Kultúra ismeretlen magyarok

Slyvia Plachy, a kortárs fotográfia legendája, akit André Kertész indított el a világhír felé

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 03. 04. 13:00

Az Oscar-díjas Adrien Brody édesanyja ötven éves karrierje során a világ minden szegletét bejárta, de szíve mégis ma is Magyarországhoz köti.
Korábban a témában:

Hamvaiból feltámadó (már a Facebook-on is követhető), Ismeretlen magyarok címet viselő sorozatunkban legtöbbször a világot megváltoztató, elfeledett magyarokat – így a Zeppelin gróf nevéhez forrt merev szerkezetű léghajók valódi feltalálóját, a milliók életét megváltoztató várostervezőt, vagy épp a Volkswagen Bogár igazi atyjait – mutattuk be, de a fotótörténet fontos részét képviselő honfitársainkról is megemlékeztünk: a Marilyn Monroe-t felfedező Dienes Andorról és a hét évtizeden át alkotó, Robert Capa által felkarolt Ata Kandóról. Ebből a listából azonban nem maradhat ki az 1956-os forradalom utáni napokban egy lovaskocsiban elbújva Ausztriába szökő Sylvia Plachy sem.

„Senkitől nem tudtam elbúcsúzni. Tizenhárom évesen egyszerre vesztettem el a hazámat, a barátaimat, a nyelvemet és az egész gyerekkoromat.”

– mesélte három évvel ezelőtt az Indexnek.

A kortárs fotográfiai színteret nem követők számára a név jó eséllyel semmit sem mond, pedig az évtizedeken át a legnagyobb tengerentúli lapokban közlő nő képeit a New York-i Modern Művészet Múzeuma (MOMA), a Guggenheim Múzeum, illetve a világ számos nagy közgyűjteménye őrzi.

Fotó: Slyvia Plachy

 

A szüleivel együtt tizenhárom évesen Nyugatra menekült lány két évvel később, az osztrák Alpokban tett iskolai kirándulás során készítette el első képeit: az apjától kapott Agfa boxgéppel egy fekete kecskét fényképezett a hóval borított tájban, és talán már ekkor megfogalmazódott benne, hogy később a művészet felé szeretne fordulni.

A család 1958-ban, két évnyi várakozás után végül át tudott hajózni a tengerentúlra, és New York bevándorlók lakta negyedében, Queensben telepedtek le. Három évvel később a tizennyolc éves Sylvia a Pratt Institute művészeti képzésére jelentkezett, tanulmányai harmadik évében pedig egy fotóskurzuson ébredt rá, hogy fényképészként képzeli el a jövőjét.

Árnyak a fényben, 1980 – a miami Orange Bowl stadionnál felállított menekülttáborban, a kubai menekültek tömegét hozó Szabadság hajóraj érkezése után

 

Tanára, Arthur Freed unszolására ismerkedett meg a magazinfotósból a MOMA-n rendezett önálló kiállításával egy csapásra világsztárrá váló, hetven éves André Kertésszel, aki nem csak a mesterévé vált, de szoros barátságot is kialakult köztük: a legenda által viccesen csak Taknyosnak hívott Sylvia már-már pótnagyapaként tekintett rá.

 „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni, majd filmen rögzíteni.”

– mondta egyszer róla Kertész, akinek győzködésére Slyvia egy napon elvitte néhány fotóját a MOME-nak, hátha megvásárolják tőle. Legnagyobb meglepetésére így történt.

Plachy a világ különböző pontjain készült fotóesszéi és portréi aztán a New Yorker (melynek címlapjai közül közel kétszázat a belsőépítészet és festészet terén is jelentőset alkotó Kárász Ilonka rajzolt), a Fortune, a Vogue, a Newsweek, a Conde Nast Traveler, a New York Times és az Artforum mellett a New York-i kulturális élet központját jelentő The Village Voice-ban is megjelentek – ennek a hetilapnak 1974-től közel három évtizeden át volt a munkatársa. Nyolc éven át minden héten megjelenő rovatával, a csak egyetlen képet tartalmazó Unguided Tourral vált igazán ismertté.

Tom Waits

 

Azonos című első könyve, az 1990-ben egy Tom Waits-lemezzel együtt kiadott Sylvia Plachy’s Unguided Tour az International Center of Photography az év legjobb kötetének járó díját, az Infinity Awardot nyerte el.

Lola

 

Következő kötetei, a város szexiparát bemutató Red Light (1996), a Wim Wenders előszavával megszületett Signs&Relics (2000), a közép-európai fotókat felvonultató Self-Portrait with Cows Going Home (2005), a New Yorkerben megjelent fotói krémjét tartalmazó Goings On About Town: Photographs for The New Yorker (2007), illetve az Out of the Corner of My Eye (2008) is óriási sikert értek el: a Self-Portrait with Cows Going Home az év legjobb könyvének járó Golden Light Awardot hozta el a fotós számára.

Nagyszülők, 1979 – a képen Sylvia Plath szülei láthatók

 

Művészeti tevékenységét 1977-ben Guggenheim-ösztöndíjjal, 2004-ben a Women in Photography International Lucie-díjával, a Német Fotográfiai Szövetség pedig a kivételes életművekért járó Dr. Erich Salomon-díjával ismerték el.

Bobette és szülei, Ruanda, 2005

 

Képei egyáltalán nem sugározzák a dokumentarista fotóriporteri esztétika jegyeit: furcsán vágottak, életlenek, ferdék, vagy épp bemozdultak, de épp ez teszi őket egyedivé, sőt, már-már egész történetet elmesélő álomképekké.

Sylvia szüleivel ellentétben 1964-ben – alig huszonegy évesen – kapott magyar vízumot, és azóta is gyakran megfordul Kelet-Európában, illetve Magyarországon. 1973-ban a lengyel származású történelemprofesszor, Elliot Brody felesége lett, ugyanebben az évben pedig megszületett fiuk, a gyerekkora óta színészi pályára vágyó Adrien, aki 2002-ben, kisebb-nagyobb sikerek után A zongorista főszerepéért begyűjtötte a legjobb színésznek járó Oscar-szobrot.

Richie Rude szerepébe bújva, 1998

 

Heath Ledger helyett kis híján Adrien Brody lett A sötét lovag Jokere, de az elmúlt években is számos alkalommal bukkant fel a mozivásznon – Woody Allen Éjfélkor Párizsban-jának Salvador Dalíjaként, vagy épp Wes Anderson kasszasikereiben (Utazás Dardzsilingbe, Fantasztikus Róka úr, A Grand Budapest Hotel).

A hároméves Adrien első magyarországi látogatásán megmássza a Tanácsköztársaság Városligetben elhelyezett emlékművét. A jelenetet a járókelők elhűlve figyelték.

 

Az édesanyja által csak Misiként emlegetett fiúról készült képei fontos részei édesanyja életművének, sőt, a család ma is minden évben saját képeslapot készít, hogy azzal kívánjanak kellemes ünnepeket a barátaiknak.

Sötétedés, 1978 – a képen az alig ötéves Adrien

 

Az elmúlt tizenöt évben Slyvia Plachy életműnek számos darabja mutatkozott be Magyarországon: 2006-ban a Budapest Galéria, 2013-ban a Millenárison megrendezett Art Market, 2015-ben pedig a Mai Manó Ház is kiállítást szentelt az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő fotós munkáinak, melyekből néhány saját portfólióoldalán, illetve az American Photo Magazine galériájában látható.

 

A cikk a Mai Manó Ház (Mikor lesz már holnap?) és az index vonatkozó anyagai, illetve a Fotóművészet 2010/2. száma nélkül nem jöhetett volna létre.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.