Az Országos Taxi Szövetség elhatárolódott az esetleges tüntetéstől, a BOLT viszont amiatt aggódhat, hogy az adatvédelmi biztos vizsgálódik a céggel kapcsolatban.
A főpolgármester élesen bírálta a fideszesek által biztosan megszavazott intézkedést, amelyet neki kell végrehajtania, és amely ellen egyetlen szóval sem tiltakozott.
Nem csak anyagi mozgástér, gazdasági teher is bőven jut az új ellenzéki településvezetőknek. Ráadásul mivel az önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetben vannak, könnyen csapdában találhatják magukat.
Múlt pénteken már teljes volt a káosz a pártvezetésben, egymásnak ellentmondó taktikai lépések versenyeztek, mígnem Orbán döntött. Hogy aztán a választási vereség után nyugalomra intse a pártelitet.