Megoldásokat ígértem menekült-ügyben. Tanácsot adni annak lehet csak, aki kér, a többi többnyire falrahányt borsó. Megtisztelő, hogy van Magyarországon újságíró, akinek épp én jutottam eszébe, ráadásul Kerner Zsolt számomra szimpatikusan és hitelesen tépelődik. Sajtóetikai tanácsokon kívül azonban bocsánat, de azokat a borsókat se tartanám magamban.
Mostanában tudományos érdeklődéssel – de azért van egy ismeretterjesztő rádióműsorom is Péterfi Ferenccel, aki igazi ismerője a civil társadalomnak – a civilekkel foglalkozom. Két fajtájukkal találkozom rendre. Az egyiknek van valami hátránya, és ebből kovácsol erényt, a másiknak viszont mindenből több van, mint az átlagnak, és nem tud mit kezdeni az energiáival, elmegy tehát civilnek. Belőlük lesznek szerintem a professzionális civilek, mert akár kompenzálnak, akár túl lazák, elkezdenek érteni ahhoz, amivel foglalkoznak. Van persze egy másik civiltípus is, mely reménytelenül autodidakta marad, ha egyáltalán valamilyen professzió felé is mozdul, és nem csak egy diffúz tömeg tagja.
A menekült-ügyben – figyeljék meg! -, egyre fontosabb szerepet fognak betölteni ezek a professzionális civilek. Ők azok, akik lényegében pótolják amit az állam nem tud ellátni. S mivel Magyarországon az állam eddig valószínűleg több energiát és pénzt fordított a belső kommunikációra, mint a menekültek érdemi kezelésére, ezért a civilekre elég sok feladat hárul. Az egyik ilyen közegészségügyi természetű.
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Működő állam
Mi volna hát a tanácsom? Az, hogy az állam engedje, hogy feltérképezze az ÁNTSZ a járványkockázatokat, és adjon aztán pénzt, paripát és fegyvert hogy a hatóság működni tudjon, a civilek pedig kapják meg ebben is a maguk helyét. A kormánynak pedig ezen kívül az a dolga, hogy kommunikálja a történteket. Miért csoportosítanak ide plusz forrásokat? Mennyi Eu-s pénz megy és mire? (Átláthatóság, hogy egy másik civil vesszőparipát említsek.) Miért szükséges hogy gyorsabb és talán jobb szolgáltatást is kapjanak a menekültek, mint a TAJ-kártyával rendelkező és biztosításukat rendesen fizető magyar állampolgárok? – Ugye, nem kis feladat egy ilyen megszervezése, és annak elfogadtatása, hogy hát azért kapnak a menekültek több forrást, mert az ÁNTSZ azt mondta, hogy…
Ehelyett mit látunk? Hogy az egészségügy szinte titokban végzi a dolgát, mert ellátják a menekült sérülteket, az ÁNTSZ-től valaki kerek perec kijelenti, hogy a menekültek növelik a járványkockázatot, de az ilyen kijelentésből maximum facebookos visszhang támad. Van, aki úgy értelmezi, hogy hát igaza van a kormány idegenellenes intézkedéseinek, hiszen máskülönben jön a járvány, más pedig úgy, hogy szégyellje magát a kormány, nem átall az ÁNTSZ-en keresztül uszítani, miközben ha nem osztanának szappant a civilek, végképp ellepné a kosz szegényeket.
Kérem, figyeljék meg, hogy mennyire vad érzelmektől fűtött itt minden a menekültkérdéssel kapcsolatban. Mindenki akiben az érzelem túllép egy bizonyos hőmérsékletet, már nem képes elfogadni a tényeket. Tény az, hogy egészségügyi kockázatot igen is növelik a menekültek. (Az elkötelezett civilek rendre minden ilyen állítást cáfolni igyekeznek.) Pedig már a nemzetközi repülőgépjáratok is növelik a járványok terjedését, akkor hogy ne növelnék a szűrés nélküli vándorlások? Van, akinek ezek után kétségei vannak, hogy az ÁNTSZ-es nyilatkozat nem jogos? Az ÁNTSZ-esek amúgy is új világjárványra készülnek már a spanyolnátha óta. Nem lehet tőlük elvárni, hogy épp most ne vessék ezt fel, nekik ez a szakmájuk.
