A tervek szerint szeptembertől korárs könnyűzenei alapképzés indul a Póka Egon Művészeti Akadémia és a Miskolci Egyetem együttműködésében, melynek helyszíne a Hajógyári-szigeten lesz. A Népszava ennek kapcsán kérdezte Demeter Szilárdot, a kezdeményezés mögött álló Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatóját, aki elmondta, annak örülne, ha minden olyan egyetemen, ahol létezik zenei kar vagy szak, létezne könnyűzenei képzés is. A kérdésre, hogy mennyi pénzbe került a művészeti akadémia létrehozása, a következő választ adta:
Eddig leginkább agysejtekbe került, amíg összeraktuk az akkreditációs dossziét és több ezer oldalnyi szakleírást, tanmenetet, tananyagot stb. Valamint rengeteg időbe, ami lehet, hogy pénz, de nem tudom a váltószámát.
A lap rákérdezett arra is, hogy miért épp Póka Egonról nevezték az intézményt. A 2021-ben elhunyt basszusgitárosról az általa alapított és irányított Kőbányai Zenei Stúdió egykori tanítványai és tanárai számoltak be arról a Telex tavalyi cikkében, hogy Póka miként zaklatta őket.
Én úgy tudom, hogy Európában és a nyugati kultúrában a jogállamiság egyik fokmérője az, hogy csak azután tekintünk bűnösnek valakit, miután egy bizonyítási eljárás során egy pártatlan bíróság bűnösnek nyilvánította. Lehet, hogy a progresszió szerint ez már divatjamúlt elképzelés, de én azért ragaszkodnék hozzá, legalábbis amíg európainak akarjuk megtartani hazánkat a nyugati kultúrkörön belül
– mondta Demeter, aki beszélt arról is, hogy kik fognak tanítani az akadémián, hogy mindenkivel együttműködnek majd, akiben erre megvan a nyitottság, illetve, hogy a legtehetségesebb hallgatóknak szeretnének további segítséget nyújtani ahhoz, hogy tehetségüket kiteljesíthessék.