Belföld

Kövér már lemondatta Borkait, de jött Orbán

A Népszava szerint ez okozta a totális kommunikációs káoszt pénteken a Fidesznél.

A lap információi szerint pénteken Kövér László utasította Borkai Zsoltot arra, hogy azonnal mondjon le. A polgármester ezért hívta össze a sajtótájékoztatót, és a Népszava szerint ezért jelent meg a Magyar Nemzet utóbb „egyéni véleménynek” minősített cikke is, amely a lemondását sürgette.

A sajtótájékoztatót lefújták, a cikket törölték, mert időközben Orbán Viktor befejezte tárgyalását Emmanuel Macron francia elnökkel. A miniszterelnök azonnal közölte, szó sem lehet Borkai lemondásról, Győrt meg kell tartani, noha a Népszava szerint ekkor már tudni lehetett, hogy a Fideszre ráég Borkai Zsolt botránya. A Nézőpont Intézet belső használatra készített felmérése Karácsony Gergely előnyét mutatta, ezért szólította fel a győri polgármestert kétszer is lemondásra Tarlós István.

Orbán Viktor szerdán a Fidesz-KDNP balatonalmádi frakcióülése előtt a Hír Tv-nek már azt mondta a Borkai-ügyről, nem dolga, hogy pálcát törjön mások magánélete fölött, de pártelnökeként egyértelművé kellett tennie, náluk mi nem fér bele.

Győrnek jó lesz!

A polgármesterségről azért nem mondatták le, mert akkor a győrieknek nem lett volna választási lehetőségük,

mert egyetlen jelölt maradt volna állva, ezért meg kellett várni, hogy a győriek elmondják a véleményüket, és utána nekünk, nekem mint pártelnöknek cselekednem kellett, ezt meg is tettem.

 

Orbán: Van, ami nálunk nem fér bele, ezért Borkai Zsolt elhagyta a Fideszt
Orbán Karácsonyról is beszélt egy exkluzív interjúban, ahol azt mondta, együtt fognak működni.

Ez a morális érv is sántít azonban, hiszen hivatalosan Borkai Zsolt lépett ki a Fideszből, ráadásul az önkormányzati választás után. Még fideszesként húzta be Győrt. A Fidesz elnöke az interjúval nyilvánvalóvá tette, az újraválasztott polgármestert a Fidesz valójában kizárta, mert méltatlanná vált a párttagságra.

Közben azonban a győriek mindvégig a magánügy verziót hallották, joggal hihették, aki Borkaira szavaz, az a Fideszre ( Orbánra) és a fejlődésre, a felvirágzó Győrre és arra szavaz, nehogy leálljanak a fejlesztések. Ezt a pártelnök maga tette a kampányban többször is nyilvánvalóvá, amikor arról arról beszélt, milyen komoly előnyökkel jár, ha kormánypárti vezető áll egy település élén.

Orbán Viktor unja a szerencsétlenkedést
Gödöllői családlátogatásán is nyilvánvalóvá tette, ellenséges településen ő bizony nem segít.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik