Karafiáth: Gothárral is csak a lincselés megy

A nép cirkuszt akar. A politika is.
Korábban a témában:

Most, hogy új zaklatási ügy került nyilvánosságra, rémülettel tapasztalom, hogy a közvélemény semmit nem tanult a korábbiakból, és a hírre adott válaszok ugyanazokat a szörnyű mintákat követik. Lincselés a közösségi oldalon, dühödt publicisztikák, csámcsogás a pletykákon.

A színház első közleménye se volt szerencsés, nem is tudom, mit vártak tőle: a szöveg konkrét név nélkül szólt az ügyről, ami után teljesen természetes, hogy találgatások indultak el.

Mi történt valójában a Katonában? Egy vagy több áldozat volt?

Míg Marton László esetében volt egy konkrét történet, amit nehezen lehet nem gusztustalannak és nem molesztálásnak, hatalommal való visszaélésnek nevezni, addig Gothár Péter kapcsán egyelőre ködös a kép.

Milyen határátlépések történtek? Szimplán sértő és megalázó, a fölérendeltséget fitogtató megnyilvánulások, vagy szexuális abúzus?

Azonnal terebélyesedett a pletyka, pörgött a névsor, én ezt hallottam, te azt, az övé biztos forrás, aztán hopp, kimondatott, hogy Gothár Péter, és indult a következő lavina: kiabálnak, hogy oké, mindenki tudta, hogy a rendező évtizedek óta aktív zaklató, de most már kellene a komplett sztori, a nép cirkuszt akar.

De abba nem gondolnak bele, mit mutat ez a ‘mindenki tudta’.

Nem mást, mint hogy az összes tragikus egyéni történet mögött ott áll a lehangoló tény, hogy metoo-ügyben az utóbbi években semmi, de semmi nem történt a lelkekben és az elmékben. Hogy a hatalmas erejűnek tűnő lendület az azonnal felcsapódó indulatokon kívül semmit nem szabadított fel; minden egyes botrány lecsengett, mint egy kihívásjáték, csak utóbbinak nincsenek csöndesen a lelket gyilkoló következményei.

Ah, a metoo lejárt lemez! Pár fej porba hullott, de azokat is szépen visszavarrták a testre, hiszen Marton is rendezett utóbb, és Keró is, csak hogy a legismertebb lenyakazottakra utaljak. Szomorú látni, hogy eztán is csak esetek és egyéni történetek lesznek, semmi előremutató, semmi feloldó, semmi, ami a változásokhoz vezetne.

Mi történt, kérdezgetik, konkrétumokat akarunk, szaftosakat.

És közben ömlenek az elkeserítő megszólalások azzal kapcsolatban, hogy innentől nem nézhetünk Gothár-filmet, mondván, a tapizás lenullázta az életművet. A másik kórus meg arról beszél, hogy külön kell kezelni életet és a művet.

Parttalan szócséplés.

Gondban vannak az ítélkezők, hiszen egy vitán felül jelentős művészi életművet létrehozó emberről van szó.

Gothár kapcsán ráadásul elindult a vénkecskézés is. Mintha bármivel rosszabb lenne a helyzet akkor, ha egy idősödő férfi a molesztáló.

Hová is vezet ez a gondolat? Ha csini az elkövető, örüljek, hogy legalább nem egy koros szatír eredt a nyomomba? Létezik ideális molesztáló? Az úszó Kenderesi Tamás példája mutatja, hogy egyesek szerint igen: a sármos bajnokra ma már úgy emlékszünk, nem csinált semmit, az őt vádoló hülye kis hisztérika, ha fonnyadt vénlány lesz, majd örül, ha bárkinek a nyakába varrhatja magát.

Bulvárkomédia lett az egyes ügyekből, a mindannyiunk közös életét meghatározó kérdés valódi megvizsgálása, körbejárása helyett.

Nem meglepő az sem, hogy rögtön politikai kérdés lett Gothár zaklatásából. Kiváló lehetőség a valódi tanulságok helyett arra futtatni ki a dolgot, hogy a balosok terepe a molesztálás, lám, lám, az abúzus nem más, mint bevett liberális elhajlás, ezek alapból ilyenek, aztán még titkolják is. Gulyás Gergelyből ki is szaladt azonnal, hogy „súlyos bűncselekményről van szó, amit ki kell vizsgálni, balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szavak és a tettek szemben állnak egymással, hiszen egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet”.

A keresztény, családcentrikus, konzervatív körökben nincs ilyesmi.

Hogy jön ide Borkai, söpörné félre Gulyás (is) a kérdést. Hát elfelejtettük? Ő csak megbotlott. Hogy megsértette először a prostituáltak emberi méltóságát már pusztán azzal, hogy megvásárolta a szolgáltatásukat, azaz őket (a sajtó egy része pedig hangosan és lelkesen prostizik közben, totálisan negligálva, hogy az esetükben is emberi lényekről van szó). Aztán pedig a saját családját is magával rántotta a mocsokba a fészbukra kitett közös fotókkal; mutatva, hogy nekik ezt is be kell nyelniük, ez a jólét ára, kislányok, kint kell legyen a mosolyba merevedett arcotok a megbocsátó közös fényképeken.

Borkai talán önként és dalolva vallott a világnak viselt ügyeiről, hogy botlását mielőbb kövesse a megbocsátás?

Gothár kapcsán jöhet a kérdések kérdése: ki volt az áldozat, vagy épp kik voltak az áldozatok?

Csak úgy ér valamit a bocsánatkérés, hangsúlyozzák többen, ha pontosan tudjuk, kivel és mi történt. Meglepve tapasztaltam, hogy ez a felszólítás azoknál is megjelent, akik, amikor Vári György tette meg felkavaró vallomását, éppen azt hangsúlyozták, mekkorát vétett azzal, hogy az áldozatok kérése ellenére kitette a történetüket.

Vajon helyes, ha az áldozat óhaját tiszteletben tartva elhallgatják a teljes igazságot, hagyva terebélyesedni a homályt?

Vári fejére az hullott, hogy története elmondásával ismét elkövette az erőszakot. Feltételezem, Gothár esetében is az áldozat, vagy az áldozatok kérték, hogy ne kerüljenek nyilvánosság elé a kényes részletek.

Mi hát a helyes? És miért nem az ezekhez hasonló kérdésekről zajlik vita? Mert míg csak az indulatok csapnak magasba, addig szimpla ventilálás van, gyors levezetés, gyűlölködés. Addig kontraproduktív minden megszólalás.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.