Kultúra

Napóleon építtette, most magyar celebek küzdenek benne – visszatért a Fort Boyard

RTL
RTL
Érdekes lenne látni a rettegett francia hadvezér ábrázatát, mikor megtudná, hogy a britek elleni csodafegyveréből végül egy celebjátszótér lett, ahol Németh Kristófot kimossák egy gigantikus mosógépben. Az RTL 24 év után újraélesztette a franciák legnépszerűbb műsorformátumát, ám emelt is a téten: negyven darab celebet zárt be az erődbe.

A Franciaország nyugati partjánál található Fort Boyard-t a legnagyobb jóindulattal sem lehet a világ legfontosabb erődei közé sorolni, sőt meglehetősen hányattatott és szerencsétlen sorsát látva egyre kevésbé meglepő, hogy az építmény karrierjének legfényesebb időszakát egy tévés showműsor jelenti. Az erőd megépítésének ötlete már a XVII. században felvetődött, ám Napóleon volt az, aki meg is kezdte az építkezést azzal a céllal, hogy az erőd lesz a titkos csodafegyver a britek ellen, mert áthatolhatatlan akadályt képez majd számukra. A hadvezér már nem élhette meg a felépítését, a Fort Boyard nagyobb megszakításokat követően végül 1857-re készült el, amikorra viszont teljességgel feleslegessé vált: addigra a haditechnológia fejlődésével az ágyúk lőtávolsága annyira megnőtt, hogy szükségtelenné vált az erőd.

RTL

Hogy a céltalanságát palástolják, egy ideig börtönként működött, majd kiürült és pusztulni kezdett. Az 1960-as években vette meg egy belga fogorvos, aki egy produkciós csapatnak adta el később: ők jelképesen egy frankért adták el a helyi önkormányzatnak, mely felújította, bérlőként pedig a produkciós cég van jelen. Ők látták meg a fantáziát abban, hogy egy nagyszabású játékot tervezzenek ide, ahol fizikai és mentális erőpróbákon bizonyítják rátermettségüket a játékosok. A Fort Boyard a francia televíziózás egyik legnagyobb dobása, amellett, hogy a hazai terepen is rendkívül népszerű volt, soha egyetlen francia műsorformátumot nem vettek meg ennyien: összesen 34 országban készült el a saját változat, melyeket szintén a francia erődben forgattak. A magyaroknak tíz év kellett, hogy felfedezzék: 2000-ben a TV2 tűzte műsorra a magyar változatot, amely Demcsák Zsuzsa műsorvezetői debütálása volt. A magyar Fort Boyard-t ő és Vízy András vezette, ráadásul Bárdy György Jászai-díjas színész is szerepelt a műsorban mint az erőd Admirálisa.

A játék lényege nem sokat változott, a körítés azonban annál többet: a csapatjátékban egy sor nehéz, sokszor ijesztő, esetenként egész gusztustalan feladatokon keresztül kell kulcsokat szerezni, hogy aztán a játékosok a végén minél több pénzzel távozzanak. A régi változatban mindezt egy csapat sportos, tornaruhás civil csinálta, akiket kis növésű franciák kísérgettek az erődben, a végén pedig tigriseket engedtek be a játéktérbe, különösen erős motivációt jelentve ahhoz, hogy a játékosok minél hamarabb elhagyják a terültet.

RTL

Az alacsony növésűek maradtak, a tigrisek mentek, helyettük viszont jött negyven celeb, akik csapatokba rendeződve küzdenek egymással. Nekik kell kiállniuk a feladatokat, és megszerezniük a kincset, amelyet azonban egy tigrisfejű férfi, bizonyos Gaccio nagyúr védelmez csatlósaival. A műsor újítása amellett, hogy ismert embereket versenyeztet, a többi közt az is, hogy két csapatot állít szembe egymással, ráadásul minden nap kiesik valaki, így péntekre egyéni versennyé alakul a küzdelem, a megszerzett kincset pedig először forintosítják, majd jótékony célra ajánlják fel az összeget.

Amíg a sorozat 2000-ben mindössze tizenkét epizódot élt meg, az már most biztos, hogy a felélesztés jóval többet fog, mivel napi formátumról van szó, és ehhez kell is a raklapnyi celeb. A csapatok hétről hétre lecserélődnek, Fluor Tomitól kezdve Hunyadi Donatellán át Kozma Dominikig versenyeznek majd. A nyitóhéten a Janicsák Veca, Dobos Evelin, Kocsis Tibó és Varga Ádám által alkotott csapat küzd a Bódi Szilvi, Németh Kristóf, Noé Viktor és Frohner Fecó-féle alakulattal, műsorvezetőként pedig Istenes Bencét láthatjuk.

A Fort Boyard izgalmát elsősorban a feladatok adták: a nagyon gyakran hajmeresztő, sokszor kifejezetten veszélyesnek tűrő, és távolról sem szívbajosoknak való feladatok egész során kell végigverekedniük magukat a játékosoknak, miközben a néző is elmorfondírozhatott azon, vajon le merne-e kígyóhasakról olvasni kódokat, vagy végig bírna-e száguldani egy csenevész létrába kapaszkodva az óceán fölé kifeszített drótkötélen. A feladatok most is hasonlóan látványosak és meghökkentők, ráadásul az első epizód alapján a celebek is komolyan veszik a feladatot: ha kell jeges vízben úsznak, falat másznak, kötelet húznak a mélység fölött vagy épp gigantikus mókuskerékben rohannak. Az RTL-es celebformátum nyilvánvalóan arra épít, hogy a hajmeresztő feladatok mellett az ismert emberek cívódását, küzdelmeit, könnyeit is lássuk, ennek ellenére mégis a játékok közti kissé erőltetett jópofáskodások a leggyengébb részei a műsornak, amíg a legjobbakat továbbra is inkább a feladatokból fakadó izgalmak szolgáltatják.

A Fort Boyard feltámasztása beleillik abba a vonulatba, amely zajlik a kereskedelmi csatornáknál: az ezredik újszerűnek gondolt párkereső-műsor helyett inkább ezredforduló környéki, népszerű formátumokba lehelnek új életet – elég az olyan műsorokra gondolni, mint A Nagy Ő, A Kísértés vagy épp a szeptember 22-én startoló Megasztár. Az új generáció bevonzása mellett elsősorban az erős nosztalgiaérzésre épített törekvés ez – kérdés, hogy mennyire válik be.

A most feltámasztott Fort Boyard rendesen ráerősít a nosztalgiaalapra, és bár új változat ugyan izgalmas, kicsit steril, az ebből fakadó hiányosságokat pedig a celebfaktorral és a vicceskedésekkel próbálja kitölteni. De legalább a tigrisek felszabadultak!

A Fort Boyard hétköznap esténként 19.55-től látható az RTL-en.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik