Poszt ITT

Feltúrtuk a “Magyar Köztársaság” romjait

Állami honlapokon rejtőzik, raktárakban porosodik. Bizonytalan bírák veszik szájukra a feledésre ítélt nevet.

„Az alkotmány világosan beszél. Magyarország neve Magyarország, az államformája köztársaság” – így érvelt Orbán Viktor miniszterelnök egy tavaly áprilisi tévéinterjúban, amikor arról kérdezték: mit szól az ország új elnevezése kapcsán felmerült kritikákhoz.

A „köztársaság” felszámolásának vádja mára már szervesen beépült mind a civil, mind a politikai ellenzék kormányellenes retorikájába. Talán nem is lenne ekkora felhajtás az ügy körül, ha a kétharmad nem dolgozott volna igen serényen (és igen drágán) a „Magyar Köztársaság” megnevezés mielőbbi elsöprésén. Ám hiába a nagytakarítás, itt-ott fellelhetünk még egy-két porcicát.

A Magyar Köztársaság nevében

Ugyan a büntetőeljárásról szóló törvényből már törölték az erre vonatkozó tételt, ügyvéd forrásaink szerint vannak olyan bírák, akik az ítéleteket továbbra is a „Magyar Köztársaság” nevében hirdetik ki. A bizonytalanok állítólag egyszerűen átugorják a fenti részt, de nem is tehetnének mást, hiszen a jogalkotó semmivel sem pótolta az ominózus mondatot a jogszabályban.


A Magyar Köztársaság nevében. Vagy mégsem?
Fotó: Miskolczi János

Az áldatlan állapotokat orvosolandó, tétova bíráinknak javasoljuk: a jövőben „Magyarország”, „a Nemzeti Együttműködés Rendszere”, „a Szent Korona”, „az elmúltmásfélév”, „az unortodox gazdaságpolitika”, vagy „Szájer József iPadje” nevében hirdessenek ítéletet. Jobb híján.

A Magyar Köztársaság kormányportálja

Bizony-bizony: mi sem gondoltuk volna, de a kormány.hu még mindig annyira béta, hogy jogait továbbra is a Magyar Köztársaság Kormánya tartja fent. Ugyan sokáig kételkedtünk benne, hogy a kabinet kommunikációs monstruma valóban életre kel, ma már Szijjártó-egypercesek, pályázati információk és példamutató sikertörténetek gyűjtőhelye lett a kabinet honlapja.


Kormányzati kommunikáció
Forrás: Kormany.hu

Innen végre értesülhetünk arról, hogy a Belügyminisztérium 400 ezres tömeget számolt a kormánypárti szimpátiatüntetésen, de fény derül arra is, hogyan erősödik a magyar mezőgépipar, vagy hogyan haknizza körbe az országot Hoffmann Rózsa.

A politikai ponyva rajongóinak legnagyobb örömére, ugyanitt megtalálható Matolcsy György szakításokkal, dolgozószobai légyottokkal, hisztis kirohanásokkal és csavaros intrikákkal fűszerezett intim levelezése, amely bulvár(kacsa)rovatba illő részleteséggel tárja fel a nemzetgazdasági miniszter érzékeny lelkivilágát.

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága

Ki tudja, miért, a kormánypárti jelöltekkel felpuhított és korábbi jogaitól részben megfosztott Alkotmánybíróság honlapja továbbra is az mkab.hu domainnevet viseli, sőt, a fenntartó még mindig a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága.


MKAB
Fotó: Kummer János

A testület legutóbbi határozatait, 2011. december 28-án a „Magyar Köztársaság nevében” hirdette ki, az AB-ról szóló új törvény viszont – a büntetőeljárásról szólóhoz hasonlóan – nem részletezi, hogy alkotmánybíráink mivel váltsák le a hiányzó szófordulatot. Fenti javaslatainkat ezért nekik is szíves figyelmükbe ajánljuk.

A Magyar Köztársaság államhatárai

Ha egyetlen fényképbe sűrítenénk az ország átkeresztelését, biztosan az országhatárokon végrehajtott táblacserét húznánk elő a fotóarchívumból. Nemrég kiderítettük: a történelmi ereklyének is tekinthető, piros-fehér-zöld sávos alumíniumlapok jelenleg egy raktárban porosodnak.


Egyetlen fényképben…
Fotó: MTI / Kovács Tamás

A további sorsuk egyelőre kétséges, de szerintünk nem kizárt, hogy az egyik tábla nemsokára a Terror Háza (még nem létező) „2006-os gyűjteményét”, esetleg az MSZP Jókai utcai székházának bejáratát fogja díszíteni.

A Magyar Köztársaság fizetőeszköze

Kedves Olvasó! Nyúljon a pénztárcájába! Mivel Ön a munkaalapú társadalom oszlopos tagja, nyilván talál benne pár csilingelő, egy(két)kulccsal leadózott, jó magyar forintot, amelyből megveheti a mindennapi parizert. Biztos feltűnt, hogy szeszélyes árfolyamú fizetőeszközén a Magyar Köztársaság felirat éktelenkedik/ékeskedik – és ez így is marad egy ideig.


Megújuló készlet
Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

A pénzverde tájékoztatása szerint január 6-án verték az első, „Magyarország” feliratú címletsort, amely idén még forgalmi sorozatok formájában lesz megvásárolható. Ez azt jelenti, hogy az MNB csak azokból az érmékből fog újakat gyártatni, amelyekre szükség lesz, ezért több évig is eltarthat, mire a teljes készlet megújul.

A köztársaság elnöke

Dr.


Fotó: Kummer János

Még…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik