Kénytelen visszavonulni az egyik legjelentősebb magyar producer, mivel az utóbbi években sorozatosan utasították vissza a beadott pályázatait – derül ki a Magyar Narancs Muhi Andrással készített interjújából, amelyet a HVG szemlézett.
A Balázs Béla-díjas producer szerint amióta Káel Csaba vezeti a Nemzeti Filmintézetet (NFI), azóta mindössze három ötletét fogadták el, amely nem túl jó arány ahhoz képest, hogy elmondása szerint a három sikeresen kívül több mint ötven pályázatot adott be, de egyiket sem fogadták el.
A jelenlegi helyzetben, amikor két éve zsinórban dobják ki az összes létező műfajban beadott valamennyi pályázatomat, akkor nem lehet mást tenni, mint abbahagyni
– nyilatkozta Muhi. Hozzátette, a visszautasításokat komolyabb indok nélkül, néhány soros értékeléssel kapta meg. Megvan azonban a maga véleménye arról, miért nem kap lehetőséget:
Jelenleg úgy fest a dolog, hogy aki nem kedves Káel Csaba számára, aki nincs, ki tudja, miért a kiválasztottak között, az nem nyerhet. Akkor sem, ha a világ legjobb filmtervével jönne.
Muhi olyan, nemzetközi elismerést is kivívó filmek producere, mint a Testről és lélekről, Csak a szél, Ernelláék Farkaséknál vagy a tavaly bemutatott Szelíd, amely kijutott a nívós Sundance Filmfesztiválra. A sikert követően az NFI-től azonban senki sem gratulált sem neki, sem a film alkotóinak, de hozzáteszi, hogy ez már a Vajna-korszakra sem volt jellemző.
Azt javasolja a fiatal filmeseknek, hogy ezt mérlegelve helyezkedjenek: vagy tájékozódjanak a külföldi munkalehetőségekről, vagy legyenek tisztában azzal, kik a gyakran foglalkoztatott hazai producerek, akik nyernek a pályázatokon, és őket keressék meg. Hozzáteszi azonban, hogy nagyon gyakran elsőfilmes rendezők és korábban producerként sosem dolgozó, de szakembernek nevezett pályázók kapnak milliárdos támogatásokat.
Ez nagyon rossz üzenet a szakma számára, és mindent elértéktelenít, ami a magyar filmmel kapcsolatos. Ha rámutatunk valakire, hogy mától te is filmrendező és/vagy producer lehetsz, és adunk is neki egy csomó pénzt, az egyértelműen a szakma megalázása.