Kultúra

Vetélytársat kap a Dumaszínház

Szőke András és Badár Sándor is az új társulathoz igazol.

Beee Színház néven új stand up társulatot alapított Ardai Tamás, a Dumaszínház társalapítója. Nagy nevekkel próbálnak nézőket szerezni, Szőke András és Badár Sándor is hozzájuk igazolt.

A Magyar Nemzet szerint a 2003-ban alapított Dumaszínházból azért szállt ki Ardai, mert nem értett egyet a humoristák bankreklámokban való szerepeltetésével. Véleménye szerint innentől kezdve a stand up előadások bankokat kifigurázó elemei és ezek keresztül maguk az előadók is hitelüket vesztik.

Az új társulat tagjai között Varga Ferenc József, Tényi Anette és Szente-Veres Adrienn is ott lesz, vendégként Szőke András, Badár Sándor, Galla Miklós, Sándor György és Fábry Sándor is feltűnik majd a műsorokban, melyeknek a Cotton Club ad helyet minden csütörtökön, pénteken és szombaton. Ardai és társulata az idénynyitó sajtótájékoztatón a stand up és a kabaréjelenet műfaji megújítását tűzte ki feladatául.

Litkai Gergely, a Dumaszínház vezetője telefonon keresztül azt nyilatkozta az Indexnek, hogy szerinte a Dumaszínház humoristái nem adták el a lelküket az ördögnek azzal, hogy egy viccet elmondtak a tévében.

“A Beee megalapításának valahol örülök, hiszen egészséges versenyhelyzetet teremt, már ha ők is betartják a piaci szabályokat. Másrészről viszont nem tartom vetélytársnak az új gárdát, hiszen a vendégfellépőkön kívül olyan szereplőkkel dolgoznak, akiket vagy eltanácsoltunk a Dumaszínházból, vagy fel sem vettünk magunkhoz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik