Kultúra ismeretlen budapest

Befejeződhet végre egy évek óta húzódó budai lakópark-projekt, amelyben egy szecessziós villa is megújul

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A kormányközeli körökből az OTP egyik ingatlanalapjához került egykori honvédségi területen ötven lakás épülhet.

A budai oldalon évről évre egyre kevesebb üres telket találunk, így mindig feltűnést kelt, ha egy-egy ilyen terület gazdát cserél, sőt, beépítési terv is születik rá.

Így volt ez néhány évvel ezelőtt is, amikor felmerült a Virányos út és a Szilágyi Erzsébet fasor közt húzódó, a második világháború után a honvédség tulajdonába kerülő, majd 1991-ben a XII. kerületi önkormányzatra szálló földdarab eladása, hiszen a kedvező beépítési paraméterekkel rendelkező terület ideálisnak tűnt ahhoz, hogy rövidesen újépítésű otthonoknak helyet adva kapcsolódhasson be Budapest vérkeringésébe.

A terület

Az 1785-ben alapított, majd közel száz évvel ezelőtt nyomtalanul felszámolt vízivárosi temető egy részét elfoglaló, a századfordulón már a Labancz úti elemi, gazdasági és háztartási népiskola faiskolájaként, illetve gyakorlótelepeként használt terület a szocializmus évtizedeiben a honvédség birtokában volt, tőszomszédságában pedig a számos újítással előálló Haditechnikai Intézet, annak izotóp- és biológiai laborja, illetve a Honvédelmi Minisztérium különböző részei működtek.

 

A területet 2014 márciusában ürítették ki, ezután került szóba a szomszédos önkormányzati telek privatizációja.

A Kútvölgyi kórház közelében fekvő, 16 ezer négyzetméteres területet 2017 márciusában a Florion Invest Kft. vásárolta meg, ami mögött akkor a Rogán Antal-féle lakáslottó miatt ismertté vált Carion cégcsoport állt, a helyzet három hónappal később azonban jókorát változott, hiszen a Florion júniusban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetőjéhez, Szivek Norberthez köthető, az üzletember több érdekeltségével azonos épületben székelő Lexan Holding kezébe jutott.

A következő évben kiderült, hogy a Florion egyedüliként adott le érvényes pályázatot,

a tervezett hat épületben összesen 54 otthont rejtő lakóparkkal pedig közel kétmilliárd forintos nyereséget realizálhat majd.Ennek az együttesnek a terveit a T2.a építésziroda szignózta, ami az elmúlt években többek közt egy mintaértékű, Rottenbiller utcai projekttel, a Kopaszi-gát fejlesztésével, az Allee-hoz kapcsolódó, színes homlokzatú Simplonnal, illetve a MOM Sportközpontjával hívta fel magára a figyelmet.

Kapcsolódó
NER-es üzleti kör építhet luxuslakóparkot a XII. kerületbe
Szivek Norbert üzlettársai a szerencsések.

A cég saját honlapján ma is elérhető látványtervekhez csatolt leírás szerint a projektben eredetileg negyven lakás szerepelt, ez a szám rövidesen azonban közel másfélszeresére nőtt, sőt, 2019. január 5-én az építési engedélye is véglegessé vált.

Galéria
A 2019-ben engedélyt kapott tervek részlete.

A hatósági adatbázisban részben ma is publikusan elérhető tervcsomag szerint a területen két különböző, extenzív zöldtetővel, illetve napelemekkel rendelkező társasháztípusnak (kettőt A-val, négyet pedig B-vel jelöltek a helyszínrajzon) jutott volna hely – közel annyi helyet elfoglalva a telken, mint amennyit a kerületi szabályozás lehetővé tesz –, az utcafronton álló századfordulós villa mögé pedig 10×5 méteres medencét álmodtak meg.

Az épületek ma, három és fél évvel később is csak szerkezetkészen állnak, az első lakók pedig így még hosszú ideig nem költözhetnek be az ingatlanokba:

Galéria
Mohos Márton / 24.hu
Balra a szecessziós díszekkel az utca felé néző, újabb felújításra váró villa, jobbra az évek óta csak vázként létező új épületek.

A tervezett Virányos Villapark egyetlen hónappal az építési engedély kiadása után, 2019 februárjában a Floriontól a Balansz Zártkörű Nyíltvégű Intézményi Ingatlanfejlesztő Alaphoz került, ami

már 2018 végén 1,2 milliárd forintos jelzálogjogot tett az ingatlanra.

Az OTP által 2010-ben életre hívott alap neve sem ismeretlen a hazai közéletben, hiszen 2018-ban ennek egy leányvállalata bérelte ki a horvátországi Smokvica Vela szigetét, ahová a horvát sajtó szerint Orbán Viktor 2019-ben egy fekete helikopterrel érkezett, majd a fennálló építési tilalom ellenére, mindenféle engedély nélkül az OTP kilenc bungalót építtetett rajta – legalábbis az Átlátszó cikke szerint.

A harminc évre, évi 6 millió kunáért (mai árfolyamon 329 millió forintért) bérbe vett szigettel kapcsolatban éveken át sem a magyar kormány, sem az OTP nem nyilatkozott, idén júniusban azonban utóbbi megtörte a csendet:

bejelentették, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt felmondták a bérleti szerződést.

A Virányos úton mindeközben lassan, de biztosan folytatódott az építkezés, a projektet azonban a járvány egymást követő hullámai elmosták, sőt, nemrégiben újra is tervezték az egészet – olvasható a Magyar Hang vonatkozó cikkében. A lap arról is beszámolt, hogy a munkák rövidesen folytatódnak, az átadás pedig 2024 második felében várható.

Google Earth Így haladtak a munkálatok.

Az áttervezéssel járó változásokról a Magyar Hang nem számolt be, az építési engedélyezési adatbázisban nemrég, a villa felújítása miatt leadott tervlapokon ezek egy része azonban jól látható, így egyértelművé vált, hogy

a kezdeti 40, majd 54 lakás helyett végül negyvenkilenc (plusz a villa) épülhet meg.

Az október 14-én zöld utat kapott felújítási tervekhez kapcsolt dokumentumok szerint ezzel párhuzamosan a beépítési arányok is csökkennek – a projekt a terepszint feletti maximális 20 százalékos hányadból 19,61, a terepszint alatti 40 százalékból pedig 35,74 százalékot használ majd ki –, köszönhetően az olyan apróbb változásoknak,

mint a nyitott medence eltűnése.

ÉTDR

Az egy mára lebontott, Jagelló úti társához hasonlóan 2018-ban a kerület elővédelmi jegyzékében is feltűnő – ennek legfrissebb változatában ma is szerepel –, helyi védettségig azonban évek óta nem jutó épület eredetileg a későbbi honvédségi terület szélén 1900-ban már létező faiskolához, konyhakertészethez, illetve apró szőlőültetvényhez – a Labanc úti községi elemi, gazdasági és háztartási népiskola gyakorlótelepéhez –  kapcsolódott:

az intézmény egymást követő vezetőinek otthona volt.

A több mint húsz évig Eperjessy István, majd egy évtizeden át Ujlaky Vilmos és családja által lakott épületben egy öngyilkosság is történt: a Magyarság 1924 januárjában megjelent rövidhíre szerint a tizenhét éves Ujlaky Béla Géza

öngyilkosságát valószínűleg azért követte el, mert hanyagul látogatta iskoláit, s félévi bizonyítványában több tantárgyban bukásra állott.

Magyarság, 1924. jan. 11. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az iskolát hosszú időn át irányító igazgató, Calligaris Ferenc székesfővárosi énektanár és okleveles egyházi karnagy, valamint családtagjai lehettek az utolsók, akik Budapest ostroma előtt a falak közt élhettek, az épület azóta eltelt közel nyolcvan évéről azonban új tulajdonosa miatt nem igazán láthatók biztos információk.

Mapire Az iskola területe egy nyolcvanöt évvel ezelőtti Budapest-térképen – a telek szélén jól látszanak a ma is álló villa körvonalai.

A házat a rendszerváltást követő legutóbbi felújítása után nyilvánvalóan már lakásként használták, így állapota az utca felől nézve jelenleg sem tűnik rossznak:

Mohos Márton / 24.hu

A most következő teljes felújítás során az épület új, fehér vakolatréteget kap, eltűnt díszeit pedig visszaállítják – újra megjelennek a sárga színű fém virágtartók, valamint a tetőcsúcson lévő díszműbádog, de a téglavörös, hódfarkú cseréptetőn egy tetőerkély, illetve tetőablak is születik majd, ami az utca felől jó eséllyel egész évben láthatatlan marad.

ÉTDR

A hatvani Bátor Tábor épületeit is jegyző Bolla és Gregersen Kft. tervei (vezető tervező: Bolla Ákos, munkatársak: Bódi Dorottya, Kiss István és Krizsán Gergely) szerint a továbbra is egylakásos épület mellett egy autólifttel elérhető parkolóhely születik, a tájépítészeti terveket pedig a Havanna Piac mellett a Kopaszi gát-projektben is aktívan részt vevő Urban Concept jegyzi majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik