Magyar idő szerint hétfő hajnalban került sor a 82. Golden Globe-gálára. A díjátadón Jacques Audiard Emilia Pérez című musicalje kapta a legtöbb jelölést, ennek közel a felét sikerült is bezsebelnie a produkciónak. Nem maradt díjak nélkül A Brutalista és a Szarvasbébi sem, és amíg Demi Moore az első, addig Jodie Foster a True Detective-ben nyújtott alakításáért az ötödik szobrával térhetett haza.
Nekünk, magyaroknak nyilvánvalóan az egy fiktív építészt, Tóth Lászlót középpontjába állító A brutalista sikere okozta a legnagyobb örömöt, főleg, hogy az a legjobb férfi színész alakítását hozta az egyébként magyar anyától – a világhírű fotóművésztől, Sylvia Plachytól – született Adrien Brodynak.
A színész – akivel a gála előtt interjút készítettünk – a díj átvétele után, köszönőbeszédében meghatódottan mondott köszönetet a rendezőnek, illetve a forgatókönyvírónak:
Köszönöm, hogy szárnyakat adtatok nekem, köszönöm, hogy megengedtétek, hogy apró részese lehessek ennek a sikernek, illetve az emberiség és a művészet ezen emlékművének építésének.
A színész ezután a stábhoz, szüleihez, majd élettársához, a divattervező Georgina Chapmanhez is szólt:
Köszönöm anyámnak és apámnak, akik ma este is itt vannak. Gyakran beszélek arról, hogy anyám milyen hatással volt rám művészként, de apa, te vagy ennek a családnak az alapja, és a sok szeretet, amit kaptam, visszaáramlik hozzád. Köszönet a gyönyörű és csodálatos társamnak, Georginának. […] Nemrég volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy ez a pillanat talán soha többé nem adatik meg nekem, úgyhogy köszönöm.
Aztán a film és a saját családja közti párhuzamokra is rámutatott:
Ez a történet nagyon emlékeztet anyám és az őseim útjára, akik a háború elől menekültek el, és jöttek ebbe a nagyszerű országba. Nagyon sokkal tartozom anyámnak és a nagyszüleimnek az áldozatukért, és bár nem tudom, hogyan mutassam be mindazokat a kihívásokat, amikkel szembesültek és amiket átéltek, hasonlóan azokhoz, akik szintén küzdöttek, hogy ide emigrálhassanak, de remélem, hogy ez a munka egy kicsit felemel benneteket, és hangot ad nektek. Nagyon hálás vagyok, és örökké őrizni fogom ezt a pillanatot.
Az esten a Szarvasbébi kettő, A brutalista három, az Emilia Pérez négy, A sógun pedig szintén négy díjat nyert.
Íme a kategóriák győztesei:
A legjobb drámai film: A brutalista
A legjobb vígjáték vagy musical: Emilia Pérez
A legjobb animációs film: Áradás
A legjobb nem angol nyelvű film: Emilia Pérez
A legjobb színésznő – dráma kategória: Fernanda Torres (I’m Still Here)
A legjobb színész – dráma kategória: Adrien Brody (A brutalista)
A legjobb színésznő – vígjáték vagy musical kategória: Demi Moore (A szer)
A legjobb színész – vígjáték vagy musical kategória: Sebastian Stan (A Different Man)
A legjobb női mellékszereplő: Zoe Saldaña (Emilia Pérez)
A legjobb férfi mellékszereplő: Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
A legjobb rendező: Brady Corbet (A brutalista)
A legjobb forgatókönyv: Peter Straughan (Konklávé)
A legjobb filmzene: Trent Reznor, Atticus Ross (Challengers)
A legjobb eredeti dal: El Mal (Emilia Pérez)
A legjobb kasszasiker: Wicked
A legjobb drámai sorozat: A sógun
A legjobb vígjáték vagy musical sorozat: Hacks – A pénz beszél
A legjobb minisorozat vagy TV film: Szarvasbébi
A legjobb drámai sorozatszínésznő: Anna Sawai (A sógun)
A legjobb drámai sorozatszínész: Hiroyuki Sanada (A sógun)
A legjobb vígjáték vagy musical sorozatszínésznő: Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)
A legjobb férfi mellékszereplő: Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
A legjobb minisorozat vagy TV film színésznő: Jodie Foster (True Detective: Night Country)
A legjobb sorozat, minisorozat vagy TV film női mellékszereplő: Jessica Gunning (Szarvasbébi)
A legjobb minisorozat vagy TV film színész: Colin Farrell (Pingvin)
A legjobb sorozat, minisorozat vagy TV film mellékszereplő: Tadanobu Asano (A sógun)
Legjobb standupos alakítás: Ali Wong (Single Lady)