A HTC 2013 februárjában jelentette be a nemes egyszerűséggel One névre keresztelt flagship készüléket, mely igen jól sikerült, de a kameráját rengeteg kritika érte és a bővíthetőség is hiányzott belőle. Aztán 2014 márciusában kijött a One M8 nevezetű utód, mely dupla mennyiségű, de lényegében változatlan minőségű hátsó kamerával, illetve végre microSD slottal támadt, illetve idén márciusban megérkezett a One M9, mely elsősorban chipset, RAM, kamera, illetve akkumulátor fronton hozott változásokat az elődhöz képest. Nyílt titok, hogy az M9 az elmúlt hetekben a várakozásokon alul teljesített a boltokban, de vajon mit tud a készülék a gyakorlatban? Rögvest kiderül!
Design
Bevált recepten ne változtass! – a HTC ezen elgondolás alapján csak minimális mértékben módosított a korábbi One designon, tehát maradt a szemnek igen kellemes, óvatosan lekerekített és abszolút minőségi fémborítás, mely természetesen ezúttal is unibody, tehát házilagosan megbonthatatlan kivitelű. Jó hír, hogy a négyféle színváltozatban készülő M9 néhány milliméterrel kisebb és egész pontosan 3 gramm könnyebb lett az elődjénél, az pedig csupán némi megszokást igényel, hogy a bekapcsoló gomb ezúttal már nem felül, hanem jobboldalt keresendő. A mai hatalmas phabletek között az M9 akár már kompaktnak is mondható, ezzel együtt az előlapnak csak relatíve kis felületét, mintegy 68 százalékát uralja a kijelző. No persze a többi felület sem kihasználatlan, hiszen itt található a HTC remek sztereó hangszórópárosa, melyre lentebb vissza fogunk még térni.
Felszereltség
NanoSIM-kártyánkat a baloldalról kipöckölhető tálcába tudjuk behelyezni, vele szemben a másik oldalon pedig egy microSD-slot található. Ugyancsak itt keresendő a hangerőállító gombpár, illetve az érdesített felületű on/off gomb, de például dedikált exponálógombot sajnos nem kapunk. Felül csak az infravörös port rejtőzik, alul pedig ott figyel a szokásos microUSB-port és a jack dugalj. A továbbra sem vízálló HTC csúcsmobil akkumulátora 2840 mAh kapacitású, ami ugyan előrelépést jelent az elődben lévő 2600-as akksihoz képest, de a nagyobb fogyasztású chipset miatt üzemidőben nincs igazán pozitív változás. Bár a készülék Quick Charge 2.0 kompatibilis, ugyanúgy, ahogy az LG G4 esetében, a gyártó valamiért kispórolja az ilyen töltőt, így be kell érnünk egy régimódi 1,5 amperes (5V) készséggel. Vezeték nélküli tölthetőség nincs, ha pedig már nagyon fogytán az energia, akkor érdemes bekapcsolni az energiatakarékos, illetve extrém energiatakarékos üzemmódot. A lapított vezetékes gyári headset remekül szól és applikálását követően akár FM-rádióadásokat is hallgathatunk a telefonon.
Kijelző
Az M8 annyiban jelentett előrelépést a “sima” One-hoz képest, hogy 4,7-ről 5 colra nőtt a kijelzőjének a képátlója, de a felbontás változatlanul maradt 1920×1080 pixel. Az M9 pedig kijelző fronton annyiban jelent előrelépést az M8-hoz képest, hogy semennyiben, sőt! A méret és a Full HD felbontás változatlan maradt (441 ppi), és bizony fényerő, illetve betekintési szögek tekintetében enyhe visszafejlődésnek lehetünk tanúi. Ezt a luxust ma már nem igazán engedheti meg magának a HTC, főleg akkor, amikor szinte csak úgy repkednek körülötte a riválisok elképesztő, akár 577 ppi-s QHD paneljei. Félreértés ne essék, a Super LCD3 panel remek képminőségű, csak éppen mára már egy kicsit eljárt felette az idő. A Gorilla Glass 4 védelmet élvező panel akár normál kesztyűben is kezelhető, a betűméret 5 fokozatban állítható, betűtípusból hármat kapunk, és annak sincs akadálya, hogy a megfelelő store-ból vadonatúj témákat töltsünk le. A kijelző felett ott a szokásos mini notifikációs LED, illetve a szelfikamera: a 4 megapixeles UltraPixel készség f2-es fényerővel és 26,8 milliméteres nagylátószöggel rendelkezik. A kijelző alatt nincsenek hardveres gombok, a virtuális billentyűzet pedig orientációtól függően 6×9, illetve 9×6 milliméteres gombokat vonultat fel. Fektetett módban egyébként a billentyűzet középső gombjai szélesebbek a többi gombnál.
Kamera
A 2013-as One egy csak 4 megapixeles, de optikai képstabilizátoros főkamerával bírt, aztán az M8-ban már két darab 4 megapixeles hátsó kamera volt, de már sajnos képstabilizátor nélkül. Idénre végre megnőtt a felbontás, még pedig egészen 20 megapixelre, de az OIS-ről sajnos le kell mondanunk, ami rossz fényviszonyok mellett egyértelműen hátrányt jelent a riválisokhoz képest. Az f2,2-es fényerejű (G4: f1,8, S6: f1,9 – a kisebb érték a jobb) és 27,8 milliméteres fókusztávolságú objektív mögött egy relatíve nagyméretű, 1/2,3 colos BSI-CMOS szenzor található, mely a specifikációk tekintetében nagyon hasonlít az Xperia Z-kben lévő jól ismert lapkához, de nem a Sony gyártja, hanem a Toshiba, és egyedi módon 10:7-es képaránnyal bír. A legnagyobb választható fotófelbontás 5376×3752 pixel, a képek átlagosan 5-6 MB méretűek. A képminőség, ha nem is rekordokat döntögető, de mindenképpen korrekt – mi már a kamera fronton komolyabb változásokat hozó legújabb firmware-rel teszteltük a telefont. Íme néhány tesztfotó, melyek klikkre új ablakban és eredeti méretben nyílnak meg – elsőként két normál/HDR fotópáros vehető szemügyre:
Alaphelyzetben minden szükséges beállítást elvégez helyettünk az automatika, a manuális üzemmód pedig sok tekintetben szabad kezet ad számunkra. Manuálisan állítható például a fényérzékenység (ISO100-1600), a zársebesség (1/8000-2 s) és persze a fehéregyensúly. A HDR mód alapvetően jó munkát végez, de kicsit lassú és hajlamos egy kicsit túlhúzni a sötét részek fényerejét. Említést érdemel továbbá a RAW támogatás, a 2/5/10 másodperces időzítő, az állítható erősségű digitális smink, a mosolydetektálás, a panoráma funkció, illetve a kettős fénykép üzemmód. A fókuszálás igen gyors, ezenkívül pedig a fotók elmentése is igen fürgén végbemegy.
Az elődöt sok kritika érte amiatt, hogy maximum csak Full HD videókat tud felvenni, az M9 révén viszont akár már Ultra HD mozgóképeket is rögzíthetünk: a 40 Mbit/s-os bitrátájú 4K felvételek 30 fps sebességűek és sztereó hangsávval bírnak, maximális hosszuk pedig 6 perc lehet. Ha beérjük Full HD-vel, akkor 60 fps-es sebesség is választható, 720p HD-ben pedig ezen sebesség dupláját is megkaphatjuk. Íme egy 4K tesztvideó:
Szoftver
Tesztkészülékünkön még a legújabb frissítést követően sem Android 5.1, hanem az eggyel korábbi Android 5.0.2 (Lollipop) teljesít szolgálatot, melyre a Sense 7 felhasználói felületet húzta rá a HTC. Még tavalyi fejlesztés a Motion Launch, melynek lényege, hogy az alvó készülék felébresztéséhez nem feltétlenül kell rányomni az “on” gombra, hanem ehelyett akár elegendő duplán megkocogtatni a telefont (Nokia és LG telefonokról ismerős lehet). Illetve swipe húzásokkal is feléleszthető a telefon, ráadásul oly módon, hogy a különböző irányú mozdulatok más és más funkciókat indítanak el. Az alapképernyőn az első slide a felokosított és immár akár közeli éttermeket is ajánló BlinkFeedé, mellette pedig öt további oldal sorakozhat. Új fejlesztés a Sense kezdőoldal, mely az aktuális tartózkodási helyünknek megfelelően otthoni, munkahelyi, illetve távoli témakörű alkalmazásokat vonultat fel a kezdőképernyőn. A felülről lehúzható sávon nagyméretű gyorsgombok figyelnek, az appváltó pedig a default Lollipop designtól eltérően 3×3 alkalmazást vonultat fel, melyek egyetlen gombnyomásra akár egyszerre mind bezárhatók. A főmenüben 3×4-es, illetve 4×5-ös elrendezésben figyelnek az ikonok, melyeket egyéni, betűrendes, illetve telepítési időpont szerint sorrendbe lehet parancsolni.
Szolgáltatások
A névjegyzék szokás szerint Emberek néven fut és a következő szekciókra van taglalva: híváslista, telefon, kedvencek, emberek és csoportok. A Chrome böngésző elképesztő sebességgel tolja arcunkba a webes tartalmakat, az irodai állományok a full licences Polaris Office 5-tel kezelhetők, ezenkívül pedig Facebook és Twitter klienst, Skype-ot, valamint számológépet, diktafont és remek időjárás appot is kapunk a pénzünkért. A dalszöveg megjelenítős zenelejátszó ugyan nem rendelkezik ekvalizerrel, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a Dolby minősítésű előlapi BoomSound hangszóró-pároson elképesztően jól szólaltat meg mindenféle muzsikát. A készülék alapból nem tud mit kezdeni a DivX videókkal és az AC3 hangsávokkal, valamint a feliratokat sem jeleníteni meg, amit egy megfelelő Play Áruházas lejátszó telepítésével persze pillanatok alatt orvosolhatunk. Gyermekes szülők esetében jó szolgálatot tehet a Kid Mode, autóban remekül jön a hatalmas gombokat virító Car funkció, ezenkívül pedig az olyan extrák is említést érdemelnek, mint például a “Ne zavarj” funkció, vagy a “Zseb mód”, mely érzékeli, ha a telefon a zsebünkben van és ez esetben hangosabb csörgést állít be. Lefelé fordítással természetesen elnémítható a készülék, bejövő hívás esetén pedig a csörgés azonnal halkul, amint felemeljük a telefont.
Hardver
A négymagos Snapdragon 801 helyett jött egy sokkal durvább nyolcmagos és immár 64 bites Snapdragon 810-es chipset, a maga négy darab 2 GHz-es Cortex-A57 magjával, négy 1,5 GHz-es Cortex-A53 magjával, illetve Adreno 430-as grafikusgyorsítójával. Ez a 20 nanométeres csíkszélességű Qualcomm okosság papíron igen meggyőző tulajdonságokkal rendelkezik, azonban sajnos fokozottan hajlamos a melegedésre, és ilyenkor automatikusan megvágja a saját órajelét. Ilyen tekintetben a Samsung 14 nanométeres Exynos 7420-as SoC-je sokkal jobban sikerült (Galaxy S6). Alaphelyzetben az 1.32.401.6-os szoftverrel használtuk az M9-et, mely bizony piszok mód melegedett, és nem ám kemény kínzás során, hanem alapvető funkciók használata közben is. Aztán felraktuk az 1.32.401.15-ös, majd pedig az 1.40.401.8-as frissítést, és ennek hatására a melegedés jól érezhetően csökkent, többek közt töltés közben is.