Kockázatok
Ha egy biztonságpolitikai szakértő pedig azt veti fel, hogy a menekültek fokozzák a terroristaveszélyt, akkor nincs neki igaza? Vagy most ilyesmit nem szabad mondani, mert ez a kormánnyal való szimpatizálást jelenti? – Ezek butaságok, az emberek tisztában vannak azzal, hogy a menekültek jelentenek biztonságpolitikai kockázatokat, mert vannak a világban terroristák, és a kezeletlen tömegben könnyebben megbújnak. A józan ész vélekedését nem lehet érvekkel megváltoztatni, és minek is kéne?
Igaz persze, hogy a jól szervezett terroristák simán megérkeznek repülővel is, sőt, még állampolgárságot is tudnak venni, mert a magyar állam pénzért is árul ilyet. Vagyis tény, hogyha a magyar államnak szívügye lenne a terroristaveszély minimalizálása, akkor nem a menekültekkel szemben hozná meg az első lépéseket, de ettől még igaz az, hogy a menekültkérdés biztonságpolitikai kérdés is. Mégis mit tanácsolhatnánk az államnak, hogy e tárgyban előrébb lépjünk? – És most hadd ne írjak erre semmit, mert nem értek hozzá. Biztos vannak ez ügyben szakpolitikai javaslatok. Ezeket kéne megvitatni a köztévében – mely lehetne egy társadalmi vita szakmai pódiuma -, aztán ezen intézkedések bevezetéséről kéne kommunikálni, és nem arról, hogy Magyarország a magyaroké, ha ide jössz, itt dolgoznod kell, vagy épp ellentétesen, nem veheted el a magyarok munkáját.
A harmadik terület tanult újságíróbarátom problémája. Hogyan keretezze, tálalja a média a híreket, mivel foglalkozzon, mire irányítsa a reflektorát az újságíró. Amikor azt írja, hogy nem lehet minden újságíró mellé rendőrt állítani, akkor az alatt azt érti, hogy vannak médiamunkások, akik „benyomnak” hogy növeljék olvasottságukat vagy egy kacsa hírt, vagy akár egy valóságos menekültekkel kapcsolatos negatív hírt is, de ha rendőr állhatna mellettük az rögtön szólna, hogy légy kiegyensúlyozott, járj utána, hogy valóban igazat írsz-e, ne torzítsd a valóságot egy szenzációhajhász eseménnyel stb.
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Nem tükör, reflektor
Csakhogy egy-egy kiragadott információ szükség szerint torzít. Ebben nincs vitám Kerner Zsolttal, mert ezt ő is elismeri. Hadd tegyem hozzá azt a médiaszociológiai alaptézist, hogy a média nem tükör, nem a valóságot adja vissza, hanem reflektor. Egyfelől nincs mit tenni azzal mindig foglalkozni fog, ha valami rendellenes dolog történt. Másfelől bizonyos dolgok nem érdeklik: az, hogy az ÁNTSZ rendben ellátja a menekülteket a civilekkel együtt borotvahabbal, az nem hír. Viszont reflektorként nem működik hatékonyan, mert az lehetne hír, hogy az ÁNTSZ-nek miért nincs listája mivel kellene ellátnia a menekülteket? Szóval vannak-e jó kérdései a médiamunkásoknak?
Mert az nem jó attitűd, hogy két táborra szakadunk, és megpróbáljuk balanszírozni a másik oldal menekültekről alkotott képét. Egyfajta erkölcsi felelősséget éreznek újságíróink, hogy a magyar emberben kialakult kép ne legyen torz – miközben a magyar ember úgysem csak tőlük szedi be az infót. Paradox módon minél lelkiismeretesebb egy újságíró, hogy a vélt torzítást ellensúlyozza, annál nagyobb médiaetikai vétségre lesz hajlamos, s a végén épp oly problémássá válik, mint akit csak a kattintások száma érdekel. (A rendszerváltás után egyébként a konzervatív sajtóban jelent meg először a balanszírozói és szándékosan torzító újságírói attitűd, ma inkább a liberálisban érzem ugyanezt.)
A média mindenütt a világon benne van a saját csapdájában. Aki felelősen gondolkodik mindig is elégedetlen lesz azzal, amire a média képes, amilyen hatás kiváltást felelőtlenül okozhat. Mert akinek szíve van, az segíteni akar maga is, miközben a média csak továbbít. A professzionalitásnak van ára, amire még rárakódik ez a magyar sajátosság, az erkölcsi okokból való ellensúlyozás vágya. Ettől a pillanattól fogva az újságíró pontosan olyan, mint az egész magyar valóság. Nem javítja, hanem tovább rontja annak érzelmileg túlfűtött jellemzőit.
A magyar társadalom képtelen racionálisan vizsgálni a menekültkérdést. Érzelmileg viszonyul hozzá, és voltaképp saját magával foglalkozik, a másik táborral vitatkozik, mely vita csak egyre mélyebbre viszi, és egyre egyoldalúbb információfeldolgozásra sarkallja, no meg persze összeesküvéseleméletekre. Az már kizárt dolog, hogy egy biztonságpolitikai szakértő vagy egy egészségügyi azt mondja, ami a szakmájából következik?
Felerősödő hangok
Ebben az érzelmileg túlfűtött térben – magyar valóságban – sajnos épp a menekültek járnak rosszul. Felerősödik a rasszizmus, és felerősödik a rasszizmust gyűlölő aktivisták hangja.
Nem tudom sikerült-e megoldásokat megfogalmazni kormánynak, állami szerveknek, médiamunkásoknak, mint ahogy ígértem volt. Hasonlat gyanánt szabadjon abból kiindulni, hogy a magyar társadalmat – ahogy egyébként az egész Eu-t – sokkolja az új népvándorlás. Minden hasonlat sántít, de kicsit olyan ez, mint a modern balesetekkel tarkított közlekedés, mert a közlekedés is és az illegális bevándorlók is fokozott kockázatot jelentenek. De ebből a civilizált világ nem arra a következtetésre jut, hogy akkor mindaz ami gördül, vagy repül, azt tiltsuk be, hanem kialakítja a közlekedés szabályait, hogy ezzel csökkentse a kockázatokat. Nem tudom mi a nagyobb hiba, tagadni a menekültekkel együtt járó kockázatot, vagy a szorongásokra ráerősíteni. A népvándorlás tény, akár a közlekedés. A dolgot sokkal inkább kezelni kell, és a megfelelő kezelési módra kéne irányítani azt a bizonyos médiareflektort.
Számos embert félelemmel tölt el, amikor csoportosan mozgó idegen kultúrához tartozó menekültet lát. Talán nem mindenkit, de sokakat. Mégis azt gondolom, ezzel a szorongó, távolságtartó érzelemmel nincs semmi gond. Nem szabad sem megvetni érte mást, vagy magunkat, sem lekezelően nyilatkozni ezekről az emberekről és megbélyegezni őket. Épp abból lesznek a rasszisták, akik nem akarják elfogadni szorongásuk természetességét, és igazolást keresnek jogosságukra. (Ezt nevezi egyébként a szociálpszichológia kognitív disszonancia redukciónak.)
Lenne itt dolog saját magunkban és egymásban rendet rakni, különösképp azért, mert a népvándorlás nem valószínű, hogy az elkövetkező időben ne növekedne. Európa arca át fog alakulni.
Zsolt Péter szociológus
Méltányosság Politikaelemző Központ
