Június 13-ától nyílik meg a róla elnevezett központban Robert Capa első állandó kiállítása, melynek előkészületeibe a 24.hu egyedüliként tekinthetett be. A Robert Capa, a tudósító címet kapott életmű-kiállítás nemcsak időbeli és térbeli séta, de egyúttal egyfajta „belső út” is, amely bemutatja az 1920-as évek elején Budapestről elinduló, majd szinte valamennyi kontinensen megforduló és ott képeket készítő alkotó (eredeti nevén Friedmann Endre) művészi és magánéleti kiteljesedését, majd annak tragikusan hirtelen befejeződését.
„A kiállításba beépülő vizuáltechnikai és információtechnológiai eszközök segítik a fotók értelmezését, feltárják, megelevenítik készítésük körülményeit, és megmutatják a halhatatlan életművet” – fogalmaz Csizek Gabriella kurátor. A tárlat korabeli dokumentumokat, filmfelvételeket, animációkat, hologramot és interaktív kijelzőket is felhasznál.
A 2008-ban a magyar állam által megvásárolt fotográfiák révén New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé, napjainkban ebben a három városban őriznek egy-egy mestergyűjteményt. A Robert Capa életútját bemutató ún. Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozat 937 darab, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz. Ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse), illetve Richard Whelan fotótörténész (Robert Capa monográfusa) válogatták ki a Capa által hátrahagyott közel 70 ezer negatív közül. Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben kizárólag ez a három széria nagyítás volt elkészíthető. A most nyíló állandó tárlaton mintegy 140 felvétel szerepel közülük.
A keddi megnyitó után a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban (VI., Nagymező u. 8.) személyesen is megtekinthető a kiállítás.