Kultúra
A Dior cégtől három éve rasszista kijelentései miatt elbocsátott brit divattervező a Maison Martin Margiela párizsi divatház kreatív igazgatójaként tér vissza.
A tájékoztatás szerint a tenor menedzsmentje megbetegedésre hivatkozva mondta le a koncertet, amely a művész első egészestés műsora lett volna Magyarországon.
Gróf Balázs nagyon aktuális képregényével fordulunk az önkormányzati választások utolsó hetére.
Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya is meghatározó élményeket köszönhet a Magyarországhoz ezer szálon kötődő Jurij Ljubimovnak. A művész Viszockijjal is dolgozott.
Október 13-án és 14-én is a slágerlistás kubai énekeseké és táncosoké lesz a főszerep a fővárosban.
Jurij Ljubimov a híres moszkvai Taganka színház alapítója volt.
Azután, hogy helyiek kövekkel dobálták meg őket, mert egyik gépkocsijuk rendszámtáblája szerintük a falklandi háborúra utalt.
Rasszistának minősítették az azzal ellentétes szándékú képet a választásra készülő brit városban, és eltüntették a falról, igaz nem tudták, hogy az a híresség alkotása.
A közeljövőben olyan tárgyakat szerez vissza a kormány, amelyek birtokában büszkén járhatunk Európában.
Férfi szerző, rövid cím a bestseller receptje egy német kutatás szerint.
A díszletek csütörtökön indulnak Szentpétervárra, a csapat egy része hétfőn utazik, kedden pedig már próbálnak.
A magyar állam visszakapta azt a műemlék épületegyüttest, ahonnan 1848-ban kiszabadították a politikust. Kossuth Lajos is raboskodott itt. Vasárnap és hétfőn ön is megnézheti.
Páréves kényszerszünet és több tízmilliós felújítás után várja ismét a nézőket.
Október 10-én mutatják be a Magyar Állami Operaházban Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját.
Elhunyt Floyd Creeky Creekmore, az egykori nevettető 98 éves volt.
A Söndörgő új albuma vezeti a World Music Chart Europe listát.
Csak a család lesz jelen a 83 évesen elhunyt színművész temetésén.
A német RTL-nek készülő nyolcrészes tévésorozat a náci diktátor hatalomra jutása előtt játszódna.
A délkelet-angliai Folkestone egyik épületének falán egy üres talapzatot bámul egy fülhallgatós nő.
Egy francia szakember az alkotás festékrétegei közt vizsgálódva fedte fel a Hölgy hermelinnel című kép megszületésének folyamatát.
Az SMS-ben elküldött voksokat december 4-ig várják a szervezők.
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
- 22:57 A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 21:07 A texasi láncfűrészes mészárlás: ötven éve a filmművészet véres trónján
- 20:46 A nap legfontosabb hírei - 2024.10.01.
- 20:43 Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 20:14 Kétnapos kormányülés kezdődött Orbán Viktor vezetésével, az iráni-izraeli konfliktust már értékelték
- 19:36 Hogy jutunk el egy játékos gombnyomástól odáig, hogy valaki a szenvedélybetegségéről vagy a sérüléseiről beszéljen?
- 19:33 Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban
- 19:31 Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”
- 19:23 „Állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb” – Rudolf Gergely a Debrecenről
- 19:01 Több hónap után újraindult az onkológiai ellátás Keszthelyen
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 17:31 Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség az eljárást, ami azért indult, mert Magyar Pétert feljelentették szexuális kényszerítés miatt
- 18:36 Michael Schumacher először mutatkozott nyilvánosan a súlyos síbalesete után
- 18:06 Pokorni Zoltán a Horthy- és a Kádár-rendszerhez hasonlította a NER-t
- 17:35 Molnár Gusztáv rehabra vonul: „Pénzt alig tudtam keresni, de a napi másfél, két liter tömény megvolt”
- 13:37 Betiltotta az erkélynapelemeket a kormány
- 15:18 „Orosz csicskáknak nincs helye a magyar közéletben” – Orbán Balázs miatt fehér lobogót húzott a MCC zászlórúdjára a Momentum
- 14:00 Az Erasmus miatt megadhatja magát Brüsszelnek a kormány
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 16:37 „Amikor megtudtam az orgiáit, azonnal felfüggesztettem” – írja a kalocsai érsek belsős levélben Bese Gergőről
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet