Május volt, a kora nyári napok egyike. Hosszú volt a kocsisor, mindig hosszú, nem szeretnek ezek dolgozni, ha szerb, ha magyar, a fináncnak csak egy ellensége van, a munka és egy Istene, az euró.
Hetvenötös vagyok, az én generációmnak mindig gyorsabban ver a szíve az országhatárhoz közeledve, a kollektív bűntudat beégett az agyakba, a lelkekbe, nem tehetünk ellene.
Azon a napon nem csak a magyarság égette a lelkemet kívül-belül, hanem valamiféle szégyen, valami megmagyarázhatatlan érzés, mintha cserben hagytam volna másokat és ennek a billognak a nyomát örökké viselnem kéne.
Kiszálltam az autóból. Ideges voltam. De leginkább tehetetlen. A határőr unottan intett, mekkorák ezek, mintha két méter alatt nem vennék fel őket erre a melóra, gondoltam és visszaintettem. Mindegyik tud magyarul, de meg nem szólalna, gondoltam dohogva. Ezek is, közeledtem a finánc felé. Lassan lépkedtem, mintha Canossát járnék és az is volt ez a pár lépés, az én Canossám, a szívem a torkomban vert és egyre szaporábban vettem a levegőt.
Kirobbant az ajtón. Nagydarab férfi volt, az a melák.
– Szevasztok! – vigyorgott gúnyosan. Mindegyik így vigyorog, tudják, hogy seftelni jövünk a piacra, és azt is tudják, hogy mi tudjuk, hogy tudják. – Szevasz, mágyár lány! Szevasz, Európa! Helló, Unió! Helló, Európa!
Hangosan röhögött, amíg rá nem néztem, mondd csak, gondoltam magamban, megérdemlem. Nem tudom miért, de megérdemlem, röhögjél csak. Állom. Felemeltem a fejem, egymás szemébe néztünk, ott álltam bőgve a tompai határátkelőhelyen és engem nézett ez a nagydarab szerb finánc, aki jött közelebb, közelebb és már nem röhögött.
Ott állt előttem és nem szólt semmit. Aztán annyit mondott:
– Jó nektek, magyarok! De jó nektek!
Ekkor tört ki belőlem a mélyről jövő zokogás, lehajtottam a fejem és azt mondogattam, hogy nagyon sajnálom. Hogy annyira sajnálom.
Aztán öblítő szagát éreztem, és az olcsó műszálas anyag dörzsölést, ahogy szorított magához szótlanul.
– Semmi baj nincs. Semmi se. Semmi baj nincsen.
Kétezernégyet írtunk, egy héttel a Magyarország EU csatlakozása után.
Azt hallom, négy méter magas lesz. És megint én fogok bocsánatot kérni.
