Élet-Stílus

Álmukban erőszakolják meg a denevérlányokat

A téli álmot alvó városi denevérek néha felébrednek, megmozgatják a tagjaikat és elvégzik piszkosabb ügyeiket. Az élelmesebb hímek pedig még párosodnak is a dermedten lógó nőstényekkel. Ezután viszont esetenként a leglehetetlenebb helyeken éri őket újra az álom: virágágyásokban, utcasarkon szundítanak el. A magyar városokban több tízezer denevér él.

A városokban meghúzódó denevérek főként a panelházak réseiben tanyáznak, itt alusszák téli álmukat is. A budapesti denevérállományt nem lehet pontosan felmérni, de nagyságrendileg több tízezer védett emlős élhet a külső kerületek lakótelepein – mondta el a FigyelőNetnek Molnár Zoltán, a Fővárosi Állatkert természetvédelmi referense, a Budapesti Denevérvédelmi Csoport vezetője.

Bárhol elalszik

A legtöbb városlakó már megszokta az alkonyatkor felettük cikázó állatokat, amelyek télen „eltűnnek”, téli álmot alszanak. Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy ősszel ledermednek, majd tavasszal felébrednek: a téli álmot többször megszakítják, úgynevezett komfortmozgást végeznek, elintézik kisebb és nagyobb dolgukat, még ki is repülhetnek a búvóhelyükről. Egy lakásfelújítással járó fúrás-faragás éppen elég, hogy kiverje az álmot a közelben lakó denevér szeméből.

Nem szereti, ha megfogják (fotó: MTI)

Nem szereti, ha megfogják (fotó: MTI)

A felébresztett állat elvégzi komfortmozgását, majd minél hamarabb alvóhelyet keres magának. Ilyenkor a gyorsaság sokszor a minőség rovására megy: találtak már alvó denevért virágládában az erkélyen, lámpaoszlop, ház tövében. Az állatok testhőmérséklete a téli álom alatt 5-10 Celsius-fokra csökken, életfunkcióik lelassulnak. Ezért az „ébredés” sem megy egyik percről a másikra, egy-másfél óra kell hozzá. Nagy segítségükre van ebben a barna zsírszövet, ami annyiban speciális, hogy erek sűrű hálózata fut benne. Így az apró emlős hatékonyan, és viszonylag gyorsan tudja a kellő hőmérsékletre melegíteni a testét – magyarázza a szakember.

Erőszak denevérmódra

Érdekes, és rendhagyó a denevérek szaporodása is, amelynek néhány elemére csak a legújabb kutatások derítettek fényt. A denevérek ősszel, a téli álom előtt párosodnak, nyáron ugyanis a kölykeit nevelő nőstény nem tűri meg az ivarérett hímeket maga körül. Az embrió növekedése ugyanakkor rengeteg energiát venne el a téli dermedtségben vegetáló anyaállattól, ezért a megtermékenyülés csak tavasszal következik be. A nőstény akár fél évig is képes tárolni a spermát.

Megesik, hogy a télen felébredő hímek a komfortmozgás kereteit felhasználva párosodnak az öntudatlan, téli álmot alvó nőstényekkel. Ha tetszik, megerőszakolják őket – fogalmaz Molnár Zoltán. Kora tavasszal előfordulhat, hogy a leendő anyaállat rossz időjárás esetén nem talál elegendő táplálékot a magzat fejlődéséhez – az európai denevérek többsége rovarevő –, ám a természet erre is megtalálta a megoldást. A denevér a vemhesség első egyharmadában „visszadermed”, amivel lassítani tudja az embrió fejlődését. Ezért nem is lehet pontosan megmondani a vemhességi időt: 45-90 napot kell számolni.

Az állatkert befogadja

A Magyarországon élő 28 denevérfajt szálláshelye szerint három csoportra – barlang és bányajáratok, odvas fák és tornyok, padlások lakóira – lehet osztani. A városokban a faodvak lakói jelentek meg, belőlük is az a három faj, amely elviseli az ember közelségét. Ezek a kései és korai, valamint a törpe denevér. A kései és korai jelző a denevér esetében abból ered, hogy a napnyugtát követően mennyi idő múlva hagyják el pihenőhelyüket és indulnak vadászni – tudtuk meg a szakértőtől.

A szabadulás előtti pillanat (fotó: MTI)

A szabadulás előtti pillanat (fotó: MTI)

A télen talált, félig dermedt, magatehetetlen denevéreket a Fővárosi Állat- és Növénykert fogadja be. A szakembereknek nincs lehetőségük egy-egy helyszínre kimenni, ezért Molnár Zoltán azt kéri: aki ilyen állatot talál, vigye be az állatkertbe. Itt vizet adnak neki, ha kell megetetik, állatorvosi vizsgálaton esik át, majd hűvös helyre teszik, hogy folytathassa téli álmát. Tavasszal pedig elengedik. Ha a befogás helye alkalmas élettér, akkor ott, ha nem, akkor természetes élőhelyet keresnek számára.

Ha a denevér az utcán marad, nagy eséllyel elpusztul. Amennyiben nem fagyos az idő, nagyban nőnek az esélyei, ha a talált denevért dobozba tesszük, megitatjuk, egy-két órára meleg helyre tesszük, majd sötétedéskor szabadon engedjük. Ekkor nagy eséllyel talál magának megfelelő búvóhelyet – tanácsolja a denevérvédelmi csoport vezetője. Magyarországon egyébként minden denevérfaj védett, eszmei értékük 10-100 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik