Kultúra

“Ezek a pénzügyi elvonások és szűkítések egyáltalán nem mérvadóak a kultúrpolitika további lépéseit illetően” – hangsúlyozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára, aki szerdán kilátogatott a Sziget-fesztivál egyik rendezvényére. Szőcs Géza azt mondta, amit összefoglalóan könnyűzenének nevezünk, továbbra is fontos és támogatott terület lesz, “ha nem is állíthatjuk, hogy kiemelt módon”. Mint hangsúlyozta, a magyar [...]
2010. 08. 12. 10:44
Óriási kavarodás indult meg a fejemben, mivel ez az első nap a Szigeten, miközben én már emlékeim szerint kábé két napja nem alszom rendesen és mintha vizionáltam is volna néhány koncertszerű eseményt, ráadásul a bringám teljesen koszos. Sőt most, hogy megpróbáltam beszélni, arra is rá kellet jönnöm, hogy ez már nem annyira az én hangom. [...]
2010. 08. 11. 14:00
Olvasói sztorik