Teszteredményeink a következők: AnTuTu – 55178 pont, GeekBench 3 – 1021/3574 pont, Basemark OS II – 1352 pont, Basemark X – 27853 pont. Az LPDDR4 RAM kapacitása 2 GB-ról 3 GB-ra nőtt – a 32 GB-os és bővíthető flashmemóriából alaphelyzetben mintegy 20 GB szabad. Remek dolog, hogy az M9 mellé 100 GB extra Google Drive tárhelyet kapunk, 2 évre teljesen ingyen és bérmentve. A dual-band Wi-Fi természetesen a/b/g/n/ac szabványú, a villámgyors LTE mobilnet 300/50 Mbit/s-os tempóval hasít, ezenkívül pedig Bluetooth 4.1-et, NFC-t és GPS-vevőt is kapunk. A telefon MHL 3.0 kompatibilis és az USB OTG funkció sem hiányzik belőle.
Konklúzió
A HTC a One M9 révén ugyanazon az úton haladt tovább, melyen két éve az eredeti One-nal elindult, csak éppen idén elég keveset lépett előre. Összességében véve a One M9 egy remek felsőkategóriás telefon, csak éppen a riválisok 2015-ben több tekintetben is alaposan elhúztak mellette, így aztán abszolút nincs könnyű helyzetben. A melegedési problémák a frissítéseknek köszönhetően enyhültek, mindenesetre most már látszik, hogy az LG jobban tette, hogy a G4-be nem a 810-es, hanem inkább a 808-as Snapdragont pakolta bele. A kamera mindenképpen fejlődött tavalyhoz képest, de az optikai képstabilizátor nagyon hiányzik belőle, a kijelző terén pedig semmilyen pozitív változásnak sem lehetünk tanúi. A BoomSound hangzás továbbra is etalon kategóriás és a Sense felhasználói felület is még mindig nagyon szerethető, tehát azért persze pozitívumokból is akad bőven.
Tesztünk írásakor a HTC One M9 hazánkban a legolcsóbban mintegy 170 ezer forintos kártyafüggetlen áron szerezhető be, vagyis körülbelül 10 ezerrel kerül többe, mint egy Samsung Galaxy S6 vagy egy LG G4, illetve 30-40 ezer forinttal olcsóbb egy S6 edge-nél. Ha bejövős az elődmodell, akkor a One M8-ra most már akár 110 ezer forintos áron is le lehet csapni.
Hogyan tovább?
Nyílt titok, hogy a HTC mostanság a várakozásoknál jelentősen gyengébben teljesít: a One M9 március elején történt bejelentése óta a cég részvényeinek az értéke 50 százalékot csökkent. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor most hogyan tovább? Nos, nemrégiben kijött és hazánkban is kapható a One M8s, mely a tavalyi csúcsmodell Snapdragon 615 chipsetes, 13 megapixeles kamerás és combosabb akksis új kiadása, de ettől a készüléktől ugyebár nem igazán várhatjuk a megváltást. A One E9+ már egy remek 5,5 colos QHD kijelzőt és Snapdragon helyett MediaTek chipsetet virít, és végül, de nem utolsó sorban a One M9+-ról és a One ME-ről is szót kell ejtenünk: ezekben 5,2 colos QHD panel és ugyancsak MediaTek SoC található, és extra még az ujjlenyomat szenzor. Lehet, hogy a HTC-nek az M9 helyett kapásból csak az M9+-t vagy az ME-t kellett volna piacra dobnia… (Az E9+, az M9+ és az ME hazánkban hivatalosan nem kapható.)
HTC One M9
Pozitívum: minőségi fémház, kicsit kisebb és könnyebb lett az elődjénél, kiváló BoomSound hangzás, remek vezetékes headset, Sense felhasználói felület, Motion Launch, fürge működés, bővíthető memória, 100 GB ajándék felhőtárhely, jó fényviszonyok mellett korrekt kamera, manuális fotóbeállítások, RAW-támogatás, 4K videófelvevő, LTE, dual-band Wi-Fi, Bluetooth 4.1, NFC, FM-rádió, USB OTG, infravörös port.
Negatívum: elavult kijelző, vastag káva, a kamerában nincs optikai képstabilizátor, az objektív nem túl fényerős, melegedési hajlam, az üzemidő lehetne hosszabb, nem cserélhető az akksi, a gyári töltő nem QC 2.0 kompatibilis, egyeseknek hiányozhat az ujjlenyomatszenzor, még nem Android 5.1 fut rajta, lehetne olcsóbb.
