Az Egy százalék indián rejtélyesebb és szerteágazóbb film, mint két közvetlen előzménye, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap. Eleve, miért ez a címe? És miért fekete-fehér?
Az első kérdésre nem fogunk válaszolni, mert a cím jelentése csak a film végén, kisebbfajta csattanóként válik világossá. Érdemesebb a képi világon elgondolkodni. Röviddel a film kezdete után olyan érzésünk lehet, az Egy százalék indián azért fekete-fehér, hogy jobban hasonlítson Tarr Béla Családi tűzfészek című filmjére. Abban bántják egymást ennyire ösztönösen és magától értetődő természetességgel rokonok és barátok; abban hangzanak el ennyire megengedhetetlen, minősíthetetlen mondatok az ebédlőasztal körül.
Akik odabent, a lakásban vannak, nem látnak rá saját magukra. Akadnak ugyan közöttük, akik számára kézenfekvőbb, reflexszerűbb a külső nézőpont pillanatnyi alkalmazása, a felülemelkedés a veszekedés hevében alkati alapon felvett pozíciókon, de jobbára még ők is arra használják fel ezt a készségüket, hogy felülkerekedjenek a vitapartnerükön. Általában a Hajdu által játszott figurák választják ezt az utat, és rendszerint a feleségüket dominálják le. Kívülről, a közönség tagjaiként – akár e történetek eredeti, színpadi formájában, akár a filmváltozatokban – viszont pontosabban látjuk, milyen súlya van a kimondott szónak.
A fölényeskedő Hajdu-figura az Egy százalék indiánból sem hiányzik. Most Andrásnak hívják, és egyetlen nap választja el attól, hogy Mexikóba költözzön, ahol egyetemi oktatói állást kapott. Menne vele a felesége, Zsuzsa is, noha egyelőre fogalma sincs, mihez fog kezdeni Mexikóban. Utolsó, Budapesten töltött napjukon eltemetik a férfi régi barátját, és a baráti társaság két másik tagja meg a feleségük-barátnőjük András és Zsuzsa otthonában szusszannak egyet a szertartás után.
Folyamatosan utasítgatja, ócsárolja, csapkodja a neki kiszolgáltatott feleségét, Csibit, miközben a harmadik atyafi, Árpi új barátnőjét is kitartóan zaklatja bántó és nem ritkán szexuális tárgyú megjegyzéseivel. Rajmund szerepében megmutathatja magát Gelányi Imre, Hajdu régi, debreceni színészbarátja és állandó társulatának tagja, aki fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet a trilógia darabjaiban (a Kálmán-napban a címszereplőnek és feleségének bedolgozó szakit játszotta, ugyancsak emlékezetesen). Árpádként megint Szabó Domokos, a pitiáner, jellemgyenge férfiak avatott szakértője remekel. Szabó ilyen karaktert játszott a két korábbi filmben is, de ezúttal ő és Gelányi is valamivel elrajzoltabb, karikatúraszerűbb alakokat formálnak meg, mint az előzményekben.
Az Egy százalék indián fekete-fehér képei az absztrakció felé mutatnak. Ezzel összhangban Hajdu a befejező történet figuráit is erősebb kontúrokkal rajzolja meg. Túlzóbbak a gesztusaik, szélsőségesebb a viselkedésük, különösen a férfiaké.
Túlságosan leegyszerűsítő és megalapozatlan volna az az állítás, hogy Hajdu három filmje az Ernelláék realisztikus stílusától jut el a Kálmán-nap elrévedéseket, lírai természetképeket rögzítő epizódjain keresztül az Egy százalék indián absztraktabb fogalmazásmódjáig. Az Ernelláék realizmusa sem volt „tiszta” – a finálé egybemosódó fényei és a szereplők által felvett álarcok például markánsan más irányba mutattak –, az új film fekete-fehérje pedig más filmekben éppen a dokumentarista közelítésmód záloga lehetne.
Hajdu ugyanazt a témát variálja, de nem ugyanazt a filmet forgatja. A szerepváltozatok és a képi stílusok játéka, az apróbb elmozdulások a kísérletezés bátorságára mutatnak rá. A trilógia mindhárom filmje érthető önmagában, a közönségnek mutatott tükör hitele, érvényessége külön-külön is ellenőrizhető, megítélhető. Mégis adódik valamiféle igény az Egy százalék indián láttán, hogy egységben kezeljük ezeket a filmeket, egyszerre tegyük mérlegre az alkotóknak a legintimebb közösségeinkről megfogalmazott, de átfogóbb, társadalmi szintre is vonatkoztatható állításait.
Főszerepbe kerül Pető Kata Zsuzsaként, András feleségeként, akinek döntenie kell az élet folytatásának két lehetséges útja között. Valóság és fikció összefonódására, egymásra hatására Hajdu a Török-Illyés Orsolyával közös otthonukban, saját gyerekeik szereplésével leforgatott Ernelláék Farkaséknál esetében is felhívta a figyelmünket. Színdarabjai, filmjei részben ebből a kockázatos életközeliségből nyerik művészi erejüket. Amióta házasságuk véget ért – erről a rendező lapunknak adott interjújában is beszélt –, Török-Illyés a Hajduval közös produkciókban sem vesz részt. A Kálmán-napban Tóth Orsi, az Egy százalék indiánban Pető Kata vette át a szerepét (Tóth az új film mellékszerepében is látható, Rajmund főként az ő karakterének irányába lövi ki mérgezett nyilait).
A látványosan szenvedő férfiakkal, a három csődtömeggel ellentétben Pető és Tóth karakterei, illetve a Tankó Erika által játszott Csibi jellemzően befelé, némán őrlődnek és szoronganak. Mintha az Egy százalék indián befejezése inkább nekik kínálna menekülőutat ebből a csekély perspektívájú létezésből, mint a férjeiknek. Merre keresendő a kiút? Hogyan dönt Zsuzsa a film utolsó jelenetében, amely nagyon egyszerű, de tisztán mozgóképi ötlettel teremti meg az események kétértelműségét?
Rajtunk múlik, pontosabban azon, hogyan értjük a befejezést. Hajdu Szabolcs visszaadja nekünk a döntés szabadságát.
Egy százalék indián (2024), 82 perc. 24.hu: 8/10.
