Kultúra

Van, amikor a sziklamászás ment meg a kokaintól

Vertigo Media
Vertigo Media
A sportterápia hosszú ideje ismert és elismert módja a függőségektől való megszabadulásnak, ám mégis meglehetősen unortodox ötletnek hangzik elsőre, hogy drogfüggőkre adnak beülőt, kötnek rájuk kötelet, majd felküldik őket a Róka-hegy szikláira. A módszer mégis működik, ezt mutatja be a Mélypont érzés, amely azonban nemcsak a függőségről, de az önismereti munka fontosságáról is kellő hatékonysággal és empátiával beszél.

Arról a droghasználóról van képünk, aki már kitűnik, aki az aluljáróban fekszik a saját szarában, és a kép kedvéért egy fecskendő lóg ki a karjából, őt könnyű észrevenni. De szerintem a szerhasználók nagyon nagy része nem a saját szarában ül egy tűvel a karjában, hanem dolgozik, gyereket nevel, villamost vezet, tök átlagember

– magyarázza az egyik segítő a Mélypont érzés című dokumentumfilmben, és Miklós Ádám negyedik filmje pont két ilyen embert mutat be. Ugyan egyikük sem vezet villamost, első látásra egyikükről sem mondaná meg az ember, miféle démonokkal küzd. Boróka egy teljesen átlagos tinédzser, aki az érettségire készül, valójában két drogfüggőnek a gyermeke, aki családi traumáit ugyancsak a szerhasználatban éli meg. Szilveszter szintén egy jól szituált fiatal srác, aki saját szexuális identitásával és családi traumáival nem tud megküzdeni – ő is a drogokban talál pillanatnyi megnyugvást. Menekülőútvonalat a Megálló Csoport Alapítványnál találnak, ahol nem mindennapi eszközt kínálnak ahhoz, hogy tiszták maradjanak: a falmászást.

Miklós egy interjúban elárulta, saját párkapcsolati traumájából jött ki a sziklamászásnak köszönhetően, ezt követően akadt rá arra a programra, amelyben felépülő függőket küldenek a falra. Az Inkubátor programba egy olyan filmtervvel jelentkezett, amelyben Dr. Petke Zsolt addiktológus vezetésével ilyen szenvedélybeteg útját követi, és 2020-ban bizalmat és pénzt is szavaztak az ötletének. A filmet az A-listás Varsói Filmfesztiválon a zsűri különdíjával tüntették ki, idehaza pedig először a Verzión látható. A Mélypont érzés másfél évig követte a két fiatal útját, és egyszerre mesél a függőségről, a sport jótékony hatásáról, de leginkább arról az önismereti utazásról, miként próbálja újraépíteni magát két fiatal a traumáiból.

Mert azokból bőven jutott mindkettejüknek, ráadásul – már a fenti idézet is sugallja a film egyik célkitűzését, a függőkről kialakított kép árnyalását – olyan problémákkal küzdenek, amelyekkel azok is tudnak azonosulni, akik maguk nem függők. Boróka szenvedélybeteg szüleiről mesél, édesanyjáról, aki korábban nem úgy szerette, ahogy szüksége lett volna rá, most, 19 év után próbálják megtalálni az utat egymáshoz. Bár az állandó kokainozástól alig bírt funkcionálni, a környezetében ez mégsem tűnt fel senkinek. Szilveszter saját homoszexualitásával nem volt képes szembenézni, de szülei elfogadásáért is küzd, miközben egy korábbi szexuális zaklatásból is megpróbál kilábalni. Ezekben a nehézségekben lavírozva igyekeznek mindketten megtalálni önmagukat a világban, célra lelni a reménytelenségben.

A Mélypont érzés nagy erénye, hogy a családtagok is aktívan jelen vannak, nem hagyja a háttérben a traumák kialakulásában akarva vagy akaratlanul is résztvevő szülőket. A film egyik legerősebb mozzanata az a beszélgetés, amely a traumákkal tarkított összes családra ráférne: az az őszinte megnyílás, amikor Szilveszter leül a szüleivel, és az elmúlt évtizedek nehézségeit kendőzetlenül tárja eléjük. A Mélypont érzés tehát nemcsak a függőségről szól, hanem az odáig vezető útról, arról, miként jut el két jól szituált fiatal addig, hogy a bennük rejlő fájdalmat a feldolgozás helyett inkább különféle szerekkel tompítják.

Vertigo Media

A sokak számára ismerősnek tűnő helyzetek mellett legalább ekkora szerepet kap a felépülés rögös és egyáltalán nem lineáris útja is. A terápiás beszélgetések bemutatják, milyen sóvárgásokkal, önámító játszmázásokkal és nagyon komoly küzdelemmel járó folyamat ez, ahol a legkisebb megingás is visszalöki az embert az út elejére. Ennek szemléltetésére pedig tökéletes keretet és párhuzamot kínál a sziklamászás, amely mindkettejüknek sportterápiaként szolgál, és a filmből kiderül az is, miért hatékony módszer ez. Ahogy a sziklafalon is saját korlátaikon, félelmeiken, az előretörést blokkoló mechanizmusaikon áttörve juthatnak fel a mélyből a csúcsra, úgy a felépülés is ilyen: ki kell tartani és meg kell tenni a rémisztő következő lépést, különben nem jutnak előre.

A Mélypont érzés tehát távolról sem csak egy edukációs célzatú film a függőségekkel folytatott küzdelemről, hanem egy olyan alkotás, ami az addikciótól mentes nézőknek is sokat mondhat: addig, amíg az önmagunkban rejlő, ilyen-olyan traumákból fakadó sebekkel nem kezdünk valamit, ugyanúgy akadályozni fognak a kiteljesedésben. Közben azokhoz is mérhetetlen empátiával áll hozzá a film, akik ez elől a szembenézés elől különféle szerekkel próbálnak kitérni: ám, ha valaki segítséget kér, azok számára mindig akadnak a különböző önsegítő csoportokban olyanok, akik megfogják a kötelet, mielőtt a másik épp visszazuhanna.

Mélypont érzés, 2024, 85 perc. A film a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kínálatában látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik