Kereső

A géntechnológiával módosított (GM) növények rontják a termékenységet: a GM kukoricával etetett egerek kevesebb utódot hoztak világra, mint hagyományos eleséggel táplált társaik – közölte a Greenpeace az osztrák kormány által megrendelt kísérlet eredményeire hivatkozva.

2008. 11. 11. 16:07

Egy darabig csak a szerencsén múlott, hogy az ellenkező nemű virágok egymásra találtak-e vagy sem. Aztán megjelentek a szirmok – a virágok szexuális életéről ír a National Geographic Online.

2010. 03. 12. 17:45

A legerősebb hím fecskék már nekiindultak a Szaharának, ha a Földközi-tengert is legyőzik, hamarosan hazaérnek. A tojók később követik őket. Az fn.hu-n az is kiderül, hogyan cserélgetik a hímek örökítőanyagát egyre jobb minőségűre egyes fajok tojói.

2010. 03. 03. 16:45

Több tanulmány látott napvilágot az utóbbi időben az állatvilág számunkra furcsa viselkedési szokásaival kapcsolatban. Ezek a szexuális furcsaságok, azonban csak emberi nézőpontból meglepőek, mert általában a faj továbbélését szolgálják.

2006. 11. 23. 12:15

Éjszakai gigaszínház, fény-, hang- és főleg látványorgia – nagyjából ezt kaptuk az ezerrel beharangozott barcelonai La Fura dels Baus produkciójától. Hogy miről szólt? Van egy tippünk, de csak a végén áruljuk el. Kiosztunk négy pipát, de az kevés a jeleshez.

2009. 08. 15. 18:00

Jó értelemben vett régimódi, és imádnivaló film Jirzi Menzel legújabb Hrabal adaptációja. Az Őfelsége pincére voltam egyenes leszármazottja a Szigorúan ellenőrzőtt vonatoknak és a Sörgyári capriccionak. Hihetetlen derű sugárzik a filmből, ugyanakkor nő a gombóc a torkokban.

2007. 05. 03. 13:10

„Melyik vércsoportú vért kedvelik legjobban a szúnyogok? Mi alapján válogatják meg áldozataikat?” A különböző tanulmányok ellentmondásos eredményt hoztak.

2007. 07. 16. 13:55

Minden harmadik európai biotermék német fogyasztó kosarába kerül. Az élelmiszer-fogyasztáson belüli biorészarányt tekintve az élen fej fej mellett Svájc és Dánia foglal helyet. Mögöttük Ausztria, Németország és Hollandia sorakozik. A biotermékek iránti igény idehaza is lassan, de biztosan növekszik. A Magyarországon előállított bioélelmiszerek 85 százaléka azonban – nyersanyagként – ma még külföldi piacokra kerül.

2005. 10. 07. 09:32

Kína tervei szerint az október elejére tervezett második ember repülte küldetésén először juttatnak fel állati spermiumot a világűrbe, jelenti a Xinhua hírügynökség. Korábban az űrben elvégzett tenyésztési kísérletek kizárólag növényi magvakon alapultak.

2005. 07. 19. 16:18

Genetikai rendellenesség gyógyítására szánták, ám a férfiak nemzőképességét csökkentő antibébi-tabletta hatóanyaga lehet az a vegyület, amellyel brit kutatók kísérleteznek. A Oxford University és fiókvállalkozása, az Oxford Glyosciences által fejlesztett molekula, az N-butildeoxi-nojirimicin egerekben hatékony spermium-roncsolónak bizonyult. A szóban forgó anyagot az egyebek mellett a máj és a lép megnagyobbodásával járó Gaucher-szindróma, egy örökletes betegség kezelésére […]

2002. 12. 19. 08:00

Az alacsony túlélési arány és az „anyaállatok” szenvedései miatt betiltaná az élelmiszer-ipari célú állatklónozást, és az így előállított termékek behozatalát az Európai Parlament.

2008. 09. 03. 17:34

Lehetséges, hogy az erős nyári mozik sorában (és a melegben) pilledő nézőknek lazításnak szánták a forgalmazók, hogy ezen a héten két könnyű darabbal rukkolnak elő. Egy Eddie Murphy-vígjátékkal (Az üresfejű) és egy német vicces animációs filmmel (Lizi & Yeti – Egy király sztori).

2008. 08. 13. 07:20

Romario, a brazilok világbajnoka a játékkal ugyan felhagyott, a reflektorfényről azonban nem hajlandó lemondani. A minap megdöbbentő nyilatkozatával hívta fel magára a figyelmet. Egyebek mellett azt állította: jobb játékos volt, mint Pelé.

2008. 04. 22. 13:12

A téli álmot alvó városi denevérek néha felébrednek, megmozgatják a tagjaikat és elvégzik piszkosabb ügyeiket. Az élelmesebb hímek pedig még párosodnak is a dermedten lógó nőstényekkel. Ezután viszont esetenként a leglehetetlenebb helyeken éri őket újra az álom: virágágyásokban, utcasarkon szundítanak el. A magyar városokban több tízezer denevér él.

2008. 02. 01. 07:00
Olvasói sztorik