2012. 01. 25. 08:00
Állami honlapokon rejtőzik, raktárakban porosodik. Bizonytalan bírák veszik szájukra a feledésre ítélt nevet.
2012. 01. 24. 17:00
Két Orbán van: a szabadságharcos, meg a (z IMF-)hiteles?
- 20:39 Lázadás után megrohamozott egy börtönt a guatemalai rendőrség
- 20:37 Osztálytársai is bekapcsolódtak a 18 éves Egressy Mátyás felkutatásába
- 20:14 Kézilabda-Eb: Olaszország-Magyarország (élő)
- 20:02 „Az autista Barbie és köztem első ránézésre elég kevés a hasonlóság, mégis reprezentál engem”
- 19:49 Több mint 40 milliós állami pénzt kapott a fideszes Radics Béla sehol sem elérhető alapítványa
- 19:47 Szeged díszpolgára lesz Krasznahorkai László
- 19:10 Itt vannak a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:07 Amerikai cég is gyártott írógépet a náci Németországnak, az SS-logót is le lehetett írni vele
- 19:03 Magánéleti okok miatt három meccs után távozik az NB I-es kézicsapat légiósa
- 18:45 Edzésen bukott hatalmasat a magyar gyorskoris, műtik és lemarad az olimpiáról
- 18:32 Még szimbolikusan se adhatja át Nobel-díját Trumpnak Machado
- 18:23 Rablás Körmenden: a pénztáros, majd a támadó is elmenekült
- 17:53 Készenlétbe helyeztek 1500 katonát a Minnesota állambeli ICE-ellenes tüntetések miatt
- 17:36 Döcögött a Fradi játéka, de így is meglett a kötelező győzelem a BL-ben
- 17:21 Több ezer zacskónyi sült krumpli sodródott a brit partokra
- 12:26 Egressy Mátyás keresése: a város több pontján is látták már a 18 éves fiatalt, aki nem ment haza bulizás után
- 08:01 Ezek voltak a kivégzett magyar kormányfő utolsó szavai
- 14:24 Muri Enikő: Nem tudok komolyan venni egy olyan embert, akit úgy hívnak, hogy Magyar Péter
- 06:02 Egy éve ilyenkor: bajba került a fiatal apa, aki kislányának adta a benzinkúton talált 350 ezres gyűrűt
- 11:17 Egymilliárd dollárért lehet benn maradni a Gázai béketanácsban, ahova Trump meghívta Orbánt
- 10:57 Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték
- 11:56 Partnerségre lép a Tiszával Szolnok óellenzéki polgármestere
- 15:57 Muri Enikőék Varga Juditnak üzennek új dalukkal: Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan
- 13:59 „Ezt nem lehet összekeverni a home office-ból levezényelt húslevesfőzéssel”
- 15:36 Balogh Levente lánya, Szimóna úgy érzi, szülei nem tanították meg bánni a pénzzel
