Racionális szervezéssel csökkenthetők lehetnének a költségek, és hatékonyabb lenne a munka a kulturális szcénában, ráadásul úgy véli, nem biztos, hogy szükséges fenntartani ennyi kulturális intézményt, de arról is beszélt, miért gondolja öncélúnak a magyar irodalmat – derült ki az interjúból, amelyet Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója adott az Indexnek.
A volt miniszteri biztos szerint nehéz idők jönnek a kulturális területeken dolgozók számára is, ami érthető a jelenlegi gazdasági helyzetben és a háború árnyékában. Abban egyelőre biztos, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumból nem kell elbocsátani senkit, új kiállításokat viszont nem feltétlenül tudnak szervezni. Arra azonban vannak javaslatai, hogyan lehetne hatékony költségcsökkentést végrehajtani:
Rengeteg a párhuzamos struktúra, ahol racionális szervezéssel felére csökkenthetőek lehetnének a költségek és hatékonyabbá lehetne tenni a munkát. Abban sem vagyok biztos, hogy szükségünk van ennyi kulturális intézményre.
Az igazgató arra is mondott példát, mit tart például feleslegesnek:
Mondok egy példát, amire nyilván felhördülnek néhányan. Tucatnyi komolyzenei együttest tartunk el közvetlenül vagy közvetett módon állami forrásból. Rengeteg pénzbe kerülnek. Nélkülözhetetlen, presztizsműfaj, nem is ellene beszélek, nem a rockzenész horgad fel bennem a komolyzenészek ellen. De állítólag amikor összehívták a karmestereket, és megkérdezték, hogy ha egyszerre kellene színpadra állítani az összes zenészt, hány együttest állíthatnának össze, azt mondták, hogy négy teljes zenekart. Ha van tizenkét komolyzenei együttes, amiből egyszerre, egy időben négyet lehetne színpadra állítani, akkor miért ne lehetne összesen négy államilag finanszírozott együttes, ahol minden zenész akkora fizetést kap, hogy ne kelljen öt-hat helyről összekaparnia a pénzét. Ez a fajta menedzsmentlogika hiányzik a kultúrából.
A kreatív területeken dolgozókat szintén komolyan érinti az új katatörvény, Demeter szerint különféle szakmai szervezetekkel tárgyalva korábban arra jutottak, hogy egy olyan kreatívipari adózási formát kéne kialakítani, amelynek az egyszerűsített adminisztráció a lényege. Tapasztalatai alapján ugyanis úgy véli, hogy sokan inkább fizetnének több adót, de nem akarnak túl sokat foglalkozni az adminisztrációval. Egy olyan kata-jellegű adóforma lehetne a megoldás, amely a kreatív terület szereplőire vonatkozna teáor-szám alapján, a megfelelő mértékű adóhányaddal lehetne garantálni azt, hogy kreatívipari szereplők tébéellátása és nyugdíja is megoldott legyen – vázolta az ötleteket az igazgató.
Míg korábban nagy port kavart az a megnyilvánulása, miszerint a magyar irodalom nyolcvan százalékát kukázná, most ismét a hazai írók helyzetéről beszélt: azt nyilatkozta, hogy bár a magyar szerzők jelentős része azt gondolja magáról, hogy pusztán a nyelv miatt nem világhírű, úgy véli az nincs így. A magyar irodalomnak nincsenek igazán „headlinerei” Nádas Péteren kívül, és bár vannak olyanok, akikre lehet építeni, egyelőre nincsenek benne a világirodalmi elitben.
Arra, hogy mi ennek az oka azt válaszolta:
Nem tudom alátámasztani, ez csak a személyes sejtésem, de talán azért, mert nem a saját történeteinket írjuk. A kortárs magyar irodalom jelentős része öncélú, nem irodalom, hanem irodalmi mutatvány, és amikor ezt mondom, az egész Kárpát-medencében és a diaszpórában gondolkodom. A világirodalom is hasonló állapotban van. A legjobb fokmérője ennek, hogy a költők, írók egykori megmondó szerepét ma a stand up komikusok vették át. Abban reménykedem, hogy most, amikor Európában beüt az energiaválság, felértékelődik a könyv, mint kultúrahordozó. Éltem a Ceausescu-diktatúra alatt, és megtapasztaltam, hogy petróleumlámpa fényénél is élvezhető egy jó könyv.
