Az Európa Kulturális Fővárosa címet idén Veszprém, illetve a Bakony-Balaton régió viseli, így a városban január 21-én, szombaton nagyszabású műsorra készülnek, bárzongoristákkal, énekkarokkal, kisebb-nagyobb zenekarokkal, vársétákkal, illetve egy nagyszabású showműsorral, aminek furcsa szobrok is a részét képezik majd.
Ezek egyike napokon át tartotta kétségek közt a város lakóit – vette észre a Noizz, hiszen a Michelin-gumiember komoly fogyókúrán átesett, bár kissé nyúzott arcú, esti kivilágításban kifejezetten mérgesnek ható verziója jelent meg az utcákon.
A nappali fényben egy fokkal talán barátságosabb csodáról az Ezt láttam Veszprémben! csoport tagjai próbálták kitalálni, mivel is állnak szemben, de a szuper tippekkel ellentétben – Casper, a Veszp Rém, vagy a Rezsidémon neve is feltűnt – a készítők valójában Verancsics Faustus veszprémi várkapitánynak és a püspökségi birtokok kormányzójának kívántak emléket állítani, akinek egy helyi legenda szerint a várban járva pattant ki a fejéből az ejtőernyő ötlete, amivel egy esetleges támadás esetén tudták volna elhagyni a várat – derült ki egy MTI-hez eljuttatott közleményből.
A szervezők hozzátették:
az ejtőernyős Verancsics Faustussal a mai napig szembe találkozhatnak azok, akik a veszprémi várnegyedben járnak. Emlékét bronztábla őrzi közvetlenül a Hősök Kapuja alatt. Verancsics Faustus alakja és művei az EKF-év megnyitóünnepségén is megelevenednek, ráadásul nem hagyományos színpadi közegben. A repülő ember figurája a húszemeletes épületén tárul a nézők elé egy grandiózus, látványos animáción, ahol körberepüli a régiót és Veszprémet.
Verancsics Faustus kocsikat, hajókat, szélturbinát, sajtoló- és zúzógépeket, ostromgépeket, illetve markológépet is tervezett, 1616-ban megjelent Machinae Novae című, Velencében kiadott művében pedig az első ejtőernyő, és az első lánchíd leírása is szerepelt, de a mentőöv és a hordozható kötélhíd feltalálójaként is emlegetik.