Erzsikével egy Nemzeti Dohányboltban ismerkedtem meg két évvel ezelőtt. Azóta remek a kapcsolatunk, minden nap összejárunk, találkozunk, elcsevegünk.
– Szia, hogy vagy?
– Köszönöm jól.
– Egy rövid kék?
– Igen, köszönöm.
Ezután én megkérdezem, megy-e haza mostanában, Erzsike pedig azt feleli, nem, nem megy haza. Nem volt otthon. Két évvel ezelőtt, amikor elkezdett dolgozni a dohányboltban felfigyeltem ízes beszédére és megkérdeztem hová valósi. Ez a kérdés ágyazott meg kapcsolatunk bensőségességének, mert Erzsike ekkor elárulta, hová való, én pedig jeleztem, hogy a szabolcsi települést ismerem és szeretem. Megismerjük egymást, van közös témánk, közös titkunk, összekacsintunk. A közös titkunk nem más, mint a település, ahol Erzsike született, ahonnan a fővárosba felköltözött, hogy pénzt keressen, mert otthon nincs munka, gyönyörű ez a titok, gyönyörű az a falu, de két év után már elérkezettnek láttam az időt, hogy megkérdezzem, ugyan miért nem utazik haza abba gyönyörű faluba sohasem.
– Egy rövid kék?
– Igen, köszönöm. Mész haza mostanában?
– Áh, nem, sajnos – mondta és elköszönt, ahogy szokott, ám ekkor feltettem a meglepő és csavaros kérdést.
– Miért nem?
Erzsike nagy levegőt vett és elmesélte, hogy azért nem megy haza, mert nem tud. Százhúszezer a fizetése, de egy ideje csak százhétezret kap készhez, mert a tizenháromezres Erzsébet-utalvány összegét a kedves munkáltató levonja a fizetéséből. Ezért a pénzért hétfőtől péntekig napi nyolc, hétvégén négy órát dolgozik. Egy hét szabadságot kap egy évben, hiába járna harmincegy nap neki, a kedves munkáltató megmondta, egy hét, vagy kereshet más munkahelyet. A kedves munkáltatónak nyolc darab Nemzeti Dohányboltja és öt élelmiszerüzlete van a fővárosban, ezekben az üzletekben tehát körülbelül harminc Erzsikét foglalkoztat (tart rabszíjon). Néha felbukkan gyönyörű személygépjárművével a messzi Székelyföldről, hogy ellenőrizze, minden a legnagyobb rendben megy-e, aztán elindul hazafelé, a szülőfalujába. Erzsike is hazamegy az angyalföldi albérletbe, főz, eszik, mosogat, aztán fáradtan eldől, és másnap kezdődik az egész elölről abban a három négyzetméteres kínzókamrában. Mondtam neki, szólok, ha tudok valami jó kis munkát. Valami olyat, ami mellett talán egyszer még ő is viszontláthatja egy hosszú hétvége erejéig a kétszáz kilométerre található szülőfaluját.
Kiemelt kép: Fotó: MTI / Balogh Zoltán
