Egy fajon belül különböző szaporodási stratégiák léteznek#<#, klasszikus példa erre a magyarországi vizekben is jól ismert - Észak-Amerikából behurcolt - naphal hímjeinek háromféle párzási taktikája. Amerikai genetikusok most a molekuláris biológia módszereit használva kiegészítették a díszsügérféle utódnemzési viselkedésére vonatkozó elméleteket.
A párzási szezonban a színpompás naphal-hímek egyfajta tisztást hoznak létre a vízfenéken és azt állandóan őrzik. E territórium feladata, hogy odavonzza az ikrákat lerakó nőstényeket. Ikrázás után a nőstény odébbáll, a hím megtermékenyíti a petéket, s várja az újabb nőstényeket. Minél nagyobb a territórium mérete – szólt az eddigi kizárólagos elmélet -, annál több nőstény keresi fel a fészket, magyarán minél nagyobb és erősebb a hím, annál több utódot nemzhet.
Kiderült azonban, hogy ez nem mindig van így. A viselkedésbiológusok már régóta tudják, hogy a territoriális hímek mellett léteznek úgynevezett szatelit-hímek is; ezek mintegy parazita módjára várakoznak a fészek szélen, és amikor a tisztás gazdája nem figyel, suttyomban maguk is gyorsan spermafelhőt bocsátanak az ikrákra. A szatelit-halak jóval kisebbek és kevésbé színpompásak a fészket őrző hímeknél, ám létezik mellettük egy második típusú parazita hím is: ezek külseje már annyira jelentéktelen, hogy a territóriumok gazdái egyenesen nősténynek nézik őket, és beengedik őket a fészekbe, hogy ott aztán kakukk módjára garázdálkodhassanak. Korábban az etológusok azt feltételezték – és ezt be is bizonyították -, hogy ezek a különböző alternatív stratégiák öröklődnek, vagyis parazita hímeknek nagyobb valószínűséggel lesz parazita utódjuk, míg a territoriálisok valószínűleg territoriálisokat nemzenek majd.
A mostani genetikai elemzések kiderítették, hogy bár a szatelit-hímek igen aktívak, egy-egy fészekben az ikráknak mindössze 1-2 százalékát tudják megtermékenyíteni. Mivel azonban arányuk a populáción belül általában ennél jóval nagyobb, valószínű, hogy a territoriális hímek utódai is parazitává lehetnek feltételesen, kényszerűségből, vagy esetleg átmenetileg.
Érdekes tény, hogy a hímek aktívan részt vesznek fiaik szelektálásában. A fészek gazdája ugyanis általában annyira elfoglalt az őrzéssel, hogy éhségében a lerakott ikrákból táplálkozik; ezt a kannibalizmust az etológusok egyfajta kompromisszumnak tekinik a sok utód érdekében. A territoriális hímek gyomortartalmának genetikai elemzésével most kiderült, hogy azok jórészt a saját embrióikat falják fel. A halak tehát képtelenek különbséget tenni a saját maguktól, és a másoktól származó ivadékok között, vagyis a parazitizmus, úgy tűnik, tökéletesen működik.
Mindezek a molekuláris genetika alkalmazásával elért eredmények nemcsak módosíthatják a tankönyvekben leírt elméleteket, hanem az evolúció új mozgatórugóit is felfedhetik.
