Intimitás, dallamok, neobarokk hangulat – Muzsikáló Udvar 2025
A Muzsikáló Udvar idén már 55. alkalommal varázsolja el a klasszikus zene és a minőségi előadóművészet kedvelőit. A Szabadtéri Játékok látványos előadásai mellett ez a sorozat intimebb, emberközelibb élményt kínál a Városháza gyönyörű neobarokk udvarán.
A programsorozat 2025. július 21. és 24. között várja a közönséget, minden este 20:30-tól. A nyitóesten a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép színpadra a „Nyolc évszak” című különleges koncerttel, melyben Vivaldi és Piazzolla ikonikus művei találkoznak. Július 22-én Schell Judit és Szűcs Gabi főszereplésével látható a Feleségek és szeretők zenés est. Másnap, július 23-án egy könnyed, zenés produkció érkezik: a Musicalek a szegedi éjszakában című esten Szaszák Zsolt, Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté idézi meg a legismertebb musicalek hangulatát humorral és szenvedéllyel. A záró napon, július 24-én a „Köszönöm, hogy imádott” című est repíti a nézőket a bárzongoristák titokzatos világába – Bősze Ádám, Gubik Petra és Oláh Zoltán előadásában.
Helyszín: Szegedi Városháza udvara
Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
Ha többet szeretnél tudni a programról, kattints ide.
Víziszínház a Tiszán – családi programok Szeged kulturális örökségével
Ha szeretnénk igazán különleges módon megismerni Szeged történelmét, a Tisza-parti víziszínház ehhez kiváló apropó. A Szegedi Víziszínház és Szárazdokk Fesztivál ötvözi a színházat, a zenét és a helyi hagyományokat – méghozzá nem is akármilyen díszletben: a Tisza látványos víziszínpadán.
A fesztivál középpontjában ezúttal is a helyi értékek és a családbarát programok állnak. Az esti víziszínházi előadások mellett napközben a rakparton kézműves foglalkozások, gyermekkoncertek és történelmi játékok várják a látogatókat. A program célja, hogy játékosan, élményalapon hozzon közelebb mindenkit Szeged kulturális örökségéhez.
Időpont: 2025. június 18–22.
Helyszín: Szegedi Víziszínház – Huszár Mátyás rakpart
A részletes programot ide kattintva megtalálod.
Nyári virágkavalkád – levendula, rózsa és nagymamáink virágai az illatok birodalmában
Két napra a virágoké és az illatoké lesz a főszerep a szegedi Füvészkertben, ahol a Nyári Virágkavalkád tematikus programokkal, előadásokkal és természetközeli élményekkel várja a látogatókat.
A fókuszban a levendula, a rózsa és nagymamáink régi, klasszikus virágai állnak – a szervezők célja, hogy az illatok birodalmán keresztül felidézzék a kertkultúra hagyományait és bemutassák, miként illeszthetők ezek a növények a mai kertekbe.
A program része több szakmai előadás, koncert, családi foglalkozás, valamint egy virágos vásár is, ahol levendulás termékeket, kézműves portékákat és különleges palántákat is beszerezhetünk. A botanikus kert nyári pompája pedig csak ráadás, nem is beszélve azokról a fotókról, amiket itt készíthetünk.
Időpont: 2025. június 21–22.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje
Még több információ ide kattintva érhető el.
Nyárzárás a Tiszánál – Coca-Cola SZIN 2025
A nyár végén ugyan a nappalok már rövidülnek, ám a szegedi bulik még korántsem – jön a Szegedi Ifjúsági Napok, az ország egyik legrégebbi fesztiválja, amely még mindig tud újat mutatni.
A Tisza-parti helyszín, a fás, árnyékos kemping, a vízpart közelsége és a barátságos fesztiválhangulat évek óta a rendezvény egyik fő vonzereje, de a fellépőlista is idén sem okoz csalódást. A bejelentések alapján fellép a Becky Hill, Meduza és a Lost Frequencies, valamint a hazai élvonalból többek között a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Carson Coma is színpadra lép.
A zenei kínálat mellett civil falvak, sportprogramok, irodalmi beszélgetések és fenntarthatósági témák is helyet kapnak, így azok is jól érzik magukat, akik nem csak a zenei élmények miatt érkeznek. Ez az a fesztivál, ahol tényleg mindenki megtalálja a maga programját – és ahol méltó módon búcsúzhatunk el a nyártól.
Időpont: 2025. augusztus 27–30.
Helyszín: Szegedi Partfürdő Kemping
Az összes programot és koncertet megtalálod itt.
A nyár Szegeden idén is bőséges élménykínálattal kecsegtet: legyen szó zenéről, színházról, virágokról vagy fesztiválhangulatról, minden programban közös, hogy közelebb visznek a városhoz, a természethez – és egymáshoz is